2009. május 31., vasárnap

a megígért Lélek

Hálás vagyok Istennek szüleimért, és mindazokért, akik úgy tekintettek rám és imádkoztak értem is, mint aki a Lélek ígéretének birtokosa... Beteljesedett.
Most rajtam a sor imádkozni gyermekeimért, a következő generációért, közel és távollevőkért (akár földrajzi, akár lelki vonatkozásban), mert övék is az ígéret, a megígért Lélek övék is lehet... Úgy szeretném, ha nagyon sokaknál megszűnne a feltélteles mód...

Egyik kedvenc pünkösdi énekem:
Ó, jöjj, Szentlélek, újíts meg engem,
Tölts be erőddel, töltsd be szükségem.
Te teszel csak teljessé,
Hitben járó felnőtté -
Ó, jöjj, Szentlélek, újíts meg engem!

2009. május 28., csütörtök

egyébként



ezen a héten, a sok minden más mellett, voltunk szamócázni a közeli erdőben, a múlt héten meg szedtünk bodzát (azóta meg is száradt), jó lesz teának meg limonádénak is...






és ekkora szarvasbogarat láttunk! felajánlottuk a bogárgyűjtő szakinak (ill. a feleségének, mert velük voltunk szamócázni, de megkegyelmezett neki...)



Barka pedig megpróbálta Pétert fogni egy kicsit :)
és hát közeledik a vakáció, de azért még kerül itt-ott egy kis tanulnivaló a fiúknak, meg adok én házimunkát. drágák, mert elvégzik... végül is jókedvvel...

ennyien



voltunk ott a Hargitán a Szilágyi családból: Adina, Márti, Zsóki, Encó, Rozi és Eunika-Alíz (ő a Rozi nagylánya), meg Boróka és persze József, aki fényképezett... De jó is volt...

2009. május 25., hétfő

hargitai feedback


Megkérdi ma délelőtt Borókát valaki:
- Na, és hogy telt a Hargitán?
Mire ő:
- Hááááát, kedvesebb lettem!

2009. május 21., csütörtök

Kurutty


lassan eltelt egy hét megint, mióta az történt, amit most mesélni fogok, de megígértem Anna sógornőmnek, hogy elmesélem, úgyhogy tessék :)

Van egy általános műveltségi verseny itt Erdélyben az elemi iskolások között, Kurutty a neve. Csapatverseny, minden csapatban van egy-egy elsős, másodikos, harmadikos és negyedikes tanuló. A negyedikes a "kapitány", ő osztja be a feladatokat a csapattagok közt, de mindenkinek megvan a maga része a versenyben. Különböző ismeretekből mérik össze a tudásukat a csapatok,mint pl: honismeret, EU-s ismeretek, állat- és növényvilág, anyanyelv, angol nyelv, matematika, kreativitás, zene (lehet, hogy van más is).
Már Brassóban is kuruttyoltak a fiúk, helyi és megyei szintre jutottak el; rengeteget kell a kötelező anyagon kívül tanulni ehhez a versenyhez, de hála Istennek az enyémeknek nem gond az olvasás, érdekességek felkutatása, megtanulása. Érdekes, hogy amikor tavaly megmondtuk nekik, hogy Belényesbe költözünk, az első dolog, amit mondtak, az volt: "Nem baj, akkor Bihar megyét fogjuk képviselni a Kuruttyon!" Ki gondolta volna, hogy ez tényleg így is lesz. Az igazság az, hogy akkor én nem voltam biztos abban, hogy Belényesben hallottak-e a kuruttyról, de ez hamar letisztázódott. Szóval, az idén, alalkult az iskolában két csapat - mivel csak két elsős volt, többről nem is lehetett szó, és nagy lendülettel készültek az első megmérettetésre. Váradra kellett menni, ott tartották meg a körzeti szakaszt, ahol a többi vidéki csapattal mérték össze tudásukat; mindenki csodálkozására, a két belényesi csapat I. és II. díjas lett. Ábi csapata, a Rügyek,és Barka csapata, a Barangolók. A megyei versenyen aztán a zsűri igencsak szemmel tartotta a "veszélyes" belényesi csapatot, a rügyeket, mint utólag hallottuk, ők voltak a váradiak mumusa :). Nehogy má' egy vidéki csapat legyen a megyei győztes!!! Naszóval, miközben árgus szemekkel követték nyomon a kis csapat teljesítményét, és ahol lehetett, le-lecsíptek egy-két századpontot, "észrevétlenül" elsők lettek a Barangolók, Barka csapata. Kérdezgették is egymás között többen, hogy ugyan már, hol van az a Belényes....? Volt nagy öröm, boldogság, hisz ritka alkalom az ilyen. Újabb nekifutással nekifogtak hát az országos versenyre készülni: sokat-sokat olvastak, hallgattak mindenféle zenét, ismételtek, tesztelték egymást és a tanítók őket.... aztán a múlt hétvégén elutaztak Enyedre. Mit mondjak, Barka szerint az országos szakasz volt a legkönnyebb :P, mert akkor nagyjából csak ismételni kellett... és hát, rövidebbre fogva a szót, III. helyezettek lettek! Szuper, hihetetlen, vagy mégse? Imáink kísérték őket, és sok-sok tanulás, áldozat... Barkának igazi kincs volt a sok ajándékkönyv, amit kapott, 3 nap alatt kiolvasta a szép, kemény kötésű Egri csillagokat (most Ábel bújja), és megnyerték még a Napsugár különdíját, egy Illyefalva-i táborozást (amire állítólag mindenki foga fájt). Meg aztán a sok élmény, kirándulás, múzeum- és kiállításlátogatások..., meg a kedves család, ahol elszállásolták...
A drága Barka az összes zsebpénzét rámköltötte, mert örömöt akart szerezni nekem egy kürtőskalács-sütővel! (Azért egész biztos magára is gondolt egy kicsit, mikor megvette...)

