A következő címkéjű bejegyzések mutatása: barátok közt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: barátok közt. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. március 29., hétfő

Azért vannak a jóbarátok... és persze nemcsak ők


Megtelt ma nagyon a szeretet-tankom. El is raktároztam belőle a magányosabb napjaimra :).
Köszönök minden telefonhívást és -beszélgetést, sms-t, köszöntést, bármilyen módon is kommunikáltátok velem. Több ez, mint jóleső érzés. Megerősítés abban, hogy érdemes kapcsolatokba fektetni (na nem feltétlenül a szülinapokért), hogy a megosztott szeretetnek édes a gyümölcse. Szeretve lenni jó. Szeretni is jó.
Köszönöm, Istenem ezt a napot.

2010. január 29., péntek

Aradon


voltunk Józseffel tegnap. Ő ifjúságit tartott a szentmiklósi gyülekezetben, engem meg, szinte az utolsó percben felszabadítottak, hogy esetleg menjek el a barátnőimhez, ifióra helyett. Így állítottam be Zsuzsáékhoz váratlan vendégnek, meglepetésnek, és Krisztát is odaszervezték :). Jólesett személyesen is beszélgetni, meg Grétával összebarátkozni. Köszönöm nektek, a rám szánt időt, és a sok szeretetet, amivel körülvettetek.

Aztán meg, sofőrködtem is - soferica voltam a férjem mellett :D -, ki is fáradtam alaposan, mire éjjel fél kettőre hazaértünk. Szalontát elhagyva 3-4 őzikét is láttunk - kölcsönösen megijedtünk... olyan édesek voltak. Biztosan éhesek is.

Amúgy, ki ne hagyjam, hogy Ilyés Katiék fogadtak - nem első alkalommal - nagy szeretettel, jó volt családiasan elbeszélgetni több mindenről. Mellesleg megtudtam, hogy Kati és P. Márta unokatestvérek. Nahát, kicsi a világ!

Érdekes, hogy olyan nagy és hosszú városnak tűnt Arad. Főleg Belényes után, ahol autóval szinte bárhová el lehet jutni tíz perc alatt. Itt meg bizony időbe telt a különböző távolságok leküzdése. Milyen hamar meg lehet szokni valamit, meg el lehet szokni valami mástól...

Csak azt sajnálom, hogy nem tudtam eljutni a város egy másik negyedébe is, ahol kedves rokonaim laknak. Legközelebb biztosan!

na ki?


hol is jártam én a tegnap? és ki van a képen?

2009. december 19., szombat

ekszek (ex-ek)

Volt brassóiak: Ildikó jelenleg Váradon diák, én jelenleg belényesi vagyok, Eny pedig nemrég lett váradi, mióta feleség :). Lányok, asszonyok, sok közös élmény, emlék. Mindenért hála Istennek!

2009. április 15., szerda

régi-új


Biztos nem én vagyok az egyetlen, akinek több lánykori ismeretsége, barátsága éledt fel, mióta a világháló kicsire szűkítette a nagyvilágot. A képen Smith (Boros) Máriával vagyok, ő belényesi származású, most Angliában él családjával. Hálás vagyok Istennek, hogy sokszor felvidított általa is, a messes beszélgetések során.