végre!

Nemcsak a nyár (a kánikula) van itt, hanem a várva-várt vakáció is (jól hangzó alliteráció). Kedden volt az ovis évzáró. Ma a sulis. Amikor hazajöttek a srácok az évzáró után, értékeltük kicsit az eredményeket. Minden megerőltetés nélkül lehettek volna elsők, vagy első előttiek :D is, de nem, ugyan minek tanulni, ha a rájuk ragadt tudományból is elég jól meg lehet élni? Lettek második-harmadikok. Nem hajtok én már a jegyekre, de azért tudom, mire (lennének még) képesek a fiaim. Ők meg nem bánnák, ha pl. nem ugyanazt a jutalomkönyvet kapnák minden évben; ráadásul dedikálva van, nem lehet olyan simán továbbajándékozni. De ez apróság. Volt új könyv is. A lényeg, hogy tényleg vége a hajszának. Az utóbbi hetekben már annyira kimerültek, hogy rendszeresen fejfájásra panaszkodtak. Van még egy ötletem: mi lenne, ha a mindenféle képzés során egyszer-egyszer tanítanának a pedagógusoknak a dicséret, értékelő szavak hatékonyságáról (is)? Ha például egy félévig kellene ezt a módszert alkalmazzák, és a hatását mérjék a nebulókon... Szerintem beválna, és mindjárt jobb lenne az önértékelése, a motivációja és teljesítménye is a gyerekeknek. A mai nappal Ábinak megszűnt az olvasási, netezési tilalma (6 hetet tartott - ő "akarta")... Mindkét fiú épp Adrian Plass könveit olvassa, és ízlelgetik-élvezik a humorát. Most ez a téma, s mindig csodálom a memóriájukat, hogy egy olvasás után szóról-szóra mondják vissza a poénokat, amik nem két soros Jean viccek ám! Holnap megtartjuk a kupak-tanácsot is, megtervezzük a szünidős napokat, átbeszéljük az előttünk álló eseményeket...