Tegnap vásároltam kb. 60 kg padlizsánt, amit J. le is sütött, ma délutánra pedig - kedves barátok segítségével - megpucoltunk, és már lefagytak. Egy részét elővesszük, ha nemsokára zakuszkázunk. Aztán ott van bő 40 kg paradicsom is, abból jövő héten lesz valami :).
Azon kívül meg, ismét készülünk. Táborozni. Hosszú hétvégére megyünk ki, a fenesi erdőre a körzet kis ifjúságával. Ezúttal főleg konyhás leszek. Izgalommal várom és örülök mindenkinek, aki eljön. Istentől olyan áldásra várok, amit el sem tudok gondolni, mert az utóbbi időszakban túlságosan földhöz- és szituációhoz ragadt vagyok.
Szerteágazó nagycsaládunkkal, barátainkkal, ismerőseinkkel, lelki testvéreinkkel szeretnék megosztani életünkből - amit sikerül.
2009. augusztus 25., kedd
2009. augusztus 24., hétfő
2009. augusztus 23., vasárnap
szabad egy táncra?
Mikor felöltöztettük a gyerekeket, készülődtünk a menyegzőre, Bálint azonnal táncra kérte Borókát.
péntek reggel
2009. augusztus 11., kedd
Hargitán
vagyunk már hány napja is? igen, ez a hatodik. Eddig akadozott a netszolgáltatás, vagyis nem volt. de amúgy idő sem a netezésre, meg különben is, nem ezért jöttem. most épp szolfézsórán vagyok kakukktojásként, mert ők tanulnak, én meg - hát látogatóban jártam közben sokatoknál.
üdv. mindenkinek.
üdv. mindenkinek.
2009. augusztus 5., szerda
szállj, dalom szállj ... a Hargitáig szállj
estig csak sikerül valahogy elindulni a Hargitára... holnap este kezdődik a Zene7, annak J. a motorja. csakis jót, és nagyon jót várunk, áldást a befektetett munkákra, hogy az legyen maradandó. és ennél többet. Azt, amit Isten az ő kegyelméből ránk akar árasztani, amit nem lehet kidolgozni, kiérdemelni. több kedves baráttal és ismerőssel fogunk személyesen is találkozni ott, nagyon várom.
viszlát tehát, és majd onnan jelentkezem.
viszlát tehát, és majd onnan jelentkezem.
2009. augusztus 4., kedd
megmozdulT a parton a víz... 3.
na, és két kis videó, tökéletlen mindegyik, se füle-se farka, mert először bénáztam, másodszor meg betelt a memóriakártya, ah!
2009. augusztus 1., szombat
megmozdul a parton a víz...
Holnap ünnepelünk a lelki családdal. Szeretnénk, ha Isten dicsősége megnyilvánulna a szabadtéri bemerítési istentiszteleten. Három fiatal tesz vallást Jézus Krisztusban kapott új életéről, és a Fekete Körösben lesznek alámerítve. Jó ideje készülődünk már, mindenhogy. Gondoljatok, kérlek, ránk imában ti is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)