2009. szeptember 14., hétfő

Megkezdődött



az óvoda, iskola.
Fura volt, hogy ebben az óvodában-napköziben, ahová Boróka jár, nem volt ünnepélyes megnyitó. Nekem hiányzott. A szülők elvitték a gyerekeket oviba, mintha nem is lett volna vakáció... Amúgy ez az egyetlen magyar csoport a városban, most 12 gyerekkel. Remélhetőleg, ha a magyar csoport is napközis lesz, a többiek is visszatalálnak az anyanyelvhez. Ami pedig Borót illeti, az első néma negyedóra után talált magának 2 babát, aztán mi mehettünk is tovább.


Ez a tovább - mivel addigra az Ábel évnyitója véget ért -, Tárkányban volt, hisz végül Barnabást oda írattuk, hadd tanuljon magyarul. Mit mondjak, ma egész úgy éreztem magam, mint egy Wass Albert regény szereplője... Bár a falu lakosságának több, mint 99 %-a magyar, a polgármester nem az, az iskola igazgatója sem, sőt a Barka osztályfőnöknője sem... Döbbenet és csalódottság - ez volt bennem egész délelőtt. A nép nagy része meg vonogatja a vállát, hogy ez van, megszokjuk... Csak az én fülemnek csengett furán (?) azt hallani az igazgató szájából, hogy mint tudják, magyarok is tanulnak az iskolánkban, s eközben a jelenlevő diákok és szülők jó része alig értette, mit mond - szó szerint és átvitt értelemben is.
Viszont jó volt hallani a református lelkész bíztató szavait, az igét, hogy
Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
Az is jó, hogy itteni viszonylatban nagy osztályba került B., 17-en vannak, és van iskolabusz is! Az ingázás megoldva. Hála érte Istennek.


Bizakodva, reménységgel nézünk elébe az új tanévnek, azért imádkozunk a fiúkkal, hogy a tanulás Isten dicsőségére legyen!

Eközben József pakolászik, nagy útra készül.

Szerdán Amerikába repül, hogy szombaton együtt ünnepeljen a családdal, unokaöccse nősülése alkalmából.
Gyuri sógor azt üzente, Borókát vigye magával egy bőröndben. Próbálgattuk, beleférne? :P

10 megjegyzés:

marika írta...

Jó ,sikeres tanévet kivánok fiaidnak!Borokának meg jó ovodás életet:))de látom feltalálta magát...olyan aranyos ez a lyány:)))

Maria Smith írta...

Szia

Erdeklodve olvastam soraidat! Akkor kezodik neked egy kis szabadsag de jo lesz nem?! Hat sajnalom hogy teleg ennyire lemaradt a tarkanyi iskola regen nagyon hires volt annak idejen amire emlekszek az volt hogy oda hurcolaztak bennunket magyar tancot meg Kanyadi Sandor meg efajta dolgokban tanulgatni ismergetni. Az viszont mar nekem faj hogy allitolag vannak akik nem ertennek sokat Romanul ...de ez masik tema! Nekem normalis hogy folyekonyan kene beszelnimindket nyelvet es a romant is mert meg Romaniaban elunk legalabb is en nekem ez nagyon eros es gyenge oldalam. Es akkor mar Belenyesben nincsen is magyar szekcio ahogy azt annak hivjak?! vagy Barnabas mar 5 es? Na mindenkeppen jo tanulast jo haladast es neked egy kis pihenest kivanok tedd fol kicsit labaid es pihenj. Puszi

MARIA

M K írta...

Én is kívánok áldott sulis-ovis évet a gyerekeidnek!

iri írta...

Latom ujbol nem mentes esemenyektol eletetek.Sok sikert mindenkinek.Es te?Se iskola se Amerika ?Az allando szervezo?

Kiss Judit írta...

nekem sokáig az volt furcsa itt, mivel magyar az iskola, nincs iskolakezdéskor egy szó sem románul.
sajnálom, hogy a Barnabás fiatok ilyen hamar megkezdi az ingázást... de ez is edzeni fogja őt. gondolok rád sokat, volt szomszéd.

Budai Evódia írta...

na, én a "román iskolakezdést" kihagytam az idén:D majd megmondom, ha hiányzott. ma mentünk első nap suliba, oviba...

Klári B. írta...

:) szoval Boroka is elkezdte az ovit. MI sem szoktunk unnepelyes evnyitot tartani. Nem is tudnam ugy elkepzelni. Brassoban az oviban volt ilyen? Az pedig, hogy roman az osztalyfonokuk Barnabaseknak, furcsa. No de sok sikert es oromet ez iskolai evben. Varom a fejlemenyeket, foleg, hogy Boronak, hogy tetszik az ovi.

Mike Adina írta...

Iri, ez telitalálat! De mi lenne a többiekkel, ha nekem is iskola, meg Amerika lenne a programom?

Siko Margit írta...

Legyen aldas utaitokon,

Anna írta...

Kibontottuk a fekete borondot...es csalodtunk:( Boroka elillant...Azert megse csalodtunk, sok yummy Adina finomsag mosolygott rank:) Koszonjuk. De jo lett volna mindenkit begyomoszolni azert?