egy kicsi Zsefi :)

Egyszer akarok én is feltölteni valami videófélét, akkor sem sikerül :(

Helyette pár kép :).

Apa szüretelt, a legfinomabb nekem jutott :).

Kedvenc játékom...

imaházban, az istentisztelet után...

reggeli idill

Óvodába indul Boró. Hálásak vagyunk a szép időért, hogy még lehet bicajjal menni. Ilyenkor Zsefi is levegőzhet egy jót alvás előtt. Mindenki élvezi.

Büszkeségeim.

Zsefi énekórán

Ha a szüleimnek menni kell valahová, én is megyek velük. JÓ fiú vagyok, sőt, nagyon vidám. Sokat nevetek és másokat is megnevettetek. Ha nem hiszitek, gyertek el :).

Zsefi és Fanni az imaházban

Ideális gyerekfelügyelet!

Igazából fordított volt a sorrend, de már nem tologatom a képeket :)

Fanni egy hónappal "idősebb".

Anya, megfoghatom?

Nagyon szereti fogni :) és magabiztos is...

sokszor panaszkodik, hogy a tesói mért foghatják többet.

Azzal zsarol, hogy az édesapja oda szokta adni...

Micsoda sikerélménye van, ha épp akkor büfizik, amikor ő tartja...

elaltattam- hogy is?

Háromnegyed tizenegy - a család többi része kóruspróbára készül, én pedig ölemben a legkisebbel... altatni készülök. Már régebb, hogy álmos, ha elcsendesedik a ház, nyugodtabban ringatom. Nemsokára egyenletesen szuszog, közben még szörtyög is, emiatt igencsak megkérdőjelezett a pihenése. De elaludt. Végre. Lassan az ágyához viszem, óvatosan beemelem, leteszem. Ő összerezzen, de még alszik. Csendben araszolok az ajtó felé, ám oda se érek, már sír. Sóhajtok, visszamegyek, és kiveszem. Azonnal megnyugszik, alszik is tovább, bár szuszogása nem ideális. Függőlegesbe emelem, majd ismét vízszintesbe. Felsír, elhallgat - ilyenek. Közben félkézzel megírok egy smst. Be van dugulva az orra, türelmetlen hangú sírás következik. Döntök: cseppentek fiziológiai sóoldatot az orrába és leszívom. Ez jó is, meg nem is. Mert bár szuszogás megoldva, garantált az ébredés is. Ez az egyetlen hátránya a jó Dyson porszívónknak - hogy jó hangos. Kezdődik minden elölről. Nyugtatgatom, csitítgatom, dallamokat dudorászok - sikertelenül. Nem baj, egy kis szopcsi jót tesz majd gondolattal lefekszünk a nagy ágyra, de sok méreggel és sírással kell megbirkóznom, míg végül megtelik a poci, és megnyugszik a bébi. Óvatosan lekecmergek az ágyból, de tudom, a büfiztetés még hátra van. Kérek tőle egy jó férfiasat - meg is kapom némi rázogatás után. Megint lassan, óvatosan teszem le - ezúttal a nagy ágy közepére. Betakarom. Összeráncolt szemöldökkel alszik, de nem mocorog. Kimegyek. A másik szobából hallgatózok, de nem, még nem sír. Felhívok valakit telefonon, hogy tisztázzunk egy kérdést. Míg beszélgetek, és a munkám minősége javul, arra gondolok, hogy tán most mosogatnom kellene... de ha lemegyek, nem írom meg ezt sem...

A világ dolgai átbeszélve, telefon kikapcsolva, bejegyzésnek nekilátva.. Egy ilyen bejegyzést amúgy pár perc alatt megírok, de közben hazaért Á. a kórusról, felsírt Zs., segítettem a szeleknek továbbállni, és elaltattam újra. Itt szuszog a kezemben, míg befejezem.

Ha hazajön a férjem, és megkérdi, mit csináltam, míg ők odavoltak, mondhatom, hogy (látszólag) semmit. Pedig végignéztem pár receptet és döntöttem a karfiol sorsáról. Olvasgattam a neten, szortíroztam a leveleim. Lektoráltam két cikket. Gondolatban :) kitakarítottam a lakásban, betettem a mosnivalót, összehajtogattam a megszáradt ruhákat, felmosogattam. Vágyakozva néztem ki az ablakon. Mérlegeltem a belső életem...

