A következő címkéjű bejegyzések mutatása: anyák napja. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: anyák napja. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 5., szombat

Jól megnéztem magam,

és megállapítottam, hogy mindennel együtt, amit az anyaság jelent, boldog édesanya vagyok. Ezért pedig éjféltájban, fáradtan is hálás. Hasonló jókat kívánok másnak is. :)

2010. május 5., szerda

Anyáknapja

Vasárnap délelőtt a református templomban voltam Borókával, mert a magyar tagozatos gyerekek ott adták elő anyáknapi köszöntőjüket, és meghallgattuk Ábelt.

Délután pedig József szeretettel köszöntötte Izráelből érkezett vendégeinket. :)
A gyermekcsoport Anna, illetve Ruth történetét mutatta be nagyon-nagyon ügyesen.


Ez itt Peninna és családja, épp eszegetnek.

Barnabás Boáz földjén egy felügyelő. :)
Kalász-szedegetés.


Ruth és Naómi