2010. december 17., péntek

Igen!

Tizenötödször IGEN Józsefemnek, és NEM mindenki másnak!
Emlékszem, a menyegzőnkön, a köszöntések során két hasonló bátorítás is elhangzott: egy fiatalember, aki alig 2 hónapja, hogy férj volt, arra buzdított, ne titkoljunk el semmit egymás elől, osszunk meg egymással minden gondolatunkat, ez olyan felszabadító, csodálatos, és közelebb visz egymáshoz... Majd egy, kb. 34 éve házasságban élő férj azt mondta, ő nem tanácsolja, hogy minden gondolatunkat megosszuk egymással (mármint mindent, ami a fejünkön átmegy), mert az igenis árt a kapcsolatnak. Most akkor kire hallgassunk? (...) Kire hallgattunk? Azt gondolom, mindkettőjüknek igaza volt. Szerintetek?

Eszembe jutott az is, hogy pár héttel a menyegző után, egy nap összefutottam egyik sógorommal, aki megkérdezte: Na, milyen a házasélet? Azt válaszoltam: Bonyolult. Az is, de szép és izgalmas bonyodalom.

Isten úgy látta jónak, hogy vezető típusúnak teremtsen engem. Segítőtársul rendelt tizenkilenc évesen egy alkatilag nem vezéregyéniség mellé... Eljegyzésünkkor lelkemre kötötte, hogy Neki növekedni kell, nekem pedig alább szállnom... Tudtam Isten házirendjét, hogy a vezetés a férfi felelőssége, feladata a családban, így tudatosan törekedtem arra, hogy ez nálunk így legyen. Segítettem, hogy ne legyen nehéz J.nek vezetni. Bár alapból rugalmas vagyok, az állandó készenlét, alkalmazkodás a társamhoz, a növekvő család és a sokrétű tevékenység az évek során fárasztott is. Időnként eszembe jutott, hogy kinek is kell növekedni a kapcsolatunkban (Jézusnak bennem elsősorban), és tanulgattam, hogy boldogságom attól függ, mennyire munkálom férjem kiteljesedését, boldogságát. Ezt megélni naponta, persze, nem olyan könnyű, mint lepötyögni ide :). De jó pár év után ez újabb lendületet adott. Aztán, újabb évek múlásával, bármilyen szép és nemes hivatás - elfáradtam a férjemnek szolgálni, pedig jó értelemben szolgáltam őt, felé. Istentől kapott hivatásként tettem. Mégis. Ha csak az embereknek szolgálok, menthetetlenül kiégek. Sokat imádkoztam és küzdöttem kapcsolatunkért. Sok emberi megfontolás, hozzáállás, elképzelés volt bennem, amit Istennek le kellett rombolnia.
Az elmúlt nyáron, amikor egy nap ismét ezeken morfondíroztam, forgattam magamban az életünk dolgait, megszólalt Isten Lelke a szívemben: Dehát te Nekem szolgálsz! Érdekes volt, de hirtelen minden a helyére került: JA TÉNYLEG! Én Istennek szolgálok, amikor a férjemre, vagy a gyermekeimre figyelek, az ő javukat keresem elsősorban, nekik kedvezek magam helyett.
Azóta még több csodát éltem meg a hétköznapokban. Isten a kapcsolatépítés Istene. Vele minden másképp megy.
Házasságunkban szeretetünk egymás iránt 15 éve nőttön nő és gazdagszik. Valóban felette nagy titok ez! Soli Deo Gloria!

32 megjegyzés:

Mike Adina írta...

Ja, a házassági évfordulónk tegnap volt. :)

márta írta...

Ez szép.
Sok további boldog évet együtt...

Borzási A. Kriszta írta...

Ilyet még nem is olvastam tőled...
de nagyon szépen leírtad. Olyan őszintén, egyenesen, adinásan. Puszillak! (ja, és ide akkor kéne már egy új sablon, ez az őszi helyett?)

Napsugár írta...

