formáció. deformáció. reformáció.

Csakis Isten közelségében, jelenlétében lehet hozzá hasonlóvá formálódni. Vannak, akik kerülik ezt a közelséget, némelyek menekülnek tőle, és vannak, akik keresik Őt. Miközben az Úr dicsőségét szemléljük, vele időzünk, az Ő Lelke által átformálódunk. Dicsőségre. És megint dicsőségre. Egyikről a másikra. Hozzá hasonlóvá.

Ha távolodunk Istentől, deformálódunk, sokszor az is tönkremegy bennünk, ami korábban már kiformálhatott a Lélek. Ezért kell a folyamatos reformáció. A formálódás dicsőségről dicsőségre. Ezt is megértettem újra a tegnap.

Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre. 2Kor 3,18

Az anyaság hitben járás

Várakozva nézek elébe a következő bibliatanulmánynak is, amit együtt végzünk többen. Mondjuk, én egyelőre csak a tanulmány vezetőjét ismerem, és nem tudom, kik a többiek, de csak kiderül hamarosan :).
Gyertek ti is a szülőneveldébe! :)

erős szeretet, józan szeretet

Nekem ez a pünkösd tartogatott üzenetet. Jól ismert ige, többször is elhangzott: Nem a félelemnek lelkét kaptuk, hanem az erő, a szeretet, a józanság lelkét. A szeretetet közrefogja, átöleli az erő és a józanság. Erős, józan szeretet az Istené.

Átgondoltam, és megfogalmaztam, amit ez elmúlt időszakban Isten tanított nekem, egy konfliktushelyzetből kiindulva. Ez pedig az erő, a szeretet és józanság Lelkének munkája volt. Fájt nagyon, de megérte. Dicsőítem érte Istenemet.

• Az őszinteség és egyenesség jegyében nem kell mindent elmondani (főleg nem rázúdítani) a másik félnek, amit épp gondolok, vagy érzek. Csak azt, ami épít. Mert a szeretet épít. Ugyanakkor nem rója fel a rosszat, és kész fátylat borítani a vétekre. Nem tapos le, hanem emel...
• Engedjem el az elvárásaimat, jogaimat, (vélt) igazságomat. Fontosabb, hogy az adott helyzetben Isten elvégezhesse bennem, amit szeretne, mint az, hogy mások megértsenek, vagy nyilvánvaló legyen az igazam.
• Bocsássak meg, ha nem is kérnek bocsánatot , és engedjek el minden tartozást (még ha jogosan gondolom is, hogy az Ige mindenkire érvényes és gyakorolni való).
• Legyek/maradjak hűséges a kapcsolataimban, ha nehéz is (mert a szívem és a józan ész/logika is mást mond).
• Ha megtettem mindent, amit Isten kért tőlem a kapcsolat rendezése érdekében, és bizonyos értelemben egyoldalú maradt az egész, azért ne húzzam le a redőnyt. Mindig van tovább a szeretetben, van mégis...
• A felfelé vezető út lefelé tart. Bizony. Meg kell alázkodni. Sosem árt.
• Istennek, az ő Igéjének engedelmeskednem kell, attól függetlenül, hogy mások is engedelmeskednek vagy sem. Az én lelki fejlődésem az én felelősségem. Hogy a másik mit tesz? Az nem tartozik rám. Én csak kövessem Jézust...

Ma, egészségügyi okok miatt, Borókával nem mehettünk gyülekezetbe, így a zilahiakkal együtt hallgattuk Isten igéjét. Sajnos csak részlegesen. De délelőtt az a pár mondat is, amit Mezei Ödön mondott, illetve a bizonyságtételek, megerősítettek. Minden kegyelem.

Délután igyekeztem hat óra előtt csatlakozni, s hamar kiderült, hogy "elkéstem", mert öttől kezdődött. Ábrahám elhívása és engedelmessége így is kihívás lett ismét... Hálás vagyok Istennek, hogy így is szól napjainkban.

"Hála-szezon"

Ilyenkor, ősszel, a betakarítások idején szoktak a baptista gyülekezetekben speciális hálaadó napokat tartani. Amikor különösen kifejezzük hálánkat Istennek minden áldásáért, a gondviselésért, a mindennapi kenyérért, oltalomért...