Hazajöttek mind. És én ugyanúgy vagyok, mint amikor elmentek - karjaimban a legkisebbel. Csak most csukva a szeme és alszik. Végül is, minden oké. A helyemen vagyok.

áldottan :)

(Mind vártam a bejegyzéssel, mert szerettem volna 1-2 képet is feltölteni, de nem sikerült, így rászántam magam a "csak szavas" változatra.)

Megvolt vasárnap a gyermekbemutatás-felajánlás-áldás.

Szép és meghitt ünnepe volt a körzetnek, családoknak. Nekünk is. Zsefi nagyon jó fiú volt, szépen aludt - az áldás előtt és után is, mert közvetlen akkor torkaszakadtából ordított. :)) Sámuel rövidke imát mondott csak érte (ott). Olyan jó volt, hogy a nagyobb család egy része eljött ez ünnepre. Sok szeretettel töltekeztünk. A tinifi kórusnak is volt meglepetése.

Csak a telefonomon van pár kép, mert valahogy arra nem sikerült odafigyelnem, hogy fotóst is megbízzak.... Ezt az okos telefont viszont a gép nem akarja felismerni sehogy sem, így nem tudtam áttölteni a képeket... Sőt, napok óta tagadja, hogy ismeri a külső hardot is :((

Intézkednem kell ez ügyben.

Zsefi is jobban van már a megfázásból, alszik édesen, és mosolyog elbűvölően. Már hangicsál is...

u.i. ez a kép régebbi, Ildikótól kaptuk...

Utaztunk

Tegnap Kolozsváron jártunk... József elvitt minket (is) a nőszövetség választó-jubileumi közgyűlésére. Természetesen Zsefi is velünk jött. Az utazást leszámítva minden jó volt. Tulajdonképpen az is - beleértve a rosszulléteimet oda-vissza, a szörnyű fejfájást, na, és hazafelé a kicsink hosszas ordítását. Na, de a megérkezés, az otthon csodákat művelt velem. Zsefi végre elaludt -és nem ébredt fel tíz perc múlva, a fejfájás megszűnt, és a kanyarok híján a rosszullétem is :). Miután a srácok mind aludtak, még egy jót beszélgettünk Józsefemmel. Ez volt a hab a tortán.

hehe

Most akkor mi van?

segítséééééééééég

:))

Hála Istennek, volt segítségem az elmúlt hetekben. Eleinte Zsuzsi néni segített (kérésre), majd egyik unokahúgom, Helga jött el 2 hétre, az elmúlt 4 napon pedig Ildikó volt velünk. Nemsokára hat hetesek leszünk, és vár rám az igazi megmérettetés (vagy ki tudja).

József, Barka és Ábel elutaztak ma Nagybányára, részt vesznek az ottani főtér fesztiválon... na jó, nem a kikapcsolódás miatt mennek :)) Vasárnap József koncertezni fog a helyi kiskórussal, de elkísérte Egyed Ernő (billentyűs), Dajka Zsolt (basszusgitár) és Barnabás fiunk (dob) is. Gondolhatjátok, micsoda kihívás, öröm és büszkeség ez Barkának... hát még nekem :))
Ildi holnap hazamegy (mármint Váradra), én maradok a két kicsivel... és Azzal, aki nagyobb, mint bárki-bármi más!

pár kép

elkísértük őket egy darabig, az imaház felé... és nem is sírt a kicsi

túl vagyunk a fürdésen

de jó, hogy eljött Édesapám!

Szilágyi tata 33. unokájával

Ma négy hete... (egy születés margójára)

József megígérte, hogy lesz beszámoló a szülésről... be kéne tartani a szavát, bár én nem terveztem ilyen beszámolót :)

nehezen, de valami csak összejön - mert ezek a napok, hetek másról szólnak. ha gép elé ülök is, babával van tele a kezem :), így inkább csak olvasok gyorsan...

Életemnek ez a része, története, különösen az Istenbe vetett bizalomról szól. Ő méltó a bizalomra, bizalmamra, és megéri benne bízni, ezt újra átéltem! Zsefi születésének történetét azért örökítem itt meg, hogy dicsőséget adjak ezzel is Istennek. Különben, mint történet, másnak nem annyira különleges vagy megrázó, és hatásvadász sem vagyok... :)

Voltak elképzeléseim a szüléssel kapcsolatban, mondhatni vágyak, álmok is.

