telnek a napok...

közeledik az idő. a doki szerint még vagy két hét... szükségem is van erre az időre. Tökéletesen csak Isten tudja a pillanatot. Ez jó. Benne bízom. Mert ha emberekben kellene, hát régen rossz lenne nekem. Jól vagyok, erőben, szeretve és támogatva, érzelmileg azért elég változóan, de ez érthető is ilyenkor. Megértőnek kell lennem saját magammal is. :)

Ma jönnek haza a fiúk a sátortáborból, várom, hogy meséljenek. Végig esett az eső....

Közben még befőzéssel is foglalkozom, ha van segítség hozzá. És teszem magam, hogy pihenek.:))

... ezen taposunk...

Ma három éve, hogy ideköltöztünk. Nemrég emlegette is valaki a környékről, hogy "mindjárt három éve hogy a Mike család ezen tapos...." (az itt/ott vagy erre/arra helyett egyszerűen azt mondják: ezen/azon).

Taposunk hát, persze, ezen-azon.:)

Egy teljesült kívánság

Az utóbbi időben az volt egyik kívánságom, hogy szülés előtt elmehessek még Váradra. Csak úgy. Vásárolni is szerettem volna ott, de arról hamar letettem. Az idő múlásával, aztán kezdtem lemondani, mert lehetőség nem nagyon adódott, bizalmam az autónkban nem nagyon volt...

pedig közeledett az édesapa szülinapja is. Péntek délután jött az sms, hogy lesz egy kis összegyülekezés apánál, megint felcsillant a remény bennem, de nem láttam, hogyan győzhetném le a 60 km-es - nekem most - nagy akadályt. Aztán reggel olyan szép borús napra ébredtem, hogy menten eldőlt bennem: Borókával elmegyünk a déli busszal, a fiúk maradnak Józseffel itthon. Hétfőn jöttünk haza.

Így történt, hogy én is ott lehettem apa 79. szülinapján.

Isten teljesítette a kívánságomat. Jut eszembe, aznap nem is egy ilyen kellemes meglepetésben volt részem.

Nem panasz ez, dehogy,

csak mindig téma, valahányszor dokihoz megyek. Felülvizsgálatra.

Amikor várandós lettem, azt gondoltam, Váradon fogok majd szülni. Ajánlottak is egy kedves és sokak által dicsért doktornőt, akihez el is mentem kétszer. Teljesen elégedett voltam vele.

(Nem tudom, más hogy van vele, de nekem az a legfontosabb, hogy az orvos emberszámba vegyen, és ne tárgyként kezeljen, egy következő darabnak a futószalagon.)

A dolgok úgy alakultak, hogy a helyi kórházban is nyilvántartásba vettek még februárban, egy erős orrvérzés kapcsán. Tudtam, hogy ez nem véletlen, és úgy éreztem, nekem itt kell szülni, Belényesben. Maradjak a "népem" között, meg amúgy is, a család szempontjából is sokkal egyszerűbb minden így. Az eddigi szülésekkel igazán nem panaszkodhatom, nagyon gyorsan és könnyen (persze nem fájdalommentesen :)) zajlottak le. Ha a negyedik is hasonló lesz, csak örülhetek... Szülni úgyis nekem kell, és az Úr mellettem lesz. Bármilyen komplikáció esetén úgyis felküldenek Váradra. Szóval, maradtam itthon és több-kevesebb rendszerességgel felkerestem a háziorvost és a nőgyógyászt is. Senki nem szidott össze, mért nem megyek gyakrabban, vagy ilyenek... Ha kérdezem, mikor menjek újra, legtöbbször az a válasz: amikor akarok, ahogy gondolom.... (Milyen nagyvonalúak, ugye?)

Az az érzésem, azért kezelnek így, mert negyedik gyermek, és - felételezhetően már "mindent" tudok... Hála Istennek, hogy nagyon könnyen hordtam ezt a gyermeket, és valóban, apró - ilyenkor természetes kellemetlenségeken kívül semmi bajom nem volt. Most is csak az utolsó száz méter terhei nyomják a derekamat, hátamat, húzzák a hasamat :).

Na jó. Ami mégis rendszeresen kiakaszt, az a doki(k) szótlansága. Alig szól hozzám egy szót is. A kérdéseimet nem hallja meg. Legutóbb, pl. ennyit kérdezett: Jól van? Aztán az urh-s vizsgálat, ekkor mindent a nővérnek diktál, a rövidítéseket persze nem mind értem... kérdem, hogy le van-e fordulva, mondja, hogy igen.... ő még megkérdi, hogy mit szedek (ezt minden alkalommal megkérdi, biztos rutinból), válaszolok, visszakérdek, hogy a kalciumból elég-e egy adag, de válasz nincs... kérdem 2x is, hogy most milyen súlya a babának .... de ha nektek mondott valamit, akkor nekem is.... Ha minden oké is, legalább egy megnyugtató szava lehetne a kismamához, nem? Szörnyű érzés, ha levegőnek veszik az embert, a "beteget".... szó nélkül távozik a doki, ill. az ajtóból még visszaszól a nővérnek, hogy írja be: két hét múlva menjek újra...