Természetesen, nemcsak ilyenkor mondunk hálát; ezeken a napokon hangsúlyozottan csak arra figyelünk, ami érdemtelenül a miénk lett.

Eszembe jutott, hogy egy időben volt apukámnak egy füzete, aminek azt az ének-ihlette címet adta, hogy: Nézd az áldást, nézd meg egyenként. Aztán ebben a füzetben aprólékosan, napra pontosan nyilvántartotta, hogy mi mindent küldött Isten a családunknak (élelem, ruházati cikkek, bármi más). Sőt a pénzbeli értékét is jegyezte... Hónap végén pedig összegezte, mennyi áldással halmozta el családunkat a Gondviselő Isten. Jegyezte, hogy el ne felejtse, és azért is, hogy ne legyen természetes számunkra a "van". Látni és tudni kell, honnan van mindenünk.

Holnap Békésre utazunk a családdal. Szombaton József énekórákat tart, meg ifjúságit, vasárnap pedig ott lesz hálaünnepünk a helyi gyülekezettel. Nagyon szeretném, ha Pál apostol buzdítása igaz lenne az életemben, miszerint hálaadásom egyre bőségesebb, sokszínűbb Isten felé.

A kimondott köszönöm ne csak megszokásból, illemből hangozzon el. Hanem szívből. Különben is, a hálának mindig "szezonja" van. Ugye?

foglalkoztat

Kő vagyok-e, és nem ember,
hogy csak állok a kereszt alatt,
Krisztusom! Folyik a véred,
és ezt önként vállaltad magad!
...rengett a föld, eltűnt a nap,
és én csak állok részvétlenül...
Kérlek, sújts rá kőszívemre
úgy, ahogy csak Te ütsz egyedül:
hogy meglássam bűnös keménységem,
és sírni tudjak észrevétlenül!


Jobban tenném, ha piruló arcom
elrejteném keresztje előtt,
és sírni tudnék szívből, igazán
s bűnbánó szívvel látnám újra Őt!
Uram, óvj meg engem a könny nélküli keresztyénségtől!
(Isaac Watt)

amikor vigasztalni kell

Az elmúlt hetekben vigasztalni kellett. Annyira nem könnyű ezt tenni, főleg, ha én nem éltem át olyat - vagy csak részben. De amúgy sem szabad két esetet teljesen egyformának gondolni. Tanulgatom, hogy nem mondhatom: megértelek, ha gőzöm sincs, mit érezhet a másik. Esetleg: együttérzek veled... Jelenlétemmel bátorítok; nem zavar, ha sírsz, ha dühös vagy, mondd ki nyugodtan... de nem keltek bűntudatot meggondolatlan szavakkal, nem hárítom a felelősséget másra, és nem öntök olajat a tűzre - igazából ezzel nem segítek; viszont hangtalanul könyörgök bölcsességért, türelemért, kitartó szeretetért; az idő múltával nem felejtek el telefonálni, ott lenni- ha kell...
Ideje van a gyásznak, és mindenkinek joga van hozzá, ahhoz is, hogy a maga módján tegye, ahogy belőle fakad...

Tavaly nyáron, amikor Kecskeméten jártam, az ottani gyülekezetben a Jób könyvét tanulmányozták. Az a tanítás felkészítő volt nekem ilyen esetekre. Érdemes időt szánni a sorozat meghallgatására.

Vasárnap

bemerítésen voltunk, Váradon. Családi örömünnep is volt, hiszen Rozi nővérem legnagyobbik gyermeke, Eunika vallotta meg hitét a bemerítésben is. Hosszú, nehéz utat járt meg Istentől távol, míg végre hazatalált. Boróka felfedezte, hogy Eunika az ő unokatestvére (a többi vele egykorú között). A konkrét bemerítésről még nincs fotó, mert a gép Ábelnél volt, ő pedig egyebeket kapott lencsevégre. De Sz. Orsi ígért képeket. Van egy nagyobb családi is - mert úgy sikeredett, hogy a januárban születetteket spontán megünnepeltük, hisz mind ott voltak. Ezen a keresztségen örömömben sokat sírtam. Csodálom az Ő útjait, mily nagyok gondolatai...

csak 1 gondolat erejéig

térek még vissza a táborozásra, azt is összekapcsolom a befejezett Linda Dillow bibliatanulmánnyal. Ezek a gondolatok a tábori beszámolók során tisztultak le bennem.