Poén volt, hogy egyik este beszéltünk Barkával telefonon, aztán Boróka is szót kért, s miután csevegtek egy kicsit, azt mondja neki a leányzó, hogy "még üljél ott egy kicsit, jó? maradj még a versenyen..."

Érdekes a különbség a fiúk között, hogy Barnabás csapatban - bár nem kifejezetten vezéregyéniség -,tud inkább önmaga lenni, felszabadultabban "teljesít" (jujj, de csúnya szó), míg Ábel szólóban.

Nem utolsó sorban mondom, mégis utolsó gondolatként ezzel kapcsolatban, hogy a lényegnél maradjak, felfedeztem: a hátrányosnak vélt helyzet előnyükre vált a fiúknak! Mert volt némi aggodalom a költözés előtt bennünk a tanulási lehetőségeket illetően, hogy megfelel-e a szinte vidékinek számító kisvárosi iskola, kiteljesedhetnek, fejlődhetnek-e majd kellőképpen a gyermekeink... Isten mindent jobban tud, és bízhatunk előrelátásában :) (hogy gyarló, emberi módon fogalmazzak).

U.I. Mindeközben nekem a Hargitára kellene készülni, nem mesélgetni...

2009. május 17., vasárnap

milyen kiváltság,


amikor nem kell különösebben keresni az elveszett bárányokat, mert odajönnek, és azt mondják: szeretnék megtérni, segítsetek! a héten két ilyen fiatal is volt... még egy beszélgetés előttünk van, de csodálatos látni az ÚR ilyen munkáját, és beteljesedni az ígéretet, hogy amikor ide jövünk, "azt aratjuk majd, amit nem mi vetettünk". Az egyik fiatal, például, éveken át hűségesen levelezett a GyEK-kel, és ugye, hogy az a munka sem hiábavaló az Úrban?

A héten tapasztaltuk az ellenség különösebb támadásait is, hogy ki akar ütni, egyszerre nem is egy embert, minket is. De a táborunkat járó ÚR angyalát is megláthattuk, meg azt, hogy nagyobb AZ aki a szívünkben él, mint a világ. Ugyanakkor meg kellenek az ilyen ébresztők, hogy ne feledjük, milyen szinten is zajlik a valóságos csata.

