Szerteágazó nagycsaládunkkal, barátainkkal, ismerőseinkkel, lelki testvéreinkkel szeretnék megosztani életünkből - amit sikerül.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zilahi konfi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zilahi konfi. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. november 21., vasárnap
ha bárki is
beszámolóra számít a részemről... hát csalódni fog. Úgy érzem, bármi ... közhelynek hatna. Tudom, rengetegen követték otthonról az élő közvetítést, tehát képben voltak, Istentől üzenetet még így is kaphattak. Amit lehetett, az személyesen elmondtam (akivel találkoztam), ha nagyon röviden is. Remélem, a szemem is beszélt :). Amit meg nem mondtam el, azt majd eztán. Elvégre a kapcsolatápolásról tanultunk. És köszönöm a sokféle szeretetet.
2010. november 19., péntek
Zsúfolt és rohanós
napok vannak mögöttem. De tartalmasak voltak.
Holnap reggel korán indulunk Zilahra, a Lányok-Asszonyok konferenciájára. Élőben követhető itt. Reggel kilenc után kezdődik :).
2009. május 13., szerda
csak néhány szóban

még a konfiról, hisz sokan láttátok-hallottátok élőben, vagy utólag hallgattátok meg...
ilyenkor azért is szólalok meg, mert közhelynek tűnhet bármi, pedig én szeretem az áldott közhelyeket :).
Igen, hozzám is szólt az Úr. Hazajöttem, és bocsánatot kértem a férjemtől az engedetlenségekért, a megszégyenítő, megalázó viselkedésmódért, és nem maradt el a köszönet sem... Ő mindig bátorít, és támogat az ilyen jellegű munkában, szolgálatban (is), és kiveszi a részét itthon a nőiesebb munkákból, míg én hiányzom. Most is aranyosan vendégeket fogadott, "legényvacsorát" szolgált fel... és időnként online résztvevő volt, meg tán helyreigazítója a csúnyán chattelőknek. Bátorított messziről is, hogy jól csinálom...
Több alkalommal is zenéltünk már együtt (főleg ő zenélt, én inkább csak élveztem, meg énekelgettem), de asszem most először éltem át azt, amit annyiszor láttam nála az imádatra való hangolásban...
Ilyenkor, utólag, mindig sajnálom, hogy kevesekkel tudok beszélgetni, kapcsolatot ápolni úgy ahogy szeretném, meg tervezgetem... De folyamatosan készülni kellett a következő alkalomra, és voltak mellékes, előre be nem kalkulálható tényezők is, amik lekötötték energiámat, gondolataimat. Biztos van, aki érti miről beszélek, és megért. (Így jártam a Zsikéék menyegzőjén is. Csomó blogos baráttal, ismerőssel találkoztam - és csak ennyi. De akkor is más volt a prioritás.) Úgy látszik, nehezen figyelek egyszerre sok emberre, talán feladatorientáltabb vagyok, vagy nem is tudom. De hálával és alázattal jöttem haza, mert felajánlhattam az Úrnak, amim volt, és akivé kegyelméből eddig tett. A hibáimat is ő pótolja ki. Ez csodás.
A hazafelé vezető úton, miután lejöttünk a Meszesről, valami elromlott a féknél, mert nem reagált, és én természetesen megijedtem. Bánffyhunyadig csendesen gurultunk motorfékkel, meg szerveztük a menekülésünk útját (köszönet midnen közbenjárónak!), majd ott egy kedves autószerelő atyafi felvilágosított, hogy bár a servopompa megment, a fék igenis fog, csak naaaaaaaaaaagyon erősen kell nyomni azt a pedált. Hálás köszönettel, és óvatosabban, de többé nem túl lassan, csak nagyobb féktávolságokat számítva szerencsésen hazaértünk. Mindenkit hazaszállítottam, Belényesben felvettem a gyerekeket, és Tárkányba mentünk, ahol az anyáknapja végét csíptük el, meg persze Józsefet.
Most engem kapott el a nátha, vagymi, és hát egyebekkel is küszködöm. Az imádságokat megköszönöm.
2009. május 11., hétfő
Én is

ott voltam, hazaértem szerencsésen, bajmentesen! Akartam tortás képet is föltenni, de Evódia serényebb volt, igaz, én is csak ma este kaptam a képeket...
Maradt hát ez az almás kép, a pénteki vacsoráról, amit R. olyan élvezettel készített.
A másmilyen lecsengése a konfinak eztán következik, remélhetőleg.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)