2009. szeptember 24., csütörtök

Krizantém, József és más

Ma vettem egy cserepes krizantémot, a színe talál a lenti "társalgó"-ba. Szívem szerint mindenhová vennék egy megfelelőt, mert sokáig tart, tehát sokáig vidámít, nem túl igényes, és na. Ha nagyon ügyes vagyok, átteleltethetem. De itt nagy a HA.

Már egy bő hete, hogy józseftelenül vagyunk, kérdezgetik is többen, milyen így, és, hogy bírom. Bírom én; most csak két hét, az előző amerikai kiruccanás hathetes volt. Nézőpont kérdése. És hát az az igazság, hogy kora reggeltől szinte minden nap éjfélig tart a tennivalók sora, nem sok idő jut az elmélkedésre ilyen kérdések felett. Persze, hogy hiányzik, és várjuk haza mind! A blog aljába oda is biggyesztettem egy számlálót, az mutatja, mennyi van még hátra :).

Méhkerékre is készülünk közben, szombaton lesz Boros József lelkipásztorává való beiktatása az ottani gyülekezetben. Forgatom szívemben az üzenetet, köszöntést, amit pásztornéi szempontból kértek, hogy mondjak. És, hát az a megtiszteltetés ér, hogy felolvashatom majd J. köszöntését is.

6 megjegyzés:

natikrisz írta...

A számlálód szerint J. már otthon is van, vége a várakozásnak! :)

Tetszik ez a minimál-őszi háttéres megvilágosodás.
Legyetek jók!

Mike Adina írta...

Igen, ez a számláló mindig elfelejti, amit betáplálok. Így jártam az időjárásjelzővel is, folyton New York adatait mutatta. Állítgattam egy darabig, aztán meguntam, és kiszedtem. Úgy tűnik, ezzel is így járok. Vajon ez olyanoknak való opció, akik sosem kapcsolják ki a gépet?

H. Mária írta...

Én nekem már csak művirág lehetséges, mert sokszor járok úgy, hogy kidöglenek a virágaim. Üdv. Mária

Maria Smith írta...

En is nagyon szeretem a viragokat habar regen ugy mondtam ne veszodjon senki egy viraggal inkabb vegyenek valamit ami finom...tehat a hasam jart elol es nem a szepben valo gyonyorkodes. Most eppen napraforgokat vettem a konyhaba ahol Annamaria Boros gyonyoru szalveta tekhnikat csinlat nekem napraforgokkal. A eros sarga szin megy a pirossal es kicsit megvidamit. Kint meg annyi a paradcsom azon gondolkodok mit csaljak vele mert van hogy napokig nem eszuk a paradicsomot...na majd oda adom a sozmszdba! Lassan a kinti viragok is mar nem pompaznak olyan szepen de....semmi gond lassan majd csak lesz valahogy....lassan el kell teni a narciszokat, kancso viragot es tulipant pontosabban mielott a hideg megerkezik nallunk NOv vegen ugyhogy a szabi utan jovoheten nekem ez a prgramom mindent cserepet kutritenni van vagy 3o aztan atszitalni a foldet es tenni egy kis jo tapanyagot majd jol megaztatni a gyokereket....hagymakat es johet a tel!....aztan a tavasz!
Olyan gyonyru az a viragos sarkad irtam hogy helyetted oda tennek melle egy kis rozsdas asztalt szekeket es ott innam a ferjemmel baratokkal a fini kavet!:)) Jaj de jo lenne kozelebb lenni....kavezgatni otleket cserelni...jo olvasni rollad.
Godolom hianyik J...hat mar en is varom jojjon biztos sok szepet fog majd meselni....kivanom hogy tartalmas legyen neki is nektek is ez a par het....es hamar gyorsan teljen el...! PISZ PUSZ

M

Berni* írta...

Nagyon nagyon szép a blogod háttere. Nagyon ötletes most az ősz kezdetével;)

Zsuzsa írta...

Nekem is nagyon tetszik a háttered!:)