Azért vannak a jóbarátok... és persze nemcsak ők

Megtelt ma nagyon a szeretet-tankom. El is raktároztam belőle a magányosabb napjaimra :).
Köszönök minden telefonhívást és -beszélgetést, sms-t, köszöntést, bármilyen módon is kommunikáltátok velem. Több ez, mint jóleső érzés. Megerősítés abban, hogy érdemes kapcsolatokba fektetni (na nem feltétlenül a szülinapokért), hogy a megosztott szeretetnek édes a gyümölcse. Szeretve lenni jó. Szeretni is jó.
Köszönöm, Istenem ezt a napot.

Amúgy

olyan szép volt az út Kolozsvár felé.
Belényesből kifelé haladva megláttuk a gólyát... jól tette, hogy hazajött.

A hegyen keresztül mentünk, Bratca irányában. A hegyoldalt kikerics-szőnyeg borította, meg voltak olyan helyek is, ahol kikerics és hóvirág vegyesen virítottak. Muszáj volt megállni, és legalább egy csokorral szedni, vinni Zsikének is.

Kolozsváron jártunk a hétvégén

Elsősorban Béla sógort akartuk meglepni szülinapján. Sikerült is. Zsike és Levi közreműködésével történt az egész.
2 napra egyidősek lettünk Bélával.
Ugyanakkor meg, most jártunk először Zsikéék otthonában (ideje volt meglátogatni őket). Nagyon-nagyon jó volt együtt lenni.

Bókok

Ábel legtöbbször olvasmányaiból meríti a bókjait. Nemrégiben azt mondta, hogy Bem apóhoz hasonlítok... mert a legcsekélyebb hibákért is szikrát szórnak a szemeim... (a Napsugár márciusi számában lehet utánaolvasni).
Ma pedig, látta, hogy ki-be járok a vizes/száradt ruhákkal, azt mondja: Anya, te hasonlítasz Tipetupához, ő is mindig talált valami mosnivalót! (ötlet a Csipikéből)

Végre, valami szívmelengetőbb hasonlat! :)

esti vers

Tornay András

Legnehezebb ajándékaim:

tökéletlenségem csokrai
bánthatóságom ágai
érzékenységem levelei
könnyeim virágai
esendőségem gyökerei
időtlenségem rügyei
fájdalmaim tüskéi
meneküléseim illatai
sebezhetőségem szárai
Budapest, 2009. október 27.

Gondoltam,

kihagyom ezt a visszapillantást, de mivel tudom, hogy Anyukának és a tengeren túli szeretteinknek a "lejárt" hírek is újdonságok, és mert hát ez a blog első sorban miattuk-, és nekik született, mesélek.
Az első képen Ábel örökítette meg Tárkányból hazafelé menet a naplementét. Az elmúlt héten tehát Köröstárkányban volt evangelizálás, amit a nőnapi különleges alkalommal indítottunk - de erről már szóltam. Az érdekessége a létszámmal kapcsolatban az volt, hogy eljöttek kb. 130-an. Az én hitem 100-ig ment, a testvérnők 150-re számítottak. Úgy látszik, a megvalósulás a középen volt, és milyen jó...
Nekem nem volt lehetőségem minden este ott lenni a gyerekekkel, de néhányszor igen. A fényképezőgépet sem vittem mindig magammal, mert igen nagy kísértést jelentett a gyerekeknek. :).
Ehhez a képhez sztori tartozik. Borzási István kedd este szolgált T-ban, éjszakára a mi vendégünk volt. Borókával nagy barátok lettek, aminek előzménye is van. Egy héttel korábban, márc.1-én, Józseffel Ipp-en szolgáltunk, ahol István volt a házigazda. Kezdés előtt kb. tíz perccel érkeztünk meg, Boró alig ébredt fel álmából, amikor kiszedtem az autóból, s mivel még parkolási gondjaim voltak, István nyújtotta felé a kezét, hogy bevigye. Csodálkozásomra, azonnal nyújtotta ő is a kezét, és elment nélkülem. (Egyébként nagyon anyás.) Bent az imaházban, istentisztelet közben egyszercsak megkérdi tőlem Boró, hogy: Édesanya, az Samu bátyja? Mondom, hogy nem, az István bácsi! Szerintem az autónál összetévesztette őket, azért (is) volt olyan nagy bizalommal, s mert Samu bátyját nagyon rajongja... Gondolkodik egy kicsit Boróka, nézi-nézi a szószéken levőket, aztán odasúgja: Nem baj, én szeretem István bácsit is, nekem ő a barátom. Annyira odavolt, hogy a záróéneknél már megkísérelt feljutni hozzá a szószékre, s a vacsoránál is végig "udvarolt"... Nagy volt hát az öröme, mikor megtudta, hogy István bácsi jön hozzánk is. Nem győzte eleget hangsúlyozni, hogy az ő barátjáról van szó. Ezt muszáj volt hát képben is megörökíteni.

