A mai napot

fiaim szeretete, dícsérő szavai tették fényessé.

nem is volt olyan nehéz

tisztább oldalra írni nektek, de a színek összeválogatása ki tud fárasztani, főleg, hogy nem tudom, hogy kell keverni.. és ez nekem nem olyan nagy élvezet... mindegy, a lényeg a lényeg.

Igyekezni kell

bemenni a szoros kapun...
És igyekezni kell előrefelé haladni a keskeny úton is, ami a szoros kapu után következik - a célig. Mert a szoros kapu után nem kempingező van