Három kereszt

Visky Júlia: Három kereszt című könyvét kezdtem olvasni a napokban. A könyv feléig jutottam el; sokkal több és mélyebb, mint egy "megszokott" életrajz. Talán, ha nem este későn jutnák hozzá az olvasáshoz, többet tudnák felfogni belőle.
Mivel holnap Brassóba utazunk egy menyegzőbe, ehhez illő szakaszt idézek a könyvből.

Amikor Visky Feri megkérte Júliát, ő így válaszolt neki: "Ne szeressen engem, nekem elég, ha Jézust szereti, abból bőven jut nekem. De egyet előre tudjon meg: soha bálványom nem lesz!" Nemde különös vallomás?

(Igazából hosszabb részt akartam bemásolni, de túl fáradt vagyok hozzá, és még pakolni is kell. A neten pedig nem találtam meg a szöveget. DE hátha később összejön. Addig is, olvassátok el a könyvet. :))

Összegzésképpen

Az utazás folyamán többször is beszéltük Józseffel, hogy megérte rokonlátogatásra szánni a szabadságot. Megerősödött bennünk, hogy életünkben legfontosabb helyen kell lennie a kapcsolatoknak, mindenféle irányban. A kapcsolatápolást pedig tudatosan kell munkálni. Mindig áldozattal, fáradtsággal jár, de értékét nem időben és nem pénzben mérik. Mi is feltöltődtünk, a gyerekek is élvezték, és mindenütt azt tapasztaltuk, hogy nagyon örültek azok is, akiket meglátogattunk. Jólesett. Ismernünk kell gyökereinket, jó tudni, kikhez tartozunk. Jó felfedezni a hasonlóságokat és másságokat, együtt imádkozni, beszélgetni, nevetni, kikapcsolódni. Változtunk közben, úgy hiszem. Remélem, hogy lesz, aki viszontlátogat minket:).

Kipihentük a sok utazással, látogatással járó fáradalmakat. Most zökkengetünk vissza a hétköznapi életbe...

9. állomás - Szatmárnémeti

Puskás Saroltáék (J.unokatestvére) voltak az utolsó állomás. A 3-3 gyerek itt is hamar megbarátkozott, megtalálták a közös érdeklődési területet.
A szülők is jókat beszélgettünk,
sokat nevettünk; mondjuk Saroltával nehéz nem nevetni :D.


Megtárgyaltuk, hogy a kamaszkor jelei vészes hasonlósággal jelentkeznek a Barkán és Tamáson... és néhány évig még részünk lesz benne... Jólesett bekukkintani családi életükbe, ahogyan ők nevelik a gyerekeket, az asztali áhítatnak része lenni... Köszönjük!

Szombaton délben - nagy nehezen - elindultunk Várad felé.
Apuéknál vártak Abicsék és 21 kg barack (kajszi és francia), amit "nagyon megfontoltan" megrendeltem, gondolva, hogy simán befőzöm estig. Mondjuk, segítséggel meg is lett, és éjfél előtt haza is értünk. :) Fáradtan, de örömmel.

Köszönöm minden útitársnak, hogy velünk tartottatok, barátkoztatok, ismerkedtetek.

8. állomás - Nagybánya

Joggal kérdezték a fiúk, hogy itt milyen rokonunk van? Fizikailag már nincs, mondta József, hisz édesapjának csak a sírjához mehettünk el,
viszont lelkileg itt született meg Isten családjába, itt növekedett, ebből a fészekből repült ki...
Bányai Fritz és Csilla, valamint Virágh József és Erika - ők voltak vendéglátóink, de Bogya Józsi és Emese is megnyitotta otthonát felénk, amint megtudták, hogy ott vagyuk. Tették volna ezt mások is (jelezték), csak túl keveset voltunk ahhoz Nagybányán...

A temetőben tett látogatás után elmentünk és felmentünk az István toronyba. Igyekeztünk kifogni a déli harangszót, de mivel "csak" az utolsó kondulásokat hallhattuk és nézhettük, mire felcaplattunk a "csipkerózsikához" vezető csigalépcsőkön, József még kondított kettőt rajta (az én rosszalló tekintetemtől kísérve :)). Mindenki élvezte, csak én pánikoltam az elején, rettegtetett a gondolat, hogy a sok lépcső és létra közt leesik valamelyik túlbuzgó gyerekem... Azért szép volt. Barka azt sajnálta, hogy nem hallhatta a kisharang hangját is. Érdekes volt, hogy amikor a belépőket megvettük, ideadták a kulcsot is a toronyhoz. József élvezte is a helyzetet. :).

