2011. október 29., szombat

elaltattam- hogy is?

Háromnegyed tizenegy - a család többi része kóruspróbára készül, én pedig ölemben a legkisebbel... altatni készülök. Már régebb, hogy álmos, ha elcsendesedik a ház, nyugodtabban ringatom. Nemsokára egyenletesen szuszog, közben még szörtyög is, emiatt igencsak megkérdőjelezett a pihenése. De elaludt. Végre. Lassan az ágyához viszem, óvatosan beemelem, leteszem. Ő összerezzen, de még alszik. Csendben araszolok az ajtó felé, ám oda se érek, már sír. Sóhajtok, visszamegyek, és kiveszem. Azonnal megnyugszik, alszik is tovább, bár szuszogása nem ideális. Függőlegesbe emelem, majd ismét vízszintesbe. Felsír, elhallgat - ilyenek. Közben félkézzel megírok egy smst. Be van dugulva az orra, türelmetlen hangú sírás következik. Döntök: cseppentek fiziológiai sóoldatot az orrába és leszívom. Ez jó is, meg nem is. Mert bár szuszogás megoldva, garantált az ébredés is. Ez az egyetlen hátránya a jó Dyson porszívónknak - hogy jó hangos. Kezdődik minden elölről. Nyugtatgatom, csitítgatom, dallamokat dudorászok - sikertelenül. Nem baj, egy kis szopcsi jót tesz majd gondolattal lefekszünk a nagy ágyra, de sok méreggel és sírással kell megbirkóznom, míg végül megtelik a poci, és megnyugszik a bébi. Óvatosan lekecmergek az ágyból, de tudom, a büfiztetés még hátra van. Kérek tőle egy jó férfiasat - meg is kapom némi rázogatás után. Megint lassan, óvatosan teszem le - ezúttal a nagy ágy közepére. Betakarom. Összeráncolt szemöldökkel alszik, de nem mocorog. Kimegyek. A másik szobából hallgatózok, de nem, még nem sír. Felhívok valakit telefonon, hogy tisztázzunk egy kérdést. Míg beszélgetek, és a munkám minősége javul, arra gondolok, hogy tán most mosogatnom kellene... de ha lemegyek, nem írom meg ezt sem...

A világ dolgai átbeszélve, telefon kikapcsolva, bejegyzésnek nekilátva.. Egy ilyen bejegyzést amúgy pár perc alatt megírok, de közben hazaért Á. a kórusról, felsírt Zs., segítettem a szeleknek továbbállni, és elaltattam újra. Itt szuszog a kezemben, míg befejezem.

Ha hazajön a férjem, és megkérdi, mit csináltam, míg ők odavoltak, mondhatom, hogy (látszólag) semmit. Pedig végignéztem pár receptet és döntöttem a karfiol sorsáról. Olvasgattam a neten, szortíroztam a leveleim. Lektoráltam két cikket. Gondolatban :) kitakarítottam a lakásban, betettem a mosnivalót, összehajtogattam a megszáradt ruhákat, felmosogattam. Vágyakozva néztem ki az ablakon. Mérlegeltem a belső életem...

Hazajöttek mind. És én ugyanúgy vagyok, mint amikor elmentek - karjaimban a legkisebbel. Csak most csukva a szeme és alszik. Végül is, minden oké. A helyemen vagyok.

6 megjegyzés:

Maria Smith írta...

nagyon ismeros....csak en nem tudtam ilyen szepen fogadni!....de jo hogy ilyen jol tudod fogadni latni....! Hat jo anyukazast....nem lesz ez mindeg igy...lesz ez meg igy sem es jobb is!!:) Puszi

MARIA

Mostis Kinga írta...

...és ez a lényeg.

Johanna írta...

Azt hiszem az utolso mondaton van a lenyeg, s attol mindenki OK. Elkepzelem a kis ZS nyugtalansagat ha be van dugulva az orra. A lanyomnak miutan megszuletett 6 honapig volt be dugulva az orra. Sajat felelossegemre elvittem Parajdra a banyaba 6 honaposan, 10 napra. Tobbet nem volt gondunk az orr dugulassal.
Szep vasarnapot Isten aldasaval!

vefraimne írta...

Olyan jó,hogy olvashatlak. Most és máskor is, de az utóbbi két jegyzeted különösen jól esett.:)

Kiss Zsuzsa írta...

én is köszönöm, hogy olvashatlak.
Mindig szeretettel gondolok rád!

iri írta...

Azert megis e napod legnagyobb teljesitmenye ez a bejegyzes volt:sokunk fele szolgaltalMerthat a kicsi a karodban volt (nem hanyagoltad el)