viszont lelkileg itt született meg Isten családjába, itt növekedett, ebből a fészekből repült ki...Bányai Fritz és Csilla, valamint Virágh József és Erika - ők voltak vendéglátóink, de Bogya Józsi és Emese is megnyitotta otthonát felénk, amint megtudták, hogy ott vagyuk. Tették volna ezt mások is (jelezték), csak túl keveset voltunk ahhoz Nagybányán...
A temetőben tett látogatás után elmentünk és felmentünk az István toronyba. Igyekeztünk kifogni a déli harangszót, de mivel "csak" az utolsó kondulásokat hallhattuk és nézhettük, mire felcaplattunk a "csipkerózsikához" vezető csigalépcsőkön, József még kondított kettőt rajta (az én rosszalló tekintetemtől kísérve :)).
Mindenki élvezte, csak én pánikoltam az elején, rettegtetett a gondolat, hogy a sok lépcső és létra közt leesik valamelyik túlbuzgó gyerekem... Azért szép volt. Barka azt sajnálta, hogy nem hallhatta a kisharang hangját is. 
Érdekes volt, hogy amikor a belépőket megvettük, ideadták a kulcsot is a toronyhoz. József élvezte is a helyzetet. :).
Este a gyülekezetben voltunk, szolgáltunk, József még tartott egy énekórát is a kiskórusnak (még szép!), de mi hazamentünk... kezdtem érezni, hogy nagyon fáradtak vagyunk. Igaz, a fiúk sehogysem értik, hogy érzem én az ő fáradtságukat, de ez már más téma...
Másnap, reggeli után elindultunk Szatmár, az utolsó állomás felé.
1 megjegyzés:
Mar nekunk a nagybanyai latogatasok elmaradhatatlan resze a temeto. Habar tudjuk, hogy edesapa sokkal szebb helyen tartozkodik es var rank. Hogy is maradhatott volna el egy kis korusproba, a hajdani baratokkal, ifjukori testvereinkkel:) Ez aztan elmeny: tornyot is kaptatok kulcsostul, toronyorat lancostul:) Nem sikerult elolvasni a harangba vesett szoveget teljessegeben, de a lenyeget igen: FELTAMADUNK! Minden anya egyet ert veled: a gyerekek faradtsage rajtunk csapodik ki:) Remelem sikerult kipihenni a hosszu korut faradalmait. Nagybanyat is koszonjuk:)
Megjegyzés küldése