Most vittem magammal Borókát is, "figyelemfelkeltésképpen", de nem igazán vált be. A következő alkalomra szórabírási stratégiát fogok kidolgozni :). Meg aztán, amúgy is, jó lenne pár dolgot megbeszélni, hisz közeleg a nagy nap, apás szülést is szeretnénk, szóval lenne miről egyeztetni...

Mindeközben tudom, KI áll mellettem, és nagyon kapaszkodom az ígéretbe, amit kaptam. Szeretném, hogy az elbátortalanító körülmények ne befolyásoljanak. Azért izgulok, mert tudom, mi vár rám, és mégis ismeretlen hely ez Brassó után, nem tudom a kórházi szokásokat, "rendszert". Bárcsak lenne itt is egy olyan doki...

Tudtátok?

Kik ezek?

Akiket legutóbb újjászült a Szentlélek, és kérték, hogy részesüljenek hitvalló bemerítésben is. Ünnep volt tegnap Fenesen, és a mennyben is.

Róma 10,9-10: Ha száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten föltámasztotta õt halottaiból, üdvözülsz. A szívbéli hit ugyanis megigazulásra, a szóbeli megvallás az üdvösségre szolgál.

Itt a földön nekünk kell bizonyságot tennünk szóval és tettel arról, hogy - ha - hiszünk Jézusban, mint Megváltónkban, Szabadítónkban. Ha ezt megtesszük, illetve folyamatosan tesszük életünkben, akkor az utolsó napon, az ítélőszék előtt állva boldogan hallhatjuk Jézus bizonyságtételét. Ő igazolja majd az Atya előtt, hogy hozzá tartozunk, ismer minket.

Így fair - mi most itt Róla, ő majd ott rólunk.

Lukács 9,26 Mert aki szégyell engem és az én beszédeimet, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében.

(Több, mint olvasmány ez is.)

Várakozás ez is

Gyönyörű előadásmód, szívhez szóló... s (végre) valaki, aki érzi a magyar nyelvet, úgy énekli. Muszáj volt kitennem, olyan sok az ellenpélda :)

De nem utolsó szempont a mondanivalója.

Sokat

dolgoztam a héten. Elkezdtük a nagy takarítást, örülök, hogy nem csak terv lett belőle. Istenünk gondoskodott segítségről is, úgy ahogy csak ő tud, mert én nem bírom úgy a menetet. Délelőtt még csak oké, de délután nagyon húz a hasam :)). Hálás vagyok Istennek, hogy szeret Anyukán, meg Zsuzsi nénin keresztül is, de ez csak a lista eleje most...

Különben is, a vakáció legalább olyan kihívás, mint az iskolaidő, az anyukák tudják, miért. Hasznosan lefoglalni a gyerekeket, hogy mindenkinek jó legyen - nem kis dolog. És ilyenkor nem elég, ha az én fejemben összeállnak a dolgok - le kell bontani gyakorlatra.

A fiúk felváltva szolgálatosak a konyhában, aznap ők a jobb kezem; főzünk-sütünk-mosogatunk-pakolunk együtt. Hát nem könnyű türelmesen tanítani őket a számomra megszokott, magától értetődő dolgokra... Aztán, aki épp nem konyhás, az egyebet segít, amire megkérem. Jólesik, hogy általában szívesen is teszik. Természetesen nagyon ügyelnem kell az egyensúlyra, hogy legyen nekik kikapcsolódás is, játék, meg ami jólesik (pl.foci, Fifa), közös szórakozás. Kerestem a neten régi magyar filmeket, meséket, így találtam rá pl. A palacsintás királyra, vagy Jules Verne: A dunai hajós c. regényének filmváltozatára...

De szoktunk römizni együtt vagy zenét hallgatni, beszélgetni, és megbeszélni, rendezni a napi súrlódásokat, konfliktusokat.

Borókának is folyamatosan kell a társaság, barátnők, játszótársak, mert nem szereti "egyedül", meg aztán néha elege van a fiús mulatságokból. Nekem meg a sok visítozásból.

Most bezárkóztam, hogy hagyjon mindenki békén, és egy-ültemben megírjam, amit akarok, meg elolvashassam a leveleimet anélkül, hogy valaki a hátam mögött legyen még. :)

Ja, és a bébiruhák még mindig várakoznak a szétválogatásra. Inghegy vár vasalásra is, van mára program.

Holnap bemerítés Fenesen, örömünnep, áldás.