Szerdán a váradi Betlehem gyülekezetből voltak vendégek, Tóth Zoltán testvér hirdette az igét. Legnagyobb nővérem, Rozi is eljött, a képen ő látható, amint az életében végbement változásokról beszél, amelyeket Isten végzett el.

Aztán eljött egyetlen húgom, Lea is. Énekeltünk egy duettet, József és Ernő kíséretével. (Kate White: Az Úrra vártam c. dalát)

Természetesen, Lea gyönyörű hangjával, szívhez szólóan énekelt. Egyszerűen, csodálatosan.
Vasárnap este, a tárkányi fiatalok is szolgáltak, szépen, ügyesen.

János Levente hirdette ekkor az igét, lelkesen, meggyőződéssel.
Örömünkre, a hét második felében a helybeliek igencsak felbuzdultak a bizonyságtevésre, a szolgálatra. Minden este sokan, és nagyon sokan jöttek el a faluból. Érdeklődők, és más gyülekezetekből is. Ott mocorog bennem a kérdés, vajon mért jönnek ennyien? Van-e köztük megtérni is vágyó, Isten utáni szomjúságát beismerő ember? Istennek hála, hogy voltak néhányan, akik felvállalták döntésüket, de várjuk tovább az aratást...

XLII.

A vasárnapok nálunk igen-igen zsúfoltak, nyugodalmas ünneplésre nem alkalmasak... Elég ritka esemény, hogy Józsefem szülinapja épp olyan vasárnapra essen, amikor kivételesen itthon, velünk ebédel. Ma így lett volna, de három összejövetel, plussz egy márciustizenötödikei rendezvényen való rövid részvétel miatt tegnap tartottuk meg a szülinapját a családban. A gyerekekkel készülődtünk, és sikerült! A 42. zsoltárból kívántuk neki, hogy a csüggedés és háborgások időszakaiban legyen bizakodó, mert közeleg a szabadulás!

vidékek - legbelül

Vannak napok, események, amelyek kitörölhetetlenül maradnak meg emlékezetünkben, szinte percről-percre vissza tudjuk pörgetni. Nekem ilyen a márc. 13. Akkor csütörtök volt, ma szombat. Már napokkal előtte úgy gondolok rá, és mindig fáj. Hiányzik Édesanyám.
Másnap lett J. negyven éves, de ki tudott akkor arra figyelni? (Igaz, Zsókiék figyelmesek voltak, megajándékozták.) Meg aztán, leblokkolt a dereka, injekciózták keményen, hogy majd helyt tudjon állni.
Tizenötödikén lett volna szüleimnek a negyvenhetedik házassági évfordulója. Helyette édesanya temetésére gyűltünk össze mindannyian. Ünnep volt az is, mennyei perspektívából. Nincs ebben semmi különös, hisz mi is ODA tartunk. A Menny a mi igazi hazánk, oda vágyunk.

Megvolt

hétfőn a női alkalom Tárkányban. Sokan voltunk a körzetből, de nagyon sokan eljöttek a faluból is. Minden jóért egyedül Istené a dicsőség, én már leszűrtem magamnak a tanulságokat.
Dina vezette az ismerkedő játékot, élveztük.
Három ügyes lány kis poharakra ibolyát/hóvirágot festett - ez volt az ajándék, amint mindenki kapott, hogy legyen mibe hóvirágot, ibolyát tartani (esetleg fogpiszkálót, ha elhervadnak a kisebb virágok).Ezeket a képeslapokat cselesen kapták meg ajándékként 8-an. Mindegyiken az illusztrációhoz találó idézet és jó tipp, ötlet volt.
Nagy szeretettel készített, sok finomsággal kínáltak meg mindenkit a tárkányi testvérnők. Minden szolgálatot áldjon meg, és gyümölcsöztessen az Úr!

