2010. szeptember 4., szombat

Majd most

Most van a majd. Végre. (?)

Hétfő este értünk haza Kecskemétről. Nagyszerű érzés volt, hogy nem kellett arra gondolnom, hány napom van a következő indulásig. Mostmár itthon vagyunk. Végre - ahogy mondták is sokan, és ez jólesett. Különleges kegyelemnek tartom, hogy ez a nyár ilyen mozgalmas volt, még ha fáradtsággal is járt. Az éremnek két oldala van, ezt nem felejtem el. Elraktároztam az áldásokat - arcokat, beszélgetéseket, apró mozzanatokat. Nem felejtem el azt sem, mennyi bocsánatot kaptam ezen a nyáron is a Gazdámtól. Meg a leckéket.

Ami pedig a nagyon közelmúltat illeti, nos, ez nagyjából a befőzésekről szólt - eltettem sok-sok zöldbabot, és sok-sok paradicsomot. Meg telefonáltam is, sokat, hosszúakat is. Kellett; jó, hogy lehetett ingyen. Turizni is voltam, meg vásárolgatni ezt-azt.
Az iskolakezdéssel még csak a fiúkat "riogatom", mert a betervezett nyári matekozásnak meg kell lennie. Elszoktam az idejében való lefektetéstől, pedig sürgősen vissza kell állni, amúgy is hamarabb sötétedik.

Rohamosan közeledik a Leáék menyegzője, arra is készülünk.
Közben várjuk haza Józsefet Besztercéről.

6 megjegyzés:

iri írta...

Azert nem mondhato hogy lelassullt a tempod!

Mike Adina írta...

Nem, egyáltalán nem lassult le. De van-e erre esély egyáltalán?

Klári B. írta...

Szoval akkor vissza kell billenni az iskolai programba. Nekem is nehezen megy az atallas. Orulok, hogy jol telt a nyaratok. :) Puszi nektek.

mutter írta...

nagy sóhaj...

Abigél írta...

nem hiszem...mármint hogy van esély a lassításra:)

Zsuzsa írta...

:)