Úgy terveztem, Váradon szülök majd, magyar szülész-nőgyógyásznőt választottam... Kétszer voltam a rendelőjében, és mindig elégedetten távoztam. Mégis, nem voltam biztos abban, hogy nekem ilyen "messzire" kell menni szülni... apró jelekből értettem, hogy Isten hazahív, a lakóhelyemre, hogy ne a nagyvárostól, vagy orvosoktól várjam a jobbat... És engedtem neki, itt is nyilvántartásba vettek, többet nem is mentem Váradra. Ez a döntés anyagilag is könnyebbséget jelentett, hogy itt ingyenes volt a kivizsgálás, és utazni sem kellett. Szülés előtt kb. egy hónappal a váradi doktornő felmondott a kórházban - tehát nem vezethette le volna nekem a szülést. Isten előre tudta ezt...

A korábbi szülésekből kiindulva azt gondoltam, a negyedik legalább olyan rövid és könnyű lesz, mint az előző három, vagy még könnyebb. DE Zsefivel többet vajúdtam, mint a másik három gyerekkel összesen :). Isten másképp intézte. A vajúdás hosszú volt és fárasztó - a fájások rendszertelenek voltak, és nem túl erősek.... A doki elővigyázatosságból Váradra küldött mentővel - lévén, hogy Belényes két kórházának egyetlen altatóorvosa van, aki épp betegszabadságon volt, és probléma esetén nem lett volna kit behívni.... Éjfélre tehát Váradon voltam - közben a család összefogott imában értünk. Ott egy kedves magyar rezidens orvosnőhöz kerültem, aki mindent ellenőrzött és elmagyarázott, majd átadott egy szintén nagyon kedves, magyar szülésznőnek. Nekem ez igazán kedveskedés volt mennyei Atyám részéről, aki tudja, milyen sokat jelentett, hogy anyanyelvemen kommunikálhattam, és ez ott épp senkit nem zavart... Amikor végre "rendes kerékvágásba" kerültem, elég hamar megszületett a kisfiunk.

Amiért imádkozni sem mertem, az is megadatott: a negyedikkel nem vágtak! Pici repedés csupán, és semmi kínlódás az első hetekben! Hála, hála...

Hab a tortán, hogy a gyermekorvosnő is magyar volt. Igencsak nagyot néztem, amikor a nevemet látva románról magyarra váltott, és elnézést kért az őt kísérő nővértől, hogy most magyarul folytatja.... ekkora kitüntetés, figyelmesség!

Szobatársam egy kedves fogorvosnő volt, majdnem velem egyidős. Amikor egy nappal hamarabb hazament, mint én, és másvalaki került a helyére, realizáltam, milyen nagy dolog, hogy Isten ezzel is törődött; egy hullámhosszon voltunk, jókat beszélgettünk, maximális bizalom volt egymás felé...

A várandósságom harmadik felében kaptam egy igét az Úrtól, Ézsaiás próféta utolsó részéből: Csak megindítsam, és ne vezessem le a szülést? - kérdezi az ÚR. Vagy én, aki a szülést vezetem, megakadályozzam? - kérdezi Istened.

Eddig is tudtam és hittem, de innentől még tudatosabban, hogy a szülés minden pillanatát felügyeli az Úr. Ezért is idegenkedtem (mindig) attól, hogy az orvos beindítsa a szülést komoly ok nélkül... Ezért is óvakodtam attól, hogy vakon az orvosban bízzak, bár persze kell a normális orvos-páciens bizalom, de jelen esetben ennek hiánya nem rajtam múlott. Ezért nem estem pánikba, amikor hirtelen Váradra kellett menni, vagy nem az elképzelt módon alakultak a dolgok. Folyton eszemben és szívemben volt, hogy Ő indította be, és le is vezeti a szülést. Ahogy akarja, és azokat az embereket használja benne, akiket ő jónak lát. A végeredmény csodás lesz. Így is történt. Csak Benne érdemes bízni, az embereket eszközeinek tekinteni, így tisztelni és megbecsülni munkájukat is.

Az is imameghallgatás, hogy anyatejjel táplálhatom a kis Zsefit.

Jó az Úr, mindig biztos segítség - vallom a zsoltárossal együtt.