Hamar megnéztem a virágokat, ablakokat nyitottam, és vizet melegítettem a zuhanyozáshoz. De jó itthon lenni ismét! József már el is ment Tárkányba, ifire.
De jó volt Brassóban lenni! Amint a városban jártunk, mintha otthon lettünk volna. Még szebb az a város, mint 2 évvel ezelőtt.
Jó és szép volt a menyegző, meg a barátokkal találkozni, beszélgetni (csak azért nem említek név szerint senkit, mert nagyon hosszú lenne a felsorolás).
Az autót javítani is kellett, ezért egy nappal később jöttünk haza, mint eredetileg terveztük. Öreg jószág már a miénk, lassan több a kár benne, mint a haszon. De még gurul...
Hazafelé hosszítottunk az utunkon. Egyrészt azért, hogy megnézzük Encóék új otthonát Csíkban, másrészt meg azért, hogy elhozhassuk Váradig nővérem-Abigélt, és kislánya-Abigélt.
Semmi újat nem mondok azzal, hogy alaposan kifáradtunk. Boró is kimerült. Már alszik. Később a fiúk is hazaérnek Jánosfalváról. Van pár napunk, hogy összeszedjük magunkat. Hétfőtől sátorozni megyünk a fiatalokkal.
10 megjegyzés:
milyen ügyes vagy, Adina, hogy máris írsz!
olyan kedves volt, hogy eljöttetek!
ez úgy volt, hogy most, vagy....soha :)
Sok erőt és áldást a táborozáshoz.
sej-haj!:)
ES JO IDOT IS
Ámen, úgy legyen! JÓ időnk legyen. :)
mi hazajöttünk, ti mentek... áldást. sokat! hála az Úrnak megtapasztaltuk a NAGY KEGYELEMET, ebben az évben gazdagabban. olyan boldog vagyok, hogy Isten adott jelt, bátorítást, tudod... amit kértünk. most én imádkozom érted, értetek!
húúúúúúú, az a ruha rajtad, tutti-nyerő:) ennyire még én sem gondoltam volna:P tudta az Úr
visszajöttem megcsodálni a ruhádat..hehe.mire jó a blog, nem kell annyit öltözködj nekem:D
elkelne még nekem a tanácsod mostanság is, még foglak keresni :)
Megjegyzés küldése