Készülünk a Hargitára, szolgálni, és áldozatunknak szentnek kell lennie. Látom, mennyire keresztbe akar tenni az ördög. Emlékeztetem magam, hogy legyőzött ellenfél ő, de főleg áldom és imádom a Győztest!

2009. május 15., péntek

soha nem gondoltam volna,

hogy ilyen sokáig tart az átszokás, a beilleszkedés, úgy az egész mindenség, ami egy költözéssel jár. mondjuk, nem is olvastam utána, és naivan azt gondoltam, csak a kicsi gyerekeket viseli meg annyira, hogy hónapokon át felsírnak, meg ilyenek. pedig úgy tűnik, a felnőttek bizonyos változásokat még nehezebben dolgoznak fel. nem mintha visszasiratnék valamit, vagy nem lenne jó itt, vagy ilyesmi. á, dehogy. nem hasonlítgatom betegesen a helyeket. csak ha valami bajom van, legalább van, mire fogjam...
de hallgassak én, mert van, aki sokkal többször, mondjuk már huszonegyszer költözött...
azért érdekel, más mit szokott kezdeni az ilyen összevisszás állapottal? mért is tanulom olyan nehezen kezelni önmagam? és még egy (költői) kérdés: biztos, hogy jó dolog a nyilvános blog?

egyik a másik után


Mármint három női konfi egymás után, kéthetenként. Most a Hargita következik, jövő hétvégén. Gondoltam, megemlítem Borókának, mert őt is szándékoztunk vinni. De tiltakozott, hogy ő nem jön a táborba, inkább megy Ibi mamához, és ott játszik, míg mi hazajövünk pénteken vagy vasárnap. Meghökkentett a válasza, de örültem is neki, mert ezek szerint nem viselte meg különösebben a távollétem. Edződik. Vagy csak növöget? Mindkettő talán. Hogy aztán jön velünk vagy nem a női csendesnapokra, majd kiderül.

2009. május 13., szerda

csak néhány szóban


még a konfiról, hisz sokan láttátok-hallottátok élőben, vagy utólag hallgattátok meg...
ilyenkor azért is szólalok meg, mert közhelynek tűnhet bármi, pedig én szeretem az áldott közhelyeket :).
Igen, hozzám is szólt az Úr. Hazajöttem, és bocsánatot kértem a férjemtől az engedetlenségekért, a megszégyenítő, megalázó viselkedésmódért, és nem maradt el a köszönet sem... Ő mindig bátorít, és támogat az ilyen jellegű munkában, szolgálatban (is), és kiveszi a részét itthon a nőiesebb munkákból, míg én hiányzom. Most is aranyosan vendégeket fogadott, "legényvacsorát" szolgált fel... és időnként online résztvevő volt, meg tán helyreigazítója a csúnyán chattelőknek. Bátorított messziről is, hogy jól csinálom...
Több alkalommal is zenéltünk már együtt (főleg ő zenélt, én inkább csak élveztem, meg énekelgettem), de asszem most először éltem át azt, amit annyiszor láttam nála az imádatra való hangolásban...

Ilyenkor, utólag, mindig sajnálom, hogy kevesekkel tudok beszélgetni, kapcsolatot ápolni úgy ahogy szeretném, meg tervezgetem... De folyamatosan készülni kellett a következő alkalomra, és voltak mellékes, előre be nem kalkulálható tényezők is, amik lekötötték energiámat, gondolataimat. Biztos van, aki érti miről beszélek, és megért. (Így jártam a Zsikéék menyegzőjén is. Csomó blogos baráttal, ismerőssel találkoztam - és csak ennyi. De akkor is más volt a prioritás.) Úgy látszik, nehezen figyelek egyszerre sok emberre, talán feladatorientáltabb vagyok, vagy nem is tudom. De hálával és alázattal jöttem haza, mert felajánlhattam az Úrnak, amim volt, és akivé kegyelméből eddig tett. A hibáimat is ő pótolja ki. Ez csodás.


