2009. július 8., szerda

aktualizálás

Holnap egy hete, hogy lejöttünk a táborból, és még mindig vannak kipakolatlan dobozok a garázsban. Vannak még ottfelejtett cipők, ruhák, játékok is, ha esetleg valakinek hiányzik valamije, nálam keresheti... ha túl sokáig itt maradnak, kiállok velük az ócskára :P

A múltból és a jövőből visszatérve a jelenbe, folytatom: pénteken Váradra mentünk Boróval, hogy apa mellett lehessek valamenyit. Vasárnap tábori beszámolók zsinórban, hétfőn Szőllősre utaztam temetésre. Estére értem csak haza, s akkor nekifogtam bepakolni a két srácnak, mert hajnalban indultak Józseffel Kecskemétre, zenetáborba. Barkának ez a harmadik tábor ebben a vakációban... csak győzze kipihenni a végén. Kedden-szerdán itthon Borókával; ő elég zsúfolt programot tud egyedül is biztosítani. Ezt egy kis barackbetevés színesítette, lett befőtt és lekvár is. Ma este kigyomláltam a kiskertet a ház előtt. Jólesett.
Most mindjárt megint holnap van, és sietek "napirenden" lenni.

5 megjegyzés:

Budai Evódia írta...

hát a lekvárt hogy csináltad? hogy magvaltad ki végül?

Mike Adina írta...

összetrutyiztam :P
leszedtem a héját, kis darabokra vágtam,észseléfixszel, szokás szerint, megfőztem. NAGYON FINCSI lett, a színes is szép és mindenestől kívánatos. József kedvence. Nálunk a kajszi nem menő. Ja, és magokat, meg a rostos héjakat szépen összefőztem, és finom gyümölcslé lett belőle. Boróka szerint nem jó, de mi szívesen megittuk.

Maria Smith írta...

te aztan nagyon szorgos aszony vagy! Boldognak mondhatnak a korulotted levok:))) Ugyes aszonyt kicsoda talalhat manapsag foleg amikor ugye fent all az a kisertes hogy mindent inkabb megvegyunk de az igazi az mindeg othon keszul....igazi izek es persze ez az amire majd a gyerekek emlekeznek. En is sokszor szinte erzem a finom betevesek illatatt innen ilyen meszirol..anyukam mindeg szorgoskodotte zekkel...nallunk meg kamara sincs ahova ezeket eltehetnem habar dolgozom rajta...csak nem tudom eldontenni tartsam meg a lenti vecet vagy alakitsuk at kamarava!? attol felek lomtar lesz...:))) pheww na jobb ha megyek mindenesetre jo kedvet csinlatal nekem is...tovabbi jo szorakozast!:))

Lea Mónika írta...

már van barack?? húúú, le vok maradva...:)) nem cserélünk pár veg lekvárt?:P kettőt is adok egy helyébe:D tudod te, miből:D:D

Mike Adina írta...

lea, áll az alku!