minden nap többször is jutott eszembe a tavalyi "ez a hét", a költözés. Hogy ilyenkor már hogy álltunk, mennyire volt üres a ház ... szerdán már nem is aludtunk otthon Boróval ... csütörtökön egész nap vártuk a teherautót ... és végül péntek délelőtt - utolsó búcsúzkodások, ölelések, sírások, orchidea ... aztán a saját autónkkal is elindultunk. Elhagytuk a Várost, ahol tíz évig volt az otthonunk, a Helyünk. Sírtam.
Éjfél körül érkeztünk Belényesbe, a Kisvárosba, szintén a Helyünkre. Örvendtem.
Egy éve, hogy itt is otthon vagyunk. Úgy megszoktuk a kisvárost, a nyugalmát, hogy ha ritkán nagyvárosi forgatagba kerülök, magamba elcsodálkozom: ki lehet ezt bírni?! Na jó, tudom, hogy igen.
Ilyen az élet.
7 megjegyzés:
Adina, írnál nekem egy mailt (prodan.martakukacgmail.com), mert feltétlenül szeretnék küldeni valamit neked. :)
Milyen szep a tajkep,arannya lett a varos
Valóban nem könnyű elhagyni egy megszokott helyet. Azért én is ragaszkodnék inkább egy kis városhoz :)
Hát legyetek áldottak Belényesbe.
De azert jo itt Brassoba is, ugye? :)
jó lenne - ha ott lehetnék egy kicsit legalább :)
Gyere! :)
en is sokat gondolkodtam ezeken ....mar egy eve!nagyon hianyoztok...milyen jo, hogy lesz jopar eskuvo ahol majd talakozhatunk:)varom mar nagyon!
Megjegyzés küldése