Gondoltam,

kihagyom ezt a visszapillantást, de mivel tudom, hogy Anyukának és a tengeren túli szeretteinknek a "lejárt" hírek is újdonságok, és mert hát ez a blog első sorban miattuk-, és nekik született, mesélek.
Az első képen Ábel örökítette meg Tárkányból hazafelé menet a naplementét. Az elmúlt héten tehát Köröstárkányban volt evangelizálás, amit a nőnapi különleges alkalommal indítottunk - de erről már szóltam. Az érdekessége a létszámmal kapcsolatban az volt, hogy eljöttek kb. 130-an. Az én hitem 100-ig ment, a testvérnők 150-re számítottak. Úgy látszik, a megvalósulás a középen volt, és milyen jó...
Nekem nem volt lehetőségem minden este ott lenni a gyerekekkel, de néhányszor igen. A fényképezőgépet sem vittem mindig magammal, mert igen nagy kísértést jelentett a gyerekeknek. :).
Ehhez a képhez sztori tartozik. Borzási István kedd este szolgált T-ban, éjszakára a mi vendégünk volt. Borókával nagy barátok lettek, aminek előzménye is van. Egy héttel korábban, márc.1-én, Józseffel Ipp-en szolgáltunk, ahol István volt a házigazda. Kezdés előtt kb. tíz perccel érkeztünk meg, Boró alig ébredt fel álmából, amikor kiszedtem az autóból, s mivel még parkolási gondjaim voltak, István nyújtotta felé a kezét, hogy bevigye. Csodálkozásomra, azonnal nyújtotta ő is a kezét, és elment nélkülem. (Egyébként nagyon anyás.) Bent az imaházban, istentisztelet közben egyszercsak megkérdi tőlem Boró, hogy: Édesanya, az Samu bátyja? Mondom, hogy nem, az István bácsi! Szerintem az autónál összetévesztette őket, azért (is) volt olyan nagy bizalommal, s mert Samu bátyját nagyon rajongja... Gondolkodik egy kicsit Boróka, nézi-nézi a szószéken levőket, aztán odasúgja: Nem baj, én szeretem István bácsit is, nekem ő a barátom. Annyira odavolt, hogy a záróéneknél már megkísérelt feljutni hozzá a szószékre, s a vacsoránál is végig "udvarolt"... Nagy volt hát az öröme, mikor megtudta, hogy István bácsi jön hozzánk is. Nem győzte eleget hangsúlyozni, hogy az ő barátjáról van szó. Ezt muszáj volt hát képben is megörökíteni.

Szerdán a váradi Betlehem gyülekezetből voltak vendégek, Tóth Zoltán testvér hirdette az igét. Legnagyobb nővérem, Rozi is eljött, a képen ő látható, amint az életében végbement változásokról beszél, amelyeket Isten végzett el.

Aztán eljött egyetlen húgom, Lea is. Énekeltünk egy duettet, József és Ernő kíséretével. (Kate White: Az Úrra vártam c. dalát)

Természetesen, Lea gyönyörű hangjával, szívhez szólóan énekelt. Egyszerűen, csodálatosan.
Vasárnap este, a tárkányi fiatalok is szolgáltak, szépen, ügyesen.

János Levente hirdette ekkor az igét, lelkesen, meggyőződéssel.
Örömünkre, a hét második felében a helybeliek igencsak felbuzdultak a bizonyságtevésre, a szolgálatra. Minden este sokan, és nagyon sokan jöttek el a faluból. Érdeklődők, és más gyülekezetekből is. Ott mocorog bennem a kérdés, vajon mért jönnek ennyien? Van-e köztük megtérni is vágyó, Isten utáni szomjúságát beismerő ember? Istennek hála, hogy voltak néhányan, akik felvállalták döntésüket, de várjuk tovább az aratást...