2010. július 23., péntek

7. állomás - Szilágyszeg

Fél napot tölthettünk itt, Sipos Andrásék családjában. Felesége, Ella, József unokatestvére. Négy gyermekük van, közülük ketten voltak otthon (Krisztina és Virág), a harmadikat, Pétert, épp csak láttuk, Ruth pedig pár hete ment férjhez... Miután megnéztük az esküvői képeket, Boróka kereste mindenütt a menyasszonyt, de persze mindhiába :)

Hamar otthonosan éreztük magunkat a felszabadult családi körben, s kisebb-nagyobb csoportokban, nagyon jókat beszélgettünk. Mindig csodálom Isten Lelkének összekapcsoló munkáját. Neki nincs szüksége napokra a közösség létrehozásához, csupán nyitott szivekre.

Barnabás hamar megtalálta az olvasnivalót (amúgy szinte minden állomáson kiolvasott egy-egy könyvet).

József és Krisztina felváltva énekeltek egyet-egyet a dalaikból... micsoda élmény!


Kriszti egyik gyerekéneke könnyekre fakasztott. (majd beirom a szövegét)

Olyan csodálatos, amikor nemcsak rokonokként találunk egymásra, hanem testvérekként is, Krisztus vére árán. Amikor nemcsak gyerekkori emlékeket elevenitünk fel, hanem elmondhatjuk egymásnak harcainkat, imatémáinkat, és azt, amit aznap mondott nekünk Isten az ő igéjéből. Feltöltődve, örömmel mentünk tovább utunkon.

7 megjegyzés:

iri írta...

Bizony en is erre gondoltam milyen jo hogy egy Lelekben vagytok rokonsagotokkal!

Névtelen írta...

Ez a család nekem is nagyon kedvencem.:). Olyan jó ott lenni kis időt, legutóbb egy hetet lehettem ott, de egy egész évi békességet, jó tanácsot, szeretet hoztam magammal...A légkör ami Siposéknál van az egyszerűen felbecsülhetetlen. Legalábbis nekem:)

Budai Evódia írta...

végigfutottam az összes állomást. nagyszerű nyaratok van! köszi, hogy megosztottad velem is, most egy fáradtabb pillanatomban felüdültem.

Gyöngyi írta...

Nagyon örülök hogy jól telik a vakáció :) ahhoz szeretnék különösen megjegyzést fűzni, hogy a fiú szeret olvasni. Nem tudom, olvastátok-e a A viskó című könyvet ? El tudnám küldeni pdf formátumban, ha szeretnéd.

szinne mike anna írta...

Nagyon jol sikerult, hogy a ket teso egymas utan kerult sorra. Eniko ugyanis az Ella huga. Milyen csodalatos, hogy a csaldfa terjeszkedo aga-bogain egyre virulnak az Istent dicsoito zene-viragok! Lam-lam Ella sorstarsam lett, es o is "meganyosodott":) Milyen edesen fogjak egymas kezet:) Boroka szeret latom jatszani a nagylanyokkal is, nem csak kortarsakkal. Milyen szep szoknyat valasztott valaki!:) Remelem o is bekapcsolodott az eneklesbe...avagy itt gyozkoditek? Bocsi, szabadjara eresztettem a fantaziamat. Olyan jo, hogy vezeted ezt a blog-ot. Meg mi is odakepzeljuk magunkat:)

Zsuzsa írta...

Milyen sok élménnyel lettetek gazdagabbak...de jó!:) Hála Istennek. még úton vagytok?

Mike Adina írta...

Göngyi, köszi, hogy gondoltál ránk, A viskó megvan nekünk is. Igaz, Barka még nem olvasta.

Zsuzsa, már hazaértünk, csak a beszámolókkal nem értem utol magunkat.

Anna, reméltem, hogy valaki észreveszi ezt a kézfogós képet. :)
Tudod, ezt a blogot elsősorban érted és Anyukáért indítottam - Józsefem kérésére. És a rokonoknak is mondtam, hogy azért mind fényképezem őket, mert nektek is találkoznotok kell legalább így, mindenkivel.