Krumplifőzelék és könyvtár

Csak az a közös bennük, hogy mindkettő kával kezdődik.

Az almaleves mellé krumplifőzeléket készítettem másodiknak. Életemben először kb. 2 évvel ezelőtt ettem, Magyarországon - lehet, csak szerintem, de Erdélyben nem annyira ismerős ez az étel. Minden esetre, az első kóstolás nem késztetett arra, hogy itthon is megfőzzem. Aztán Maimoninál láttam a hét elején, és tudtam, kipróbálom. Mert van bőven krumplink, mert úgyis következne valami krumplis étel, meg amúgy is, mért ne, főleg, hogy a férjem nagy főzelékrajongó... Így történt, hogy az ebédnél J. azt mondta, ez a legfinomabb krumplis étel, amit valaha is főztem...

Aztán, végre kinyitott az iskolai könyvtár (Tárkányban). Az év elején is nyitva volt egyszer, a fiúk rögtön beiratkoztak, de aztán átrendezés, átszervezés miatt hosszú szünet következett. Hétfőn látom ám, hogy Barka új könyvvel a kezében jön haza a suliból, és örömmel újságolta, hogy ismét lehet könyvtárba járni... Örülök a lelkesedésüknek, s rámtört a nosztalgia...
Én is nagyon szerettem könyvtárba járni.... Váradon olyan szép nagy volt... az a rengeteg szoba és polcok, a választék, az az illat... hm, és az élmények, a kedves könyvtáros néni, a határidők... később a tanulások, versenyekre való felkészülések a könyvtárszobában, hisz voltak könyvek, amiket nem lehetett hazavinni... (Nyáron terveztem, hogy felkeresem a fiúkkal a városi könyvtárat, de sajnos még nem lett belőle semmi.) Megtanultam, hogy ha ajándékról van szó, legnagyobb sikert könyvvel lehet elérni a fiainknál.

Mióta

tudom, hogy a spenótot csak mosni kell, és nem szükséges leszedegetni a szárakat, mert abban van a legtöbb vitamin, szóval azóta szívesebben állok neki a spenótfőzésnek.
Nos, ez a mióta a tegnap volt. Így ma naaaaagy adag spenótot főztem.

kampec

Kedden levágtuk a megmaradt háziszárnyasokat: 1 kakast és 3 tyúkot. Pedig nemrég már egy tojást is találtunk... De hát abban egyeztünk meg Józseffel, hogy amikor elfogy a zsák kukorica, akkor befejezzük a tyúkászást is. Gondolom tavaszig. A reggelinél bejelentett hírt a gyerekek igencsak gyászjelentésként fogták fel, dehát ez volt. A döntés már megszületett.
József nyiffantotta ki őtyúkságukat, Teri néni kopasztotta-bontotta, és én végeztem a többit (irulok-pirulok, mert a nehezét megcsinálták helyettem; mentségemre szóljon, hogy nem bírom a kopasztáskor-perzseléskor keletkező szagot...).
Hát így. Ennek is vége van. Vagyis, a finomja még hátra van.

ez a csirke

az első, amit levágtunk azok közül, amit nyáron vettünk. József vágta le - most tudtam meg, hogy ő 11 éves korában már ugyancsak foglalkozott ilyesmivel is.... A. kopasztotta, mert én megfogni sem merem őcsirkeségüket, szörnyű az érzés, ha repdesnek a kezeim között...
Azért vágtuk le , mert sántított szegény, és fogyni is kezdett...
Summa summárum, sóban sült csirke lett belőle.