Hogy csak a család felével voltunk itthon, egyesek szerint nekem ez szabadságot jelentett. Az is volt, bizonyos szempontokból - keveset kellett főzni, mosni, senki nem beszélt a fociról... De ha nem lett volna itt Debóra, hát nem tudom, mire jutottam volna. Hálás vagyok Istennek a Mamiért, aki felhívta a figyelmemet, hogy elkelne egy segítség ebben az időszakban... Gondolatban keresgéltem a rokonságban, ki tudna vajon eljönni legalább egy hétre - így juttatta Isten eszembe Debórát, Imre bátyám lányát. Meghívás ment... s Debi jött örömmel, mert ebben az időszakban épp nem volt úgysem más programja.
Milyen klassz, mikor valakinek nincs más dolga, mint játszani 2 gyerekkel, ugye? Ez persze le is fáraszthat bárkit. Kedves, ügyes nagylányom volt tehát, szívesen segített bármiben, és jókat beszélgettünk. Sőt, még egy kis sétára, vásárlásra is futotta kettesben! (Meglepődtem, milyen megfontoltan bánik a pénzzel.)
Imi, Vali, köszi, hogy elengedtétek, rám bíztátok! Jó volt vele, s búcsúzáskor azt mondta: még jön máskor is! Várjuk.
(Debi, ha esetleg zavar ez a bejegyzés, jelezd, és eltüntetem :).)
Szerteágazó nagycsaládunkkal, barátainkkal, ismerőseinkkel, lelki testvéreinkkel szeretnék megosztani életünkből - amit sikerül.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vendégek. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 28., szombat
2010. július 9., péntek
Lassan
ez a hét is eltelni készül. Nemrég ültek buszra Encóék, itt volt a srácokkal, mondjuk, két napig. De jó is volt! Kép nincs hozzá, mert nem sikerült a gépet ismét beüzemeltetni. Pedig Krisztián szülinapját is megünnepeltük (itt lett 11 éves) Dina váras tortájával, csak azok a felvételek az Encó gépén csücsülnek. :)
A hét folyamán meg J. szervezte a következő heteket (arról majd, ha aktuális lesz, írok), én meg közbe-közbe tettem-vettem, a szokásos házimunkát végeztem, befőzést, meg a sok mosnivalót igyekeztem tisztába tenni.
Most megyek, lefektetem Borót, aztán jön hozzám kávézni egyik barátnőm, sokak Mamija. :)
Mindig vannak jóbarátok.

2010. július 5., hétfő
olyan jó volt
A mai nap folyamán több vendégünk is volt.
Id. Szabó Mihály testvér látogatott meg minket is, kedves feleségével, Irénke nénivel - ők is ebben a körzetben szolgáltak évekkel ezelőtt. Sokat meséltek, jó felnézni rájuk, ahogy évtizedes szolgálat után bátorítanak, példát adnak. Emlegették sokat Apukát, hisz Misi bácsi apósomnak szobatársa volt a szemináriumban...
Aztán kevés időre, de beugrottak Bálint Ibolyáék is - útban a bondoraszói táborba. Nekem a villámlátogatások is sokat számítanak, megtisztelve érzem magam.
(A gép sajna lemerült, így a fotózás nem jött össze.)
Az Úr gondviseléséből van egy kosár (bárány)gombám is, amit el kéne készíteni valahogy :).

2010. január 4., hétfő
halihó
Itt is 2010-et írunk. :)
Úgy történt, hogy karácsony és újév között sok-sok vendég fordult meg nálunk, aminek nagyon örültem. Először is, hosszabb időre eljöttek hozzánk Zsikéék és Béla sógorom Kolozsvárról, aztán egy napra Sámuelék Kecskemétről - akkor mindazösszesen elmentünk Arieseni-be szánkózni, majd az újév első napjaiban meglátogatott minket egyre több Szekrényes (Eszter, Ruben, Inci és családja, Győzi, Tibor). Csak róluk-velük, sajnos nem készült kép, úgy elrepült az idő... Majd legközelebb :). Mára meg mindenki otthon, elkezdődött az iskola, óvoda, munka... Hála Istennek, hétfő van!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)