Gratulálok! Jó Isten munkáját látni az életetekben, házasságotokban! Csodásan megoldjátok a dolgokat! :) Az Úr adjon még sok kedves évet nektek együtt!

Rebeka írta...

Nagyon sok boldogsagot kivanok!!!!
Legyen evrol-evre edesebb!!!!...ez a J megint milyen otletes volt:))

marika írta...

Boldog házassági évfordulót!!!!és még sok"bonyolult"éveket nektek együtt!Köszönöm hogy olvashattam amit most ide irtál...áldjon téged az Úr!!!Puszi!:)

Betti írta...

Isten áldjon meg benneteket és adjon nektek még sok boldog évet!

marika írta...

ja,és a férjeknek mind2nek igaza volt én is azt mondom:))

Ferencz Adél írta...

Likeolom ezt az irományt! :)

Névtelen írta...

sok boldogsagot,nagyon tetszik amit
irtal.
Boldog Karacsonyt

Lea Mónika írta...

Isten a kapcsolatépítés Istene. Vele minden másképp megy.
AZ egész "beszámolód" tetszett, de ez a mondat különösen. Köszi a leírtakat! nekem is jól fog 3 hónapos házasként látni mások jó példáját:-)
És bocsáss meg kérlek h tegnap, bár beszéltünk, mégsem köszöntöttelek fel titeket, elfelejtettem...jaj, szégyellem:( Bocsánat! és bepótolom itt..gratula és Isten éltesse a kapcsolatotokat továbbra is !!!!
Sok sok puszi, hugid:)

Tündi Daika írta...

Még sok boldog évet kivánok nektek :)

Piroska írta...

Meg nagyon sok boldog eveket, egyutt!

'Zsike írta...

15 év? Az igen! Gratulalunk :)
Nekem is jóóó volt olvasni...

Névtelen írta...

Sok sok boldog hazassagi evfordulot! "az en titkom az o titka,
a mi titkunkat csak Isten tudja" :)

EVI írta...

Még sok bonyolultan is boldog évet!Köszönöm amit leírtál,amúgy édesanyád jutott róla eszembe.

szinne mike anna írta...

Grarulalunk, es meg sok szeretetben gazdagodo boldog hazasevet kivanunk. Istene a hala, hogy ilyen szep, ugyes, talpraesett es elsosorban HIVO elettarsat rendelt a mi Jozsefunk melle:) Az egesz visszatekintes errol szol, es jo volt olvasni. Na es akkor mi is van az asztalon? Inkabb arra lennek kivancsi mit jelkepez a piros szalaggal atmasnizott asztal?...:) (Ha szemelyes, nem feltetlen kell a tolakodo kerdersre valaszolni:)

Zsuzsa írta...

:) Legyen még nagyon sok boldog évetek együtt!

Maria Smith írta...

BOLDOG HAZASSAGI EVFORDULOT NEKTEK!

Piroska írta...

További sok-sok boldog szolgáló évet kívánunk Nektek! Holnap este a családról, házasságról kell beszéljünk ifjusági órán, nagyon jó alapot adtál ezekkel a gondolatokkal. Köszönjük: Tibi, Piroska

iri írta...

Hat azert nincs is konnyu dolga annak ki melletted el!
Ilyen preciz,tokeletes szepsegben osszehoztad azt a kepet , szinte jon hogy labujjhegyen jarj(vicc nelkul)
Olyan szep hogy felsz ranezni.
Meg ez a meglepetes irasoddal! Azt hiszem nem is sejted milyen csodasan szolgaltal felenk ezzel!?
Oh bar gyakoribb lenne!
Szivacskent olvastam!
ALDJON MEG TITEKET AZ UR!
Barmilyen szogbol nezem is, tokeletes csaladnak latlak!

Mike Adina írta...

