2010. április 9., péntek

Még szép,


hogy ha le lett mosva az összes ablak, akkor nemsokára elered az eső. Olyan viharosan fúj a szél, hogy az esőt mind az ablakokra verte. Szegény kis árvácskáim a konyhaablakban, hajlonganak jobbra-balra, de biztosan jólesik nekik a mennyei zuhany.

Nemrég elültettem a Mártától kapott levendulamagokat is, alig várom, hogy kibújjanak a földből...

Az elmúlt napokban, vakáció lévén, több volt a tenni-venni-való is. Pár napra itt volt Dávid uncsi is, Udvarhelyről. Sokféle csata és háború lezajlott itt a fiúk között :). Ma Váradon jártak a férfiak, mi meg itthon takarítottunk; Boró épp az egereket itatja, amért nem sétáltathatja kint a babáját.

Kerti munkára is hívogatott a napsütés. Veteményezni ugyan nem fogunk az idén sem, de azért a kertet rendbe kell tenni, és József nagy odaadással metszette a szőlőt, gyümölcsfákat, gereblyélte-takarította a kertet. Olykor mi, többiek is segítettünk, amit tudtunk (pl. összeszedni a ház előtti árokból kikerült szemetet, köveket)...

Ma Bécsben is lehetnék, de nem vagyok.

Úgy érzem, belülről is takarítódom...

9 megjegyzés:

encóka írta...

ezt a bejegyzést már nagyon vártam! tudtam, hogy vakáció és sok a dolog, de na...

Abigél írta...

Jó takarítódni,most én is mennyei zuhany alatt vagyok.A kertet is csinosítom.Remélem szép lesz a sövényünk:)

Borzási A. Kriszta írta...

ez olyan Adinás volt!

marika írta...

gyönyörüek az árvácskáid!

Lea Mónika írta...

jaj de szépek azok az árvácskák - meg is irigyeltem volna, ha még sokáig nézegetem őket...;))
Szépek a képek, meg amiket írtál, meg az egész mindenség, tavaszostól-mindenestől!:)

Budai Evódia írta...

ének: "most jó minden... már jó minden:)"

Piroska írta...

Hogy össze verte az ablakod...de engem is. Ott kapott a kertben és be kellett fejezzem a veteményezést.Ha nem voltam itthon Húsvét másad napján, hogy meg locsoljanak:)
Tényleg nagyon szépek a virágaid.

Maria Smith írta...

Nallatok eso nallunk napsutes...nagyon kellemes amirt irtal...mar en is vagyom kellemesre es az arvacska szepsegere! En meg egesz Fabruar ota egy szal jatszint ra vagytam...nem adatott meg egeszen MA ig setaltunk egy helyen tele volt gyonyoru narciszokkal meg jatszintokkal stb es szakitottam (technikailag LOPTAM) de akkor is az illatta elbuvolo es erdekes mar nem hianyzik annyira:))) mostmar van a konyhaba....a kertet majd valamikor kipofozgatom....lassan mindenre ido kerul...es utunkba esik az amire vagyunk....nem?!

Klári B. írta...

szepek az arvacskaid... es persze a brassoi muskatlik jutnak eszembe roluk. :)