2013. február 11., hétfő

Boróka elment szerencsét próbálni


Az egész ott kezdődött, hogy pénteken az oviban meglátta egyik társának a magas sarkú cipőjét. Megkívánta, de nagyon. Neki is kell. Menjünk el a kínaiba, vegyünk..... stb. a könyörgés sok fázisán átestünk hamar :).

Est imájába belefoglalta és naponta többször is szóba hozta azóta, így vagy úgy.
Mondtam, hogy ne kívánd, ami a felebarátodé...., de ő "csak" olyat kíván, (remélem) nem pont azt.

Ma délelőtt, miközben Zsefivel a szomszéd kapirgáló tyúkjait néztük, Boróka ismét elkezdte: Anya, én nagyon vigyáznék a magas sarkú cipőmre... Minden nap megtörölgetném, leporolnám... Nos - így én - ezt könnyebben elhinném, ha a meglévő cipőidet legalább időnként megtisztítanád, mert ezt ígérted akkor is, amikor a kattogós csizmára vágytál. Azt mikor is pucoltad ki legutóbb?

Boróka valamilyen ürüggyel hamarabb hazajött, s mikor én is visszatértem Zsefivel, hát a kislányomat buzgó cipőpucolás közben találtam... be akarta bizonyítani, hogy komolyan gondolta :) Kulcsra zárta maga mögött a fürdő ajtaját, és jó hangosan beszélt magához (persze, hogy én is halljam:), fontolgatva, mit tehetne még az imádságon kívül. Mert, ugye, én javasoltam, hogy imádkozzon a cipőért, és Isten meghallgatja, s amikor jónak tartja, lesz pénz a cipőre, vagy lesz cipő... Az imádság még oké, na de a várakozás...

Nemsokára van is egy javaslata: Írjuk fel egy táblára és tegyük ki a kapura, hogy "cipőtisztítást vállalunk". Na, mit szólsz anya? 
Mit is szóljak? Próbálom elrejteni mosolyomat, és óvatosan megpendítem, hogy egy pár cipő pucolásáért mennyit fizetnének az emberek.... Látom az arcán, hogy márpedig az ő munkája többet ér(ne), mindenképp lejeket akar, és tízesével számolva, nem banikat... Hát, ez az aprópénzes munka nem az igazi. Közben úgy látja Boró, nem vagyok elég lelkes partner, ezért behívja az apját a nappaliba, és neki is elújságolja ötletét. Jön is József nemsokára mosolyogva, hogy a lányunk vállalkozást indít...

Fél óra sem telt el, mire újabb ötlettel rukkolt elő. Tudod mit, Anya? Elmegyek mindenkihez sorba takarítani. Becsöngetek, és mosolyogva elmondom, hogy én vagyok az új takarítónő. Szívesen segítek bármiben, gyönyörűen kitakarítok...., de persze nem teljesen ingyen...
Na, és kihez mennél? Például Teri nénihez, aztán meg Gizi nénihez. (szomszédok) Mit szólsz? Mit szóljak? Próbáljon szerencsét! Mondom, hogy Teri néni nincs otthon, de nem baj, akkor kezdi Gizi nénivel, ő úgyis otthon szokott lenni...
Nem lehet vissza tartani, és most nem szabad a lelkesedését csillapítani. Elvégre én mind mondom, hogy a pénzért meg kell dolgozni...
Egy perc múlva felöltözve, lelkesen áll előttem. Viszem a pénztárcámat is, ha vissza kell adjak...- mondja. Próba - szerencse.
Még arra kér, hogy az apjának ne szóljak semmit, majd mesél ő, ha haza jön. 

Bárcsak tanúja lehetnék mindannak, ami Gizi néniéknél történik. 
De majd elmeséli(k).

Kérlek, ne áruljátok el neki, hogy ezt itt megosztottam veletek. Mert nagyon haragszik, ha másnak is elmondok valamit a kettőnk dolgairól. 

6 megjegyzés:

márta írta...

Én biztosan nem fogom elmondani neki, és szerintem ilyen édes történetet én még nem is hallottam. :))

Lea Mónika írta...

hát ez a Boró...eszméletlen aranyos:)))
és nagyon ügyesen csinálja: ha valamit akar, azért minden tőle telhetőt megtesz, h meg is legyen!! lehet tanulni...:D
várjuk a folytatást!!!!:D

Maria Smith írta...

Meg ajkamon sincs a gondolat es mar Istenem az en mindenhato atyam tudja azt es sokszor azzal lep meg hogy megadja....tetszik a story remelem kellemesen lepodott meg Gizi neninel es kivanok sok olyan tapasztalatott neki amilyet en is sokat ateltem.

Klári B. írta...

Hat ezen jot derultem... :)

mutter írta...

:)) nagyon tetszett.
talán tudom, ki(k)hez hasonlít a családban....:D

Zsuzsa írta...

nagyon aranyos:)