2009. szeptember 28., hétfő

Legyen áldás az új úton!


Amint azt jeleztem, szombaton Méhkeréken voltunk lelkipásztorbeiktatáson. Szolgatársunkkal és családjával, (Boros József és Irénke, Hanniel és Hanna) belényesi elődünkkel ünnepelhettünk együtt. Nekem mindig felemelő látni, hogy Isten hív és elhív, hűségesen emlékeztet a hívásra, felkészít a szolgálatra és erőt ad a munkára.
Magyarországon másképp van a beiktatási ceremónia, olyan szerződésfélére emlékeztetett; de a tartalom mindig fontosabb a keretnél, és lényeg volt a lényeg. Meg olyan jó volt látni a sok lelkipásztor áldásra emelt kezét...
Nekem megtiszteltetés volt, hogy felolvashattam József szép köszöntő sorait (elfogult vagyok, tudom, de érthető, nem?) és a lelkipásztornék nevében köszönthettem Irénkét. Méltatlanságom és alkalmatlanságom tudatában szóltam (ez nem alázatoskodás, aki ismer, tudja); azt mondtam, ami az elmúlt szolgálati évek során letisztult bennem. Bizonyságtételként, de szorongva osztottam meg, amit az Úrral átéltem, amit tőle megtanultam: hogy mindig szeretni kell az embereket, akik közt vagyunk és szabadon, önmagunkat adva szolgálni - mint az Úrnak, és nem az elvárások miatt.
Szabad szívvel szolgálj! (Milyen szép alliteráció!)

A szeretetvendégség is rendkívüli volt. Ínycsiklandozó falatok, profi tálalás... Mindent köszönünk!

7 megjegyzés:

Maria Smith írta...

Koszonom nagyon jol esett olvasni....! :)) nem vagy elfogult csak te vagy es az jo mert ha mind egyformak lennenk mi lenne?! Te eppen igy vagy jo ahogy vagy! De ne aggodj ahogy en ismerem a korulotted eloket (nem a csaladokra gondolom) majd beolvasnak ha szukeges. PUszillak es megegyszer koszi!

mx

M K írta...

Adina, nem lehetne bemásolni ide József levelét?
:D
Esetleg a te bizonyságtételedet is...Szívesen olvasnám.

Maria Smith írta...

Szia Adina

Meglepetesmre itt a vilag vegen az erdoben is van internet ugyhogy jo latni a szeretteimet...es olvasni a draga soraidat. nem kell magad leirnod nem vagy te elfogult csak te mas vagy es ez eppen igy jo. Nem lehetunk mind egyformak...latod nekem meg mindenki mindeg azt mondja tul nyitott es tul buzgo vagyok....na lam az sem jo! De ilyen vagyok es ez jo! Amit mondtal ertekes es erdekes megtapasztalas ugye hozza fuzhetem meg azt hogy az is fontos hogy magunkat Isten szemevel lassuk...ill abbol a szempontbol hogy AGYON VAGYUNK SZERETVE KENYEZTETVE EGY OLYAN ISTEN TOL AKI PONTOSAN TUDJA miert szeret! igy akkor nem nehez tovabb adni. Van egy jo film a neve PLAY IT FORWARD szuper. egy kisfiurol szol aki feltalalja azt a jatekot hogy valami jot tegyen mindenkivel es ezt tovabb jatszak majd felnottek is stb...annyira egy kedves film es igazan meghato mert a szeretett az meghato, oszetoro, felmelo, atformalo es meg sok mas ahogyan azt te is jol tudod. Puszi es koszi hogy lathattam olvashattam elobszor is rajtad keresztul kaphattam egy kis izelitott a beiktatastol! Kellemes hetet neked!

Kriszta írta...

az a narancssárga cucc:):):)
nagyon jól áll, olyan őszies...

Budai Evódia írta...

én is köszi az ízelítőt. így is:)

iri írta...

Bizony nem kis felelosseg,a ferjed s magad neveben egyszerre,ugyhogy........

Mike Adina írta...

Kriszta, az a narancssárga cucc épp az aktuális igazán ünneplő szerkóm. Ha az Úr rendel mást, akkor váltok :)