Este a gyülekezetben voltunk, szolgáltunk, József még tartott egy énekórát is a kiskórusnak (még szép!), de mi hazamentünk... kezdtem érezni, hogy nagyon fáradtak vagyunk. Igaz, a fiúk sehogysem értik, hogy érzem én az ő fáradtságukat, de ez már más téma...
Másnap, reggeli után elindultunk Szatmár, az utolsó állomás felé.

7. állomás - Szilágyszeg

Fél napot tölthettünk itt, Sipos Andrásék családjában. Felesége, Ella, József unokatestvére. Négy gyermekük van, közülük ketten voltak otthon (Krisztina és Virág), a harmadikat, Pétert, épp csak láttuk, Ruth pedig pár hete ment férjhez... Miután megnéztük az esküvői képeket, Boróka kereste mindenütt a menyasszonyt, de persze mindhiába :)

Hamar otthonosan éreztük magunkat a felszabadult családi körben, s kisebb-nagyobb csoportokban, nagyon jókat beszélgettünk. Mindig csodálom Isten Lelkének összekapcsoló munkáját. Neki nincs szüksége napokra a közösség létrehozásához, csupán nyitott szivekre.

Barnabás hamar megtalálta az olvasnivalót (amúgy szinte minden állomáson kiolvasott egy-egy könyvet).

József és Krisztina felváltva énekeltek egyet-egyet a dalaikból... micsoda élmény!


Kriszti egyik gyerekéneke könnyekre fakasztott. (majd beirom a szövegét)

Olyan csodálatos, amikor nemcsak rokonokként találunk egymásra, hanem testvérekként is, Krisztus vére árán. Amikor nemcsak gyerekkori emlékeket elevenitünk fel, hanem elmondhatjuk egymásnak harcainkat, imatémáinkat, és azt, amit aznap mondott nekünk Isten az ő igéjéből. Feltöltődve, örömmel mentünk tovább utunkon.

6. állomás - Sarmaság

Hétfőn, estefelé gurultunk át Sarmaságra, Péter Enikőékhez, aki ugye, József unokatestvére. Nem volt különösebben sok időre szükség a barátkozáshoz, a gyerekek hamar egymásra találtak, Eszter és Boróka is egy-kettőre összeszokott, nem is csoda, hisz egyidősek! Mi, felnőttek pedig ismertük már egymást, amúgy is :). Hamar nekifogtunk a vacsi készitésének, meg belecsöppentünk egy háziközösségbe...
a két fiunk, és Lilla fociztak, a két kislány elmélyülten babázott... mindneki megtalálta tehát a helyét.



Másnap elég korán keltünk (ahogy telnek a napok, egyre korábban kelnek a gyerekek is, lehet, hogy ez a fáradtság egyik jele?), kilenc óra tájban cakk-pakk megvolt a reggeli is, családi áhitat is az asztal körül.
Dél fele kimentünk piknikezni, és kellemesen csalódtunk, mert nem kellett a napon pörkölődni, hiszen lágy szellő simogatott egész végig. Pár óra után vágytak haza, mert ugye ott volt a medence...


Este József a cigány gyülekezetbe kisérte el Istvánt, az asszonyok pedig almás palacsintát készitettünk vacsorára az almából, amit Piroska néni fájáról ráztak le a fiúk még Mocsolyán. Boró egy palacsinta felénél feladta, és elaludt...
Hát ő már nagyon jelzi, hogy fáradt, fáradt, fáradt... nyafogással, anyacsakveledakaroklenni ismétlésekkel, türelmetlenséggel, de amúgy vagányul állja a sarat, élvezi az új ismeretségeket, helyszineket.... Igaz, hogy imádságban mindig megemliti azt is, hogy segitsen az Úr Jézus szerencsésen hazaérni.

5. állomás - Balla

József szülőfaluja, hatéves koráig laktak itt, apósom itt volt akkoriban lelkipásztor. Új imaház épült itt nemrég, én most voltam benne először. Nagyon szépen énekelt az énnekar, jó volt a sok érett hangot hallani :).


Ez a kép a középső lány, Hédi miatt készült, aki tudja, hogy sok verebecskénél drágább az Úr szemében. Eddig csak blogbarátok voltunk, mostmár nemcsak. Köszi, hogy odajöttél hozzám az istentisztelet végén.