Iri, nagyon elfogult vagy!
Anna sógornőm, pár mondatban a kulisszatitkokról.
Nos, József hajnalban készítette elő ezt a meglepetés-asztalt nekem. Ő a fő-kreatív kettőnk közül, minden apróságot felhasznált: egy kallódó piros masnit, kis mikuláscsokit... az egész asztal szívekkel van tele - úgy rakta egymás mellé a csészéket, hogy a fülek szívet formáljanak... vagy egy nagy szívet vágott ki piros papírból, arra írt és tette a virághoz (csak azt nem mutattam meg mindenkinek), a szív keretét pedig az asztalra ragasztotta... mivel talált az asztalon egy fél üveg mézet, azt is bevonta :), ráírva, hogy maradt méz a következő évekre is... a Bibliát azért tette oda, mert ennél az asztalnál szoktam reggelente "csendben lenni".... hát így. Azt a nagy piros masnit tőlem kölcsönözte, és beépítette saját alkotásába, mert az egész ajándék volt. Zenei aláfestés is volt,(J. saját szerzeménye), utasítással, hogy mikor kapcsolhatom fel a lámpát - addig gyertyafény volt.

Én pedig, meghatódottságomban, csak sírtam.

Zsuzsa írta...

Kedves Adina, nagyon tetszik a meglepetés asztalod! Amit írtál, és az utolsó kommented is, nagyon.
Veled örülök!
És annak is, hogy szép lassan jobban megismerhetlek titeket. Köszönöm!

Borzási A. Kriszta írta...

wow, ilyet majd én is szeretnék :D:D:D

Juliánna írta...

Én is kivánok sok-sok boldogságot továbbra is, az Úr adjon még nektek sok-sok évet együtt.

Borzási Márta írta...

Aranyos! Nagyon! Szívből örvendek! Puszi, M

Kingabell írta...

Ilyet is csak egy muvesz lelek tehet! :)
SOK BOLDOGSAGOT! Puszi

Budai Evódia írta...

ő az én legjobb barátnőm.....:)

Isten mennyire készíthet a házasságra egy barátság által, (engem általad) utána pedig ápolhatja a házasságunk az erős kötelékkel...nem mint sok rossz példában, hogy a barátnők a párkapcsolat rovására vannak. ez is Isten ajándéka nekem. persze, az is egészséges, ha a férjek néha felhúzzák a szemöldöküket, hogy mi mennyit tudunk nevetgélni együtt...és akkor elvisznek minket hamar beszélgetni,kikapcsolódni:D

SOK SOK SOK BOLDOG HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓT!!!
ui. ahogy Józsefet ismerem (ugyanis mi hasonlítunk picit:) szerintem ezt a bejegyzést meg a kommenteket sokszooooor elolvassa:D Jól teszed, József!:)

szinne mike anna írta...

Nahat! Szohoz sem jutok. Milyen csodalatosan mukodik Isten! "csodaidat latni akartam, s amulok rajtuk szakadatlan" (tegnapi adventi vers-toredek/Fejes Adam).
U.I. Minden nonek elkelne egy ilyen baratsag, mint a tietek! Ritka aldas:)...Szia Jozsef!:)

szinne mike anna írta...

Na meg annyit, hogy en is ugyanilyen novenyt vasaroltam a mult honapban imahazdiszitesre (testveri "intuition"?), csak az sotet bordo hybrid valtozata az eredetinek. Valakitol megtudtam utolag h. flamingonak hivjak nepnyelven es az eredeti szine alapjan (a ti asztalotokon) teljesen indokolt. Az adventi koszoru felkerultevel a noveny hazakoltozott hozzank, es a Pali madar felevel jollakott:) Ezzel befejezem.

Magdi írta...

nagyon szépen leírtad(összefoglaltad ) az elmúlt 15 évet...Szerintem valamennyien hasonlóképpen éljük meg,(mi már a 20ik évfordulót léptük át)...érdemes Istenre figyelni a kapcsolatainkért is...
Sok Boldog Évfordulót kívánok még:)))

Mike Adina írta...

mutter, a szívemből szóltál!