Szerteágazó nagycsaládunkkal, barátainkkal, ismerőseinkkel, lelki testvéreinkkel szeretnék megosztani életünkből - amit sikerül.
2009. június 15., hétfő
a múlt héten
sok minden történt. naná.
Hétfőre nem is emlékszem részemről.
Kedden elintéztünk pár hivatalos ügyet, s elmentünk Budapestre. a koncertre. amiről mások már beszámoltak. Képet "Kovács Mihállyal" nem sikerült összehozni, de Imi tesómékkal, akiknél aludtunk, igen. Az odavezető úton kiderítettük egymásról, hogy senki nem rajongja MWS-t, akkor mért is megyünk? Én meglepetést, ajándékot szerettem volna a zenész férjemnek, hogy legyen része igazi, nagy koncertben. Amúgy is családnap volt. A koncert az csakugyan nagy volt, az élmény meg ... változó, hogy kinek milyen. Engem megérintett az Úr. Nem fogom elfelejteni. Szerdán Budapesten voltunk, ügyintézés, hősök tere, séta, ilyenek. Estére, nagyon fáradtan, hazaértünk.
Csütörtökön évzáró az iskolában, és megkezdődött a nagyvakáció, nagy kihívás. Énekóra (Jnek), gyüli, miegymás.
Szombaton J a fenesi erdőre ment a körzet szolgálattevőivel, én pedig Brigi ballagására mentem a srácokkal, Váradra.
Ezúttal részt vehettem egy "betlehemes bulin", bocs, nem tudtam, hogy mondjam másképp, ez csakis jó dolgot jelent. Sokszor irigykedve hallgattam a beszámolókat, mennyiszer és milyen sokféleképpen ápolják a közösséget a betlehemiek. Imaéjszakák az ifinek, közös szolgálatok, agapék az egész gyülivel, kirándulások, drámázás, stb. csupa olyasmi, ami egy csoportot közösségg formál(hat). Most hárman ballagtak, mind3 ugyanabból az osztályból. Edina és Anita óvodásaim voltak annak idején. Az első generáció tehát már érettségizik, s hallottam, hogy van, aki készül férjhezmenni. Hm. Vasárnap Belényesben voltunk a gyüliben, fagyiztunk a vasisokkal, készültünk a gyerektáborozásra...
Fáradt vagyok, és olyan sok a tennivaló, hogy már-már összecsapnak a fejem fölött a hullámok. Remélem, hogy a már-már nem engedi meg.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
9 megjegyzés:
nagyon mozgalmas ,esemenydus eleted
mi van, ki megy férjhez??? ezt még én se hallottam...:O :-w...:D
amúgy nagyon tetszenek ezek a képek. az elsőn tisztára anyu-féle mélázós tekinteted van, meg a fejed is ahogy tartod...:) a második igazi jó vidám, a harmadik meg tipikus szilágyi mutra...szóval mindegyik nagyon ott van:D:D
na Lea, ezt jól megaszontad :D
szokasos Mike csaladi programok...brassobba is eljohetnel csaladi napkor:))
Köszönöm, hogy üdvözöltél Krisztán keresztül! Nagyon jól esett! :) Sokat gondoltam rád mostanában, rég nem beszéltünk, de amint vége lesz az államvizsgámnak jelentkezem.
Egyébként nagyon jól nézel ki...ja, és tetszik nekem ez, hogy "családi nap"...tanul az ember leánya :))...Jó, hogy van kitől! :)
en csk annyit took mondani hogy olyan cumsecade vagy!:)
na szoval ki megy hat ferjhez?? es en nem tudok rola?? :P:))
Elízke megy férjhez, volt ovisom ő is, méghozzá valamelyik Gere fiúhoz, nem ugrik be a neve, bocs. Ancsáék előtt 2 héttel lesz a menyegző. Na, mostmár képben vagy, Lea?
Megjegyzés küldése