amikor vigasztalni kell

Az elmúlt hetekben vigasztalni kellett. Annyira nem könnyű ezt tenni, főleg, ha én nem éltem át olyat - vagy csak részben. De amúgy sem szabad két esetet teljesen egyformának gondolni. Tanulgatom, hogy nem mondhatom: megértelek, ha gőzöm sincs, mit érezhet a másik. Esetleg: együttérzek veled... Jelenlétemmel bátorítok; nem zavar, ha sírsz, ha dühös vagy, mondd ki nyugodtan... de nem keltek bűntudatot meggondolatlan szavakkal, nem hárítom a felelősséget másra, és nem öntök olajat a tűzre - igazából ezzel nem segítek; viszont hangtalanul könyörgök bölcsességért, türelemért, kitartó szeretetért; az idő múltával nem felejtek el telefonálni, ott lenni- ha kell...
Ideje van a gyásznak, és mindenkinek joga van hozzá, ahhoz is, hogy a maga módján tegye, ahogy belőle fakad...

Tavaly nyáron, amikor Kecskeméten jártam, az ottani gyülekezetben a Jób könyvét tanulmányozták. Az a tanítás felkészítő volt nekem ilyen esetekre. Érdemes időt szánni a sorozat meghallgatására.

Aradon

voltunk Józseffel tegnap. Ő ifjúságit tartott a szentmiklósi gyülekezetben, engem meg, szinte az utolsó percben felszabadítottak, hogy esetleg menjek el a barátnőimhez, ifióra helyett. Így állítottam be Zsuzsáékhoz váratlan vendégnek, meglepetésnek, és Krisztát is odaszervezték :). Jólesett személyesen is beszélgetni, meg Grétával összebarátkozni. Köszönöm nektek, a rám szánt időt, és a sok szeretetet, amivel körülvettetek.

Aztán meg, sofőrködtem is - soferica voltam a férjem mellett :D -, ki is fáradtam alaposan, mire éjjel fél kettőre hazaértünk. Szalontát elhagyva 3-4 őzikét is láttunk - kölcsönösen megijedtünk... olyan édesek voltak. Biztosan éhesek is.

Amúgy, ki ne hagyjam, hogy Ilyés Katiék fogadtak - nem első alkalommal - nagy szeretettel, jó volt családiasan elbeszélgetni több mindenről. Mellesleg megtudtam, hogy Kati és P. Márta unokatestvérek. Nahát, kicsi a világ!

Érdekes, hogy olyan nagy és hosszú városnak tűnt Arad. Főleg Belényes után, ahol autóval szinte bárhová el lehet jutni tíz perc alatt. Itt meg bizony időbe telt a különböző távolságok leküzdése. Milyen hamar meg lehet szokni valamit, meg el lehet szokni valami mástól...

Csak azt sajnálom, hogy nem tudtam eljutni a város egy másik negyedébe is, ahol kedves rokonaim laknak. Legközelebb biztosan!

találd ki

Bele grafit, húsa fa,
Hatszögű az alakja.
Vele írnak, körmölnek,
Rajzolnak a gyerekek.

Hegyes vége fekete,
Nyomot hagy a füzetbe,
Hogyha kopik, hegyezik,
Tolltartóba beteszik...

Kézbe venni nem fura
Mert ő nem "maga ura".
- Sejted, hogy nem medúza? -
Úgy hívják, hogy: ...

Jelmez, kép és szöveg: M.J.

na ki?

hol is jártam én a tegnap? és ki van a képen?

a hőmérő sétája

Kint nagy hideg, bent ... mikor mi. Bár József jóltartja a kazánt fával, és (már ahol) forrók a fűtőtestek, én úgy fel vagyok öltözve, hogy magam is csodálkozom rajta, sőt, mániákusan vetetem fel a mellényt a fiúkkal is. (J. le sem veszi.)
Kíváncsiságból megsétáltattam hétfőn (akkor volt tán a leghidegebb) a hőmérőt a lakás különböző pontjain, és íme, a mérések eredménye: Előszoba - nulla fok. Konyha - tizenegy és fél fok, ha épp főzök, akkor több. Társalgó(szerűség) tizenhárom fok. Az emeleten néhány fokkal melegebb van, de a Boró szobájában így is csak 15 fokot mértünk, ennél több a fenti fürdőben, ill. az átjáróban van. A hálószoba is kb. tizenhárom fokkal dicsekedhet. A fiúk szobája naaaaaaagyon hűvös, de ők ezt nem szokták észrevenni, simán mellőzik a papucsot, és egyéb melegítő ruháik is többnyira szanaszét hevernek a szoba különböző pontjain. Legmelegebb tán az iroda - elfelejtettem itt is méréseket végezni, olyan jólesett a légköre.
De most legalább van jó meleg vizünk - mit meleg, kopasztó! -, és egész jól megszoktuk a kellemes-hűvös levegőt, igencsak jól lehet aludni, és hála Istennek, semmi bajunk! (Mára ugyan Boróka picit köhög és szörtyög, de ennek az ovi is oka lehet.) Azért, én várom a tavaszt. :)

