2009. november 27., péntek

Igaz ugyan,

hogy a hálaadó ünnepek lejártak, de a hálaadás ideje sosem jár le. Itt Belényesben mondta el egyik kedves testvérnő a hálaadás ábécéjét, amit 15 éve fogalmazott meg saját magának első sorban. Nekem áldás volt íyg egyben az egész, főleg, hogy eszembe juttatta Linda Dillow tanulmány egyik feladatát. Elkértem Boros Gyöngyitől a versét, s most közkinccsé teszem. Ha különösen sokat jelent nektek valamelyik sor, szóljatok.

Atyám, én hálát adok: az

Akaratért, amelyet kimunkáltál bennem, a
Bocsánatért, mit meg nem érdemeltem, a
Célért, amit mindig láthatok, a
Csillagért, mely felém is ragyog, a
Dicsőségért, melyet Fiadnak adtál, s az
Erőért, amellyel felruháztál, az
Életért, amelyet benned nyertem, s a
Fiúért, akivel eggyé lettem, a
Golgotáért, hova naponta járok, a
Győzelemért, mit a vérben találok, a
Háláért, melyre tanítasz engem, s az
Irgalomért, mit másokkal kell tennem, az
Ítéletért, ahol mind meg kell álljunk, s a
Jutalomért, amelyet tőled várunk, a
Kegyelemért, amelyben részesültünk, a
Lélekért, mely munkálja üdvünk, a
Megváltóért, ki tűrt, szenvedett értem,
Nagypéntekért, mely elvette minden vétkem, a
Nyugalomért, melyet benned találok, s az
Oltalomért, ha tövisek közt járok, az
Óráért, melyben megismertelek téged, s az
Örömért, mely akkor lett teljes benned, a
Pálcáért, mellyel fenyítesz engem, s a
Rágalomért, mit érted kell szenvednem, a
Sionért, hová vágyódik lelkem, a
Szeretetért, mellyel betöltöd szívem, a
Türelemért, melyet naponta formálsz, az
Útért, melyen igéddel táplálsz, az
Üdvösségért, melyet már most remélek,
Vágyért, hogy örökre veled éljek, a
Zárszóért, melyet már most kívánok, hogy
Zsoltárokkal győzzem le a világot.

7 megjegyzés:

Györgyi írta...

Köszönöm,hogy ezt közkincsé tetted Adina!De én nem tudtam választani mind nagyon komoly minden sora.

Borzási A. Kriszta írta...

számomra most az "ny"-s rész szólt hozzám, azt emelném ki. Különös biztonságot és bizonyosságot nyújt nekem az a tudat, hogy benne megtalálhatom az igazi nyugalmat, tudniillik ezzel harcolok mostanában...
Én is köszönöm, hogy ezt kiírtad:)

iri írta...

Oh ha igy tanitottak volna nekem is az ABC-t,s nem Aranyalma aghegyen,Bori bega zold gyepen stb.De halas vagyok az Urnak hogy nem maradtam annyinal.Kosz Adina!

Betti írta...

Nagyon szép!

Névtelen írta...

hm, ezzel tenyleg jo lesz helyettesiteni az Aranyalmat... sokkal de sokkal szebb, szinte hallom ahogy Gyongyi neni szavalja. Orulok hogy ratalaltam, koszonom:)

zsoki írta...

zsoltárokkal győzni le a világot...ezt még nem hallottam, de tetszik :)

Anna írta...

Az egesz jo. Nekem most a legutolso sor aktualis.