most tudtam meg,

hogy négy gyermek édesanyjának lenni mekkora gazdagság!

A színtiszta igazság a Feltámadásról

Csak sejtem, hogy ez elhangzott a brassói Evangélium hangja rádió magyar nyelvű adásában is... Így olvasva-hallgatva még ütősebb! Gratulálok a szerkesztőnek!

Meglepődtem, hogy erre rátaláltam...

de nagyon örülök neki! Még nem jött haza J. a körzetből, hogy megkérdezzem, mikor is írta ezt az éneket (talán tavaly húsvét környékén), és hol készülhetett ez a felvétel, mert én nem ismerem a helyet...

De ajánlom szeretettel, nagyon is aktuális a napokban...

PÉTER

Szöveg: Gerzsenyi Sándor

Zene: Mike József

Mint a szikla, áll keményen,

nagyot ígér vad hevében,

kardot villant vas-kezében...

Könny ég tagadó szemében.

Ilyenek vagyunk: Péterek;

állunk, de döntenek kételyek,

vágunk, ígérünk szépeket

és - tagadunk, ha kérdenek.

Rebbenünk, ha kakas szólal,

mit törődünk mi a jóval,

nem sózunk a többi sóval,

hősök vagyunk,

de csak szóval.

Legyünk hát végre sziklavár,

akikre nem hiába vár

a Mester vérző arca már!

Arassunk! - Érik a határ.

Továbbra is zajlik az élet

mint nálatok is. Reggeltől estig. A napi teendőkben igyekszem a flyladyvel segíteni magamon. Nem tudom, mit is írhatnék most még, hisz semmi különleges nincs, mégis minden az. A közhelyek is mind valóságok. Élvezem az esemesezést, telefonos kapcsolattartást, imatémák ilyen módon való megosztását, a tavaszt, kertészkedést, az életet.

Olvastam ma reggel egy szép verset, továbbadom a szépségét.

Füle Lajos: A szépség

A szépség volt az álmom,

szépség a mágnesem.

Tán ott is megtaláltam,

ahol más senki sem.

Volt úgy, hogy életemben

tombolt a bú, a gond,

mégis nyomára leltem:

tüskék közt rózsa volt.

Rejtőzve is közel jött,

bármerre vitt az út,

hol egy mosolyba fészkelt,

hol egy kis dalba bújt.

Hol illanó madárka volt,

hol hímes lepkeszárny,

hol múló, ritka mámor,

hol hamvas, tiszta lány.

Hol halkuló harangszó,

hol zsoltár ritmusa,

gyerekhang, messze hangzó,

vagy hangtalan ima.

de mindenütt elértem,

de szüntelen elért.

A szépség volt az élet,

az élet volt a szép.

Áprily Lajos: Március

A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.

Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.

Dupla vagy semmi (?)

Ez a vallomás valami ilyesmi. József dedikálta nekem, miközben Isten is üzent benne. Hát nem csodálatos?



A refrénje szabadfordításban valahogy így hangzik, (azokért írtam ide, akiknek ez segítség valamiképpen, mert amúgy az énekszövegfordítás naaaaaaaaaaaagyon nehéz dolog).

Szeret! Szeret! (szeretve vagyok)
Megkockáztathatom immár, hogy én is szeresse(le)k...
Mert aki a legjobban ismer, (mégis) a legjobban szeret...

Szeret engem, szeret téged...
Megfognád a kezem?!
Ő tett szabaddá arra, hogy szeressük egymást,
Hisz Ő az, ki mindkettőnket szeret.

Amúgy

olyan szép volt az út Kolozsvár felé.
Belényesből kifelé haladva megláttuk a gólyát... jól tette, hogy hazajött.

A hegyen keresztül mentünk, Bratca irányában. A hegyoldalt kikerics-szőnyeg borította, meg voltak olyan helyek is, ahol kikerics és hóvirág vegyesen virítottak. Muszáj volt megállni, és legalább egy csokorral szedni, vinni Zsikének is.

esti vers

Tornay András

Legnehezebb ajándékaim:

tökéletlenségem csokrai
bánthatóságom ágai
érzékenységem levelei
könnyeim virágai
esendőségem gyökerei
időtlenségem rügyei
fájdalmaim tüskéi
meneküléseim illatai
sebezhetőségem szárai
Budapest, 2009. október 27.

fehér írisz

Vasárnap (márc.7) délben, amikor kijöttünk az imaházból, kaptam - és a többi hölgy is - egy szál fehér íriszt a polgármester nevében. És úgy vettem észre, minden imaháznál, templomnál ott várakoztak a küldöttek. Ilyenkor nem érdemes a hátsó, "magyarázó" gondolatoknak helyet adni. Csak örülni lehet.
Jólesett a figyelmesség. A szegfű is szép gesztus lett volna, de az írisz!!! ...
Azóta szépen bontogatja szirmait.

Gazdag nap volt a tegnapi

Váradon voltunk ügyintézőben - megint, de persze a végcél az Emanuel egyetem kórusának karácsonyi koncertje volt, amire úúúúúúúúgy vágytunk. Nemcsak József. Nekem is nagyon hiányzott már a régebben megszokott koncertezés... Meg aztán, egyre többen voltak, akiket szívesen meghallgattunk: Ildikó, Ernő, Zsolt (és Eny), Erna... Felemelő, katarktikus élmény volt.

Előtte viszont, gyermekfesztiválon vettünk részt a gyerekekkel, amit a váradi magyar baptista gyülekezetek szép, példás összefogással szerveztek meg. A sok szép élményből kiemelkedő volt számomra a Panov apó c. bábdarab, amit csak gombóccal a torkomban, könnyeimmel küszködve tudtam végignézni. A brassói BÁB-TÉBLÁB tagjai sejthetik, miért. Vannak dolgok, amiket nem lehet, és nem is kell elfelejteni. Nekem mindig ők maradnak a THE BEST EVER bábcsoport!

Mindeközben beszúrtunk egy robogós ajándékvásárlást, ami ráadásul sikeres is volt. Ha egyszer tudtuk, mit akarunk, és "minden elénkbe jött"... :D
Éjféltájt, fáradtan, szép hóesésben hazaértünk. A fiúk elaludtak, csak Boróka dumált az autóban rendületlenül...

elkészült a beharangozott adventi koszorú

Nekem nagyon tetszik. Dina és Ernő rendkívül ügyesek, és jól összedolgoznak - így is.
Készült még egy ajtódísz is, reméljük otthagyják az ajtójukon, miután megcsodálták benne a természetes egyszerűséget.
Végül én is feldíszítettem a mi koszorúalapunkat, amit tavaly kaptam barátnőmtől, hogy megszűnjenek a koszorús gondjaim. :P Most meg, arra gondolok, hogy ha ilyen szép lett a keret, mennyivel szebb kell, hogy legyen a tartalom, a szívünk várakozása; milyen őszinte szeretettel, lelkesedéssel, és szentül kell várjam Vőlegényemet!