2011. március 2., szerda

Tanulunk


Mostanában többet, mint eddig - együtt. Úgy láttuk, ennek van az ideje, hogy jobban a "körmükre nézzünk" a srácoknak. Tanulunk együtt időt beosztani, rendszeresnek lenni, prioritásokat felállítani; tanulunk még tanulni, hogy nemcsak lefirkantjuk az írnivalót, hanem belenézünk a könyvbe is... meg effélék. Élvezzük a sikereket és tanulni szeretnénk a kudarcokból. Nos, ez eléggé igénybe veszi a napjainkat. S miközben románozunk, fogalmazunk, újraírunk, matekozunk, gyakorolunk, sokszor eszembe jutnak azok a napok, mikor Encó tanult velem... hányszor segített a hosszú román kommentárok megírásában, a matek feladatok elmagyarázásban... Olyan is volt, hogy engem elküldött aludni, ő meg írta a román kommentárokat.... amelyekre már nem emlékszem, de a szeretet, amellyel hozzám viszonyult, beépült az életembe.

Persze, el-elkeseredek az igénytelen, motiváció-hiányos tanítás miatt, ami az iskolában zajlik, hogy a tanárok közti feszültség keserű gyümölcs(lev)ét a gyerekek isszák meg... Kevés, amit ott kapnak, és nem elég, amit mi hozzá tudunk tenni, de elég Isten kegyelme, amely a hiányosságokat kipótolja, hiszem. S hálás vagyok, hogy a reggeli imáikban még elhangzik, a köszönöm, hogy mehetek iskolába... segíts, hogy úgy tanuljak, mint Neked...

Mindeközben mi sem vakációzunk, az élet-iskolában nincs szünet :). Eszembe jutott ez az ének is:
Ha Mesternek hívtok, kérdezzetek
Ha Útnak neveztek, ó, jöjjetek,
Vagyok a Fény, csak nézzetek rám,
Életet kap, ki eljön hozzám.

7 megjegyzés:

mutter írta...

emlékszem; amikor Encó a románköyveket kiolvasta, s leírta kommentárt... akkor is szerettem volna nagyon magamnak egy nővért:)

képzeld, én is délután intenzívebben kell tanuljak megint, mert Kamilla többet nem marad a suliban hosszú programra... nem tudom, hogy fogom csinálni...Pálma délutános, őt délelőtt kellene segíteni stb.

Mike Adina írta...

mindig újraszerveződik az életünk... vagy nem szerveződik magától?

zsoki írta...

A lényegre tapintottál, Adina! Ez a legnagyobb kihívás, azt hiszem mindig, de különösen a mai világban, amikor ekkora az információáradat, szinte megfulladunk tőle...hát motiváljad a gyermekeket, fiatalokat az iskolában, de hogyan? Nem könnyű feladat...ha most gondolatolvasó vagy, akkor megérted, amit nemm írtam itt le tovább.
Puszi és pótold, amit a tanítók, tanárok elmulasztanak, legalább nem esel ki a szakmából :)
Zsóki

Mike Adina írta...

Most épp nem vagyok gondolatolvasó :).

Az van, hogy nehezen térek magamhoz abból, ami az elemiben volt, és ami most van. Mindkét fiúnak nagyszerű tanítókhoz volt szerencséje Brassóban és itt Belényesben is. Örültek a bennük levő tehetségnek, nyersanyagnak, és maximálisan kiaknázták. Állandóan motiválták őket, bátorították, segítették. A követelmények, elvárások pedig az ő szintjükhöz szólt. Volt kivel és volt miért tanulni/versenyezni.
Igaz ami igaz, nekünk nagyon kényelmes időszak volt, sokszor a glóriát kellett le-le kapkodni a fejükről :D. Ritkán kellett velük tanulni. Ehhez képest hideg zuhany, hogy amikor önállóbbak kéne, hogy legyenek, akkor muszáj odaülni melléjük, ha nem akarjuk, hogy kicsússzon a talaj a lábuk alól.
És persze - bár a bizonyítványuk jó - kevés jó szót, szóbeli dicséretet kapnak a tanároktól. Ahányszor felmentem az iskolába, csak panaszkodtak rájuk. Érdekes, mégis őket küldik a versenyekre...
Ezért egyensúlyozunk. Közben meg tudom én befelé, hogy nehéz dió a motiváció :).

Abigél írta...

Ez mind igaz, amit leírtatok.Nekem még egy dolog jutott az eszembe: a kamaszkor,ami elkezdődik náluk.Én leginkább akkor tapasztaltam hasonló hozzáállást a tanulásban is.De tény, hogy a mai világban sokkal nehezebb megfelelni az elvárásoknak sokszor úgy, hogy ők sem tudják mit várnak el tőlük!Nem könnyű nekem itthon helyrebillenteni a gimnáziumba járó gyermekemet,amikor azt látja hogy a többi osztálytársa szinte egyáltalán nem tanul.Eszter meg tudna mesélni a tanárok közti rivalizálásról,egymás megfigyeléséről,nemtörődömségéről.
Sajna.Itt tart ma az oktatás nálunk.

iri írta...

Ezt mind jo volt olvasni!

encóka írta...

mégis te jártál abba az iskolába, ahol tanítónéniket faragtak.
Engem a liciben motiváltak negatívan, oszt egyszer matekból majdnem megbuktam, románból meg nem csak majdnem. erre nem emlékszel, gondolom. Én igen. Mégis jelesre érettségiztem matekból is, románból is, mert akkor már volt motiváció. Meg közben kaptam más tanárokat is...
hát reménység, Adina!

ami pedig a múltat illeti, legyenek jó emlékeid is velem, ne csak rosszak :D
olyan szépen írtál, hogy majdnem meghatódtam, aztán észbe kaptam és messze dobtam a glóriát. :D