2011. május 18., szerda

fáradt vagyok

Tegnap Józseffel és Ernővel Váradra mentünk. Volt intézni valónk, és részt vehettünk a Gere Szabolcs temetésén is. Este nyolc után indultunk haza, de az autó az első kanyar után megállt. Mint a télen is, Kéc felé tartva... Elvontatták, mi ott maradtunk nővéreméknél... Ma reggel az első busszal hazajöttem, mert itthon a helyem, és Boróka nagyon vár. A fiúk olyan ügyesen rendezték magukat nélkülünk. Drágáim. József maradt, míg meg-doktorálják az autót. Nem lelkesít ez az örökös lerobbanás, és remélem, hogy az előttünk álló hosszú utat bajmentesen tesszük majd meg (Brassóba megyünk). Ezért imádkozzatok velem, kérlek.

Most pedig próbálok derűsen nézni a mai nap kihívásai felé.

10 megjegyzés:

Juliánna írta...

Imadkozok veled.

Szilvia írta...

sok erot draga! varunk nagyon!

Szilvia írta...

sok erot!nagyon varunk!

Maresz írta...

Menjetek vonattal, mert sokkal kényelmesebb. Kb. 15 év után utaztunk újra vonattal Bukarestbe és vissza, húsvét után, és meglepődtem, hogy mennyire megváltoztak a körülmények. Érdemes ezt a lehetőséget is számba venni (nem fáradsz el annyira, nem kell állandóan ülni, olvashatsz, pihenhetsz, számitógépezhetsz, stb.), amikor nagy távolságról van szó.

iri írta...

Inkabb pihenj!Imadkozom!

Piroska írta...

Csatlakozom a közvetlen előttem szólóhoz. A munka, és bármi megvár, Neked Pocaklakóstól pihenni kellene.:) Én is imádkozom érted.

Budai Evódia írta...

ez úgy autóért imádkozom nektek. alázattal.

Elisabeth írta...

Sokat gondolok Rád Adina, imádkozva Érted, Értetek és mindenért amire szükségetek van. József nem vesz részt a Pécsi missziós konferencián ezen a hétvégén? Gondoltam férjemtől küldök kis meglepetést..hogy kifejezzem nagyon értékellek titeket és nagyon hálás vagyok, hogy szeretteim között munkálkodtok. De ezek szerint Brassóba készültök..Az Úr őrizzen titeket! És áldjon! Szeretettel, Erzsike.

Mike Adina írta...

Erzsike, jólesnek bátorító szavaid, és a sokszor eszembe jut, hogy imádkozol értünk. Ha tudnád, milyen hasznos most a kabát is, amit küldtél, a pocakom csak abba fért bele :). Mi is nagy szeretettel gondolunk rátok, kívánunk áldást a pécsi konferenciára. Nekünk most Brassóban a a helyünk, de mindkét hely jóóóó messze van. Puszi.

Mike Adina írta...

Köszönöm, hogy imádkoztok értem. Jelentem, pihentem is. :)

Maresz, a vonat 1-2 személyre jó megoldás, de gyerekekkel is, meg csomagokkal, hangszerekkel elég macerás, meg aztán nem pénztárcakímélő megoldás...