fehér írisz

Vasárnap (márc.7) délben, amikor kijöttünk az imaházból, kaptam - és a többi hölgy is - egy szál fehér íriszt a polgármester nevében. És úgy vettem észre, minden imaháznál, templomnál ott várakoztak a küldöttek. Ilyenkor nem érdemes a hátsó, "magyarázó" gondolatoknak helyet adni. Csak örülni lehet.
Jólesett a figyelmesség. A szegfű is szép gesztus lett volna, de az írisz!!! ...
Azóta szépen bontogatja szirmait.

Élő vizet "osztani" készülünk mi is

Ha jól emlékszem, már januárban - de lehet, hogy február volt - amikor elkészítettük a meghívókat a nőnapi alkalomra. Körzeti szintű lesz, de barátnőket is hívunk. 50 db. kézzel készített, elegáns meghívó született, és csokis-túrós muffin. Minden elfogyott, így se kész meghívót, se a muffint nem tudom megmutatni :).
Míg én a fejem törtem, mi legyen a téma, József megadta: Legyen a mottó: Élő vizet a Virágnak, és beszélj a samáriai asszonyról... - javasolta a férjem. Azóta tovább is adtam az ötletet, de ezt tudjátok, mi már csak ilyenek vagyunk.
Szóval, izgalommal vegyes szorongással készülök a hétfőre. Tudom, hogy nem csak én imádkozom ezért a különleges alkalomért. Még jó, hogy a lényeg nem rajtam múlik.

csütörtöki vásár

Belényesben csütörtökön van nyitva hiper-szuper-market. :)
Eleinte ódzkodtam tőle, nehezen szoktam meg ezt a fajta tömeget és nyüzsgést, viselkedést, de mostanában szívesen kimegyek a piacra - főleg csütörtökön -, még ha szinte semmi vásárolnivalóm nincs is. Élvezem a zsivajt, a kínálatot, a nyüzsgést, olykor még a neveletlenséget is, hogy annyi mindenkivel összetalálkozhatok "csak úgy", hogy az árusokkal el lehet beszélgetni, és alkudni is (bár sokszor olyan kevésnek, méltatlannak találom a nehéz munkával megtermelt zöldségek-gyümölcsök árát). Jólesik látni, hogy van élet ebben a csendes kis városkában is, ahol szeretek lakni, élni.

Nyuszi vagyok

Mivel nálunk közkedvenc a Micimackó - nemcsak a film változata, mert a fiúk jópárszor elolvasták a könyvet is, Borókával olykor én is belenézek, elszórakozom. Egyik este, a gyerekek megnézték Micimackó és a Zelefánt-ot, én a végére kerültem haza... Ennek hatására történhetett, hogy vacsora közben elméláztam, vajon melyik szereplőre hasonlítok én (a gyerkőcöket nem nehéz hasonlítani, ugyebár :D)... Különös, de izgultam, hogy vajon tényleg hasonlítok valamelyikre, és reméltem, hogy nem... Már majdnem eljutottam a megkönnyebült felszusszanásig, amikor bevillant Nyuszi. Ekkorra azonban már meg is kérdeztem hangosan csemetéimet, szerintük kire hasonlítok én a Micimackóból?Ábel rövid gondolkodás után vigyorogva kivágta: Borókával olyan vagy, mint Kanga, velünk pedig, mint Nyuszi. Döbbenten bámultam rá. De mért? Mert olyan hamar dühbe gurulsz, mint Nyuszi! - hangzott a diadalmas válasz.
Nem esett jól az igazság - ez biztos.
(Ja, és azt is hozzátette, hogy azért nem vagyok fontoskodó - abban nem hasonlítok Nyuszihoz.)
Később, Ildikóval beszélgettem telefonon, és mesélem neki a friss felfedezést (ő is jól ismer) . Hát persze, hogy Nyuszihoz hasonlítasz, mondja, hisz mindent olyan komolyan veszel és csinálsz! Igaza van, gyakran túldramatizálom az életet, főleg mostanában. Nem csoda, hogy Boróka ma azt kérdezte tőlem: te nem tudsz így csinálni? És rám mosolygott.