Ábel tegnapi hivatalos évzárója röviden azt a benyomást keltette bennem, hogy "legyünk túl rajta".... Gyors áldásmondás az ortodox pap részéről, rövid - évente ismétlődő - gondolatok az aktuális igazgató részéről, majd hosszú névlisták a díjazottakról. Senki nem jön előre, hogy átvegye ez oklevelét, hisz már előre megkapták, ott szorongatják a kezükben. Örülnek, ha legalább meghallják a nevüket, és kapnak egy sovány közöstapsot. Itt a magyar tagozat a sor legvégén várja, hogy "számba vegyék". Az aligazgató úr, bár magyar ember, majdnem minenkinek románosan olvassa a nevét, össze-vissza keveri a díjazottakat, akikre valószínű szinte senki nem figyel már, hisz tapsolni is elfeljtenek a mi kis drága harcosainknak. Örüljünk, hogy megtűrnek, hogy még van, aki kiharcolja, hogy gyermekeink legalább 4 évig anyanyelvükön (vagy az apáén) tanuljon? Diszkrimináció. Délután hallottam, hogy egy anyuka elment, és ezt szóvá tette a polgármesternek... Legalább így, ennyit. (?) Majd szeptemberben vajon először a magyar gyerekek névsorával kezdik?
(Nem tudom, hogy még mindig háborgok ezen az állapoton, és sajnos általános passzivitáson, vagy mély szomorúsággá változott bennem az érzés... Teszem amit tehetek. Ábelt is Tárkányba írattuk. Nem baj, ha falu, ha ingázni kell, de magyarul tanulhat tovább. Jó osztályba kerül, lesznek 16-an, ami a mostani osztályához képest nagy létszámnak számít!)
Visszatérve az évzáróhoz: amikor az udvaron vége lett, mindenki az osztályába ment, ott megkapták a gyerekek a bizonyítványt, utolsó emléket a tanító nénitől, egy általa készített és közösen megbeszélt képeslapot, majd elbúcsúztak társaiktól (maradt két másodikos) és a többi osztálytól (I. és III.). Maradtunk még beszélgetni kicsit, aztán hazajöttünk.
Itthon kiderült, hogy a pénteki évzárót Tárkányban megtartották csütörtökön, így Barka is oklevéllel és jutalomkönyvekkel jött haza (most kapta meg az év folyamán részt vett versenyeken elért eredményei gyümölcsét, és igen, nyilvánosan meg lett dicsérve, az igazgató úr kiemelte, hogy bár ingázó gyerek, tessék pédát venni róla, így kell tanulni). Mégis, nem lett színtízes, a romántanárnő oszi szavaival élve, "ilyen ez élet"... Igaz, hogy Barnabást bátorítani kell, hogy igyekezzen, meg ne vegye félvállról a kis tévedéseket, hibákat, mert bizony nyomot hagynak, mégis azt gondolom, hogy többet ér az, ami a fejében van, mint amit az ellenőrzőbe írnak. Különben is, ő elégedett a 9,96-tal...
Délután volt a Boróka évzárója. Az óvodában akkor is szép és jó, ha egyébként nem az sokminden, mert a kicsik annyira aranyosak tudnak lenni őszinteségükben. És most itt nem panaszkodok :). Boró lelkesen szavalt és énekelt, bátor volt. Nem számított, hogy búcsúztat, vagy búcsúznak, ő mondta...
És ahogy itt az előbb Barka emlékeztetett: végre itt a nagybetűs VAKÁCIÓ!