MB 12

Ugyancsak vasárnap volt a Barnabás 12. születésnapja. Mostmár - nagy örömére! - nyugodtan ülhet az anyósülésen (ha épp szabad), nem kell tartani a rendőrös ijeszgetéstől :). Eddigi tapasztalataim alapján a könyv+csoki párosítással lehet tuttiajándékot venni neki. Most is bevált. (Emil és a detektívek, Tüskevár, no meg a Lea és Tata ajándéka - tán az tetszett neki a legjobban.)

A hétvégi kiruccanás miatt már pénteken megünnepeltük a családban a szülinapot, mert József nem jöhetett velünk Váradra. Boró csodálkozott is eleget szombaton, vasárnap, mért mind mondják Barkának annyit, hogy Boldog szülinapot... hiszen elmúlt!
A torta, ugyebár, ismerős lehet... a formát Evódiától kaptam kölcsön, és Dinával hoztam össze. Tudjátok már, hogy ami egyszerű, az nekem startból bonyolult :D.

Vasárnap

bemerítésen voltunk, Váradon. Családi örömünnep is volt, hiszen Rozi nővérem legnagyobbik gyermeke, Eunika vallotta meg hitét a bemerítésben is. Hosszú, nehéz utat járt meg Istentől távol, míg végre hazatalált. Boróka felfedezte, hogy Eunika az ő unokatestvére (a többi vele egykorú között). A konkrét bemerítésről még nincs fotó, mert a gép Ábelnél volt, ő pedig egyebeket kapott lencsevégre. De Sz. Orsi ígért képeket. Van egy nagyobb családi is - mert úgy sikeredett, hogy a januárban születetteket spontán megünnepeltük, hisz mind ott voltak. Ezen a keresztségen örömömben sokat sírtam. Csodálom az Ő útjait, mily nagyok gondolatai...

méz a sziklából

Olyan sokat mondott nekem az alábbi ige és -magyarázat, hogy gondoltam, megosztom veletek is.

Minthogy azért Krisztus testileg szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy a ki testileg szenved, megszűnik a bűntől, Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt. Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, a mely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek; Sőt, a mennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vígadozva örvendezhessetek. (1Pt 4: 1-2, 12-13)

Isten Lelke szabaddá akar tenni bennünket a rémülettől. Ne a próba legyen rémületes számunkra, ne a tűz legyen irtóztató, ne ettől akarjunk megszabadulni, hanem inkább fegyverkezzünk fel azzal a gondolattal, hogy aki Krisztushoz hasonlóan, Krisztusban, Krisztusért szenved, az megszűnik a bűntől.
Utánam jött ez az ige, és megkérdezte: "Te valóban a bűntől akarsz megszabadulni, vagy inkább a szenvedéstől?" Az a mi nyomorúságunk, hogy attól akarunk megszabadulni, ami zavar, és ahhoz ragaszkodunk, ami pusztulásba dönti egyéni, családi, társadalmi, egyházi életünket.
Szükségem van a próbára; szükségünk van a próbára - mindennél jobban. Felismertük-e ama létbeli, alapvető szükségünket, hogy megmérjen bennünket az Isten?
Vegyük tehát észre, amire nincs szükségünk; és vegyük észre azt, amire szükségünk van. A gyülekezetünkben egy presbiter atyánkfia valamilyen célból gyűjtögetett a falu református családjai körében. Az egyik udvaron a házigazda így fogadta: "Na, jössz megint. Állandóan csak kértek! Nincs már, mit adjak." Erre ez a drága, egyszerű földművelő parasztember azt mondta: "Dénes, azt mondod, hogy nincs. De ha az Isten elkezdené elvenni tőled azt, amire azt mondod, hogy nincs, akkor meglátnád, hogy mennyi mindened van!"

Az egyetlen Szükségest a szükségben vesszük észre.
( Visky Ferenc: Méz a sziklából c. áhítatos könyvéből)

Boró szerint

- az oviban mesélték - nekem az a foglalkozásom, hogy a bocikat megetessem. Az édesapja irodában dolgozik, és papírokat pecsétel.

élve is - halva is

Ha egér kerül a házba, tutti, hogy én veszem észre elsőnek - a szagról, de van szerencsém futás közben is. Ha elkapjuk, akkor is én látom meg elsőnek. Muszááááj???
Ha felállítjuk az egérfogókat, gyakran ellenőrzöm. És van szerencsém holtan is elsőként felfedezni a cincogikat. Ki tudja, a többieket mennyire érdekelné hogylétük?
Én csak annyit üzenek minden egérenk: kint tágasabb!!!