A hazafelé vezető úton, miután lejöttünk a Meszesről, valami elromlott a féknél, mert nem reagált, és én természetesen megijedtem. Bánffyhunyadig csendesen gurultunk motorfékkel, meg szerveztük a menekülésünk útját (köszönet midnen közbenjárónak!), majd ott egy kedves autószerelő atyafi felvilágosított, hogy bár a servopompa megment, a fék igenis fog, csak naaaaaaaaaaagyon erősen kell nyomni azt a pedált. Hálás köszönettel, és óvatosabban, de többé nem túl lassan, csak nagyobb féktávolságokat számítva szerencsésen hazaértünk. Mindenkit hazaszállítottam, Belényesben felvettem a gyerekeket, és Tárkányba mentünk, ahol az anyáknapja végét csíptük el, meg persze Józsefet.
Most engem kapott el a nátha, vagymi, és hát egyebekkel is küszködöm. Az imádságokat megköszönöm.

2009. május 11., hétfő

Én is


ott voltam, hazaértem szerencsésen, bajmentesen! Akartam tortás képet is föltenni, de Evódia serényebb volt, igaz, én is csak ma este kaptam a képeket...
Maradt hát ez az almás kép, a pénteki vacsoráról, amit R. olyan élvezettel készített.

A másmilyen lecsengése a konfinak eztán következik, remélhetőleg.

2009. május 7., csütörtök

Megint


utazásra készülök, nem is titok, a többiektől kiderült rég, hogy Zilahon lesz a lány-asszony konfi. Mindenhogy készülődöm, szívben, lélekben, testileg... az agyamban már csomagolok, meg írom a listát, hogy mit kinek kell vinni, hogy is lesz az éneklés, tudom-e, amit kell, aztán az ellenség testi gyengeséggel támad... és készítem a család többi részét az itthonmaradásra. Boróka hétvégére Ibi mamánál lesz, Ábel szombaton EU-s versenyen, a többiek itthon, meg amerre kell.
Nem Várad felé megyünk, hogy kikerüljük a tengelytörő útszakaszt, remélem, eltalálok másfele is.

U.I. A képen látható repceföldet Magyarországon kattintottam le. Prodán MÁrta kedvéért, ma ez az illusztráció.

2009. május 5., kedd

Hát erről a dalról volt szó... kíváncsi vagyok, lejátssza-e...

2009. május 3., vasárnap

önbizalom...


Alig fél órája, hogy József és a fiúk anyáknapi meglepetésként elénekeltek nekem egy dalt, gitár és furulyakísérettel, kétszólamra!!! Mondom a végén, hogy elsősorban Józsefnek köszönöm, mert tőle volt az ötlet, és az idő- meg munkabefektetés, de a fiúknak is, mert nélkülük meg nem lett volna ki előadja... Továbbá mondom, hogy köszönöm Istennek, hogy édesanyátok lehetek - mire Barka: Szívesen! Aztán meg: Kiváltság, hogy ilyen fiaim vannak, mint ti! Mire Ábel: Tudom!

Úgy tűnik, önbizalomban hiány nincs.

2009. május 2., szombat

majális


A fenesi erdőn voltunk, nagyrészt a belényesiek, de nemcsak. Ez olyan gyülekezeti kirándulás volt, amilyennek mindig is képzeltem a gyülis kirándulásokat, csak most valóság volt. Laza és tartalmas. Szép időt kaptunk, hiába mondtak borút az időjósok, és nemhiába imádkozott Barka. Délelőtt fél tízkor találkoztunk, és este fél kilencre értünk haza. Főztek bográcsost az ügyesebbek, én inkább gyalogoltam, vagy sétáltam, beszélgettünk. Meg lelógattam a lábaimat a hídról, és kibírtam. Na persze, a híd csak a patak fölött volt, de akkor is. Ja, és sok év után ismét tollasoztam egy kicsit.. Meg énekeltük Sillye Jenő csipkebokros énekét, és volt igeüzenet is, meg egymástbátorítósjáték. Meg egyebek, mint pl. az elmaradhatatlan foci, és az elmaradhatott volna (?) bokaficam, virágszedés.............

Jó is volt így kezdeni a májust, mert elég sok utazás, meg fáradtság is ígérkezik ebben a hónapban. DE azoknak is előre örülök.