2010. január 30., szombat

amikor vigasztalni kell

Az elmúlt hetekben vigasztalni kellett. Annyira nem könnyű ezt tenni, főleg, ha én nem éltem át olyat - vagy csak részben. De amúgy sem szabad két esetet teljesen egyformának gondolni. Tanulgatom, hogy nem mondhatom: megértelek, ha gőzöm sincs, mit érezhet a másik. Esetleg: együttérzek veled... Jelenlétemmel bátorítok; nem zavar, ha sírsz, ha dühös vagy, mondd ki nyugodtan... de nem keltek bűntudatot meggondolatlan szavakkal, nem hárítom a felelősséget másra, és nem öntök olajat a tűzre - igazából ezzel nem segítek; viszont hangtalanul könyörgök bölcsességért, türelemért, kitartó szeretetért; az idő múltával nem felejtek el telefonálni, ott lenni- ha kell...
Ideje van a gyásznak, és mindenkinek joga van hozzá, ahhoz is, hogy a maga módján tegye, ahogy belőle fakad...

Tavaly nyáron, amikor Kecskeméten jártam, az ottani gyülekezetben a Jób könyvét tanulmányozták. Az a tanítás felkészítő volt nekem ilyen esetekre. Érdemes időt szánni a sorozat meghallgatására.

Nincsenek megjegyzések: