2010. december 16., csütörtök

Idén az advent

másabb. Korábban vágyakozva olvasgattam mások készülődését, adventi naptáras családi tevékenységekről...Mivel tudom, hogy én nem fogok saját kezűleg naptárt készíteni, még adventi koszorút sem, Istennek gondja volt rá, hogy többet ne panaszkodhassak e miatt: tavaly mindkettőt kaptam ajándékba - olyan örök-félét.


Aztán, amikor ezt olvastam Virágnál, tudtam, hogy igen, valami ilyesmi nálunk is mehetne már. Közben, Boróka ajándékba kapott egy csokis kalendáriumot... én pedig megbeszéltem az ötletet Józseffel. Ő rendkívül kreatív. Ezért van az, hogy Boróka minden nap megkapja az elrejtett csokit, a következő menetrend szerint:
Válaszol a kérdésre: Milyen Jézus?, majd megkeresi az aznapi számjegyet (előtte papírra írjuk neki, és úgy hasonlítja össze), amit édesapa vagy édesanya pirossal bekarikáz, mellé írja a jelzőt, s aztán nyílik az ablak... jöhet a csoki. Mindig megkínál belőle. Élvezet hallani, hogyan mesél Jézusról, mennyi mindent tud róla, és hiszem, hogy picit ismeri is.

A fiúk igei feladványokat kapnak a fiókokban: minden napra egy prófécia Jézus eljöveteléről, és hozzá kapcsolódó 1-3 kérdés. A megbeszélés általában ebéd vagy vacsora után zajlik családi körben, a meglepetésekről nekem kell gondoskodni. Mindenki élvezi (á. inkább a beszélgetést, b. inkább az édesség-részt :D). Hálás vagyok Istennek azért, hogy a fiúk alig tanultak meg olvasni, átböngészték a házban levő összes Gyermekbibliát és kapcsolódó könyveket nem is egyszer. De a "rendes" Bibliát is forgatják. Nagyon jól tájékozódnak az Ó és Újszövetségben. Előfordul, hogy szégyenkezve hallgatok, mert a kérdésekre hamarabb válaszolnak, mint ahogy nekem beugrana...

Amikor együtt vagyunk, egységben, az áldás.

6 megjegyzés:

Betti írta...

De szép az adventetek! Az igei feladványok ötletét elraktárzom jövőre.

Zsuzsa írta...

Nekem nagyon tetszett amit olvastam!

Klári B. írta...

o de jo, o de szep... tetszik amit irtal... koszi a beszamolot... aldott keszulodest az unnepre... puszika nektek. :)

szinne mike anna írta...

Nagy aldas! :>

Abigél írta...

boldog várakozás....

Lea Mónika írta...

jaj de szép!!....:)