Meglepetés volt még az is, hogy ott találkoztunk Dimény Istvánnal, József zenész barátjával. Merthogy neki aznap volt az eljegyzése, ott Ballán. Menyasszonya a kép jobb alsó sarkában látható. Véletlenül ő is odakerült, mig István énekelt... vagy, mostmár a közelében a helye igyis-úgyis :)...Itt prédikál, az én Józsefem.

Itt meg Ábellel énekelnek.

Az istentisztelet végén sok "repetát" kértek az énekekből, meg is jegyezte Ábi, hogy "Na, itt jól megdolgoztatták édesapát!"
Vacsorára egy kedves házaspár, Szilágyi András és (Király) Kató hivtak meg... sok-sok sztorit mesélt Józsefnek a régi szép időkből... elő is jöttek az emlékek a passziv memóriából... Gondolom, hogy Anyuka és Anna is sokat tudna mesélni...

Későn értünk haza Mocsolyára, de Boróka megvárt... ő egész délután a csirkéket gondozta, etette-itatta, még a lábukat is megmosta szappanos vizzel :), meg nevet adott mindegyiknek... jól szórakoztatta Piroska meg Ilona néniéket...

4. állomás - Mocsolya

A Mike család szülőfaluja. Piroska mamához mentünk szállásra. Ó, ez a kép annyira nem jellmző rá, hisz ő csupa derű és jókedv. Asszem, zavarban volt a fényképészkedés miatt, ráadásul evés közben "ténykedtem"...

De van itt más is. A temetőbe mentünk ki együtt... olyan közvetlen tud lenni... megértő, mint egy barátnő...

A "múzeumából" keritette elő ezt a régi családi képet is.

Na, itt vannak a csirkefogók :). A három rajkó egész nap a csirkéket hajkurászta. Ez itt egy boldog pillanat.

Vasárnap délelőtt a mocsolyai imaházban és gyülekezetben voltunk, kicsi de hm! Ebéd után mentünk le Ilona néniékhez, hogy Magdiékkal is találkozzunk (József unokatestvére). Kicsit komor vagyok ezen a képen, de elmúlt... :)

Ilona néni (Mike Gyula bátya felesége) és lánya, Magdi. Hasonlitanak.

Hétfőn délután szedtük fel ismét a sátorfánkat, de addig még volt valami...

3. állomás - Zilah

Nos, péntek délre megérkeztünk Zilahra. Pirike néninél (Anyuka húga) volt a főhadiszállásunk.

Egyetlen unokáját, Kincsőt is ott találtunk, aztán a gyerekek hamar megbarátkoztak.

Kipakoltunk, megszusszantunk, majd a finom ebéd után elaltattuk Borót, s csak aztán indultunk Bözsi nénihez, aki viszont Apuka egyik húga. Ő is nagy szeretettel, meg finom túrós buktával várt. El is tüntettük az összest beszélgetés közben, még a barackokat is, pedig vacsorára Pali bácsiékhoz készültünk, aki viszont Apuka öccse...

A vacsora bőséges és finomságos volt, csak egy baj volt vele: keveset tudtunk fogyasztani belőle... remélem, Marika néninek elmúlt emiatt való bánata...

Másnap, a reggeli után Pirikéékhez látogattunk el, beszélgettünk, képeket néztünk, és persze megebédeltünk (4 fogásos ebéd, mámmá miá, mi lesz velünk, ha ilyen jól tartanak mindenütt? - ránk se ismernek majd otthon).

Barka mosódott el az Ernő társaságában, mig

József Pirikével beszélgetett.

Ebéd után ismét hazamentünk a lányunkat elaltatni, s mig ő kipihente magát, mi meglátogattuk Anyuka fiútestvérét, Gyuri bátyát és feleségét, Erzsike nénit. Ők mutatták ezt a képet is, Anyuka biztosan örül neki. Édesapja van rajta.


Példaértékű volt számomra az a szeretet és tisztelet, ahogyan egymással beszéltek, egymással bántak igy idősen is.

Na, legyen még egy csoportkép is, ha már feltöltöttem :)

Késődélután összepakoltunk, és Mocsolyáig autóztunk, ami hála Istennek, csak bő félórányira van Zilahtól.

(ó, nem találom a hosszú iiiiii-t, vajon melyik billentyű-kombinációval lehet előcsalogatni?)