A táborban, ugye, a bibliai József élete volt terítéken, s láttuk, mi mindent kellett megtanulnia az élet iskolájában, hogy az élet kihívásai, nagy próbái "aranyat" hoztak ki belőle. Leszűrtem magamnak, hogy József győzelmei abból fakadtak, hogy folyamatosan, tudatosan az Isten jelenlétében élt - másképp hogy is tudott volna szeretni az elutasítás, kiközösítés ellenére..., vagy megbocsátani, és Isten kezét látni a rossz dolgokban is; vagy elfutni a kísértés elől, és évekig várni, míg a börtönből kikerül, közben meg hűségesen végezve a mindennapi teendőket; vagy Istennek adni a dicsőséget, és Rá mutatni, amikor végre kihúzhatta magát a fáraó előtt...
Amúgy, ez nem az én nagy felfedezésem, mert az Ige ismételi többször, hogy: de az Úr Józseffel volt... (magányában, kísértésében, várakozásában...) S lehet-e az Úr úgy valakivel, hogy az a személy ne legyen Vele?!
Szép magyar háziáldásunkban sántít a befejező gondolat, hogy Hol Isten, ott szükség nincsen... József élete, meg egyáltalán a Biblia, ezt nem igazolja. Ez csak emberi elvárás lenne, vágyálom. Pál apostol azt mondta, megtanult szűkölködni is... Lehet tehát szükség a hívő ember életében, de Isten jelenléte nagyobb a szükségnél is. Emberi gyarlóság, hogy az élet iskolájában mi a vakáció szeretjük vagy azt választanánk...

Üzenem a börtönben levő(k)nek, hogy eljön a szabadulás napja!
U.I. Ne kérdezzétek, mért pont ez a kép az illusztráció. Csak.

a megígért Lélek

Hálás vagyok Istennek szüleimért, és mindazokért, akik úgy tekintettek rám és imádkoztak értem is, mint aki a Lélek ígéretének birtokosa... Beteljesedett.
Most rajtam a sor imádkozni gyermekeimért, a következő generációért, közel és távollevőkért (akár földrajzi, akár lelki vonatkozásban), mert övék is az ígéret, a megígért Lélek övék is lehet... Úgy szeretném, ha nagyon sokaknál megszűnne a feltélteles mód...

Egyik kedvenc pünkösdi énekem:
Ó, jöjj, Szentlélek, újíts meg engem,
Tölts be erőddel, töltsd be szükségem.
Te teszel csak teljessé,
Hitben járó felnőtté -
Ó, jöjj, Szentlélek, újíts meg engem!

milyen kiváltság,

amikor nem kell különösebben keresni az elveszett bárányokat, mert odajönnek, és azt mondják: szeretnék megtérni, segítsetek! a héten két ilyen fiatal is volt... még egy beszélgetés előttünk van, de csodálatos látni az ÚR ilyen munkáját, és beteljesedni az ígéretet, hogy amikor ide jövünk, "azt aratjuk majd, amit nem mi vetettünk". Az egyik fiatal, például, éveken át hűségesen levelezett a GyEK-kel, és ugye, hogy az a munka sem hiábavaló az Úrban?

A héten tapasztaltuk az ellenség különösebb támadásait is, hogy ki akar ütni, egyszerre nem is egy embert, minket is. De a táborunkat járó ÚR angyalát is megláthattuk, meg azt, hogy nagyobb AZ aki a szívünkben él, mint a világ. Ugyanakkor meg kellenek az ilyen ébresztők, hogy ne feledjük, milyen szinten is zajlik a valóságos csata.

Készülünk a Hargitára, szolgálni, és áldozatunknak szentnek kell lennie. Látom, mennyire keresztbe akar tenni az ördög. Emlékeztetem magam, hogy legyőzött ellenfél ő, de főleg áldom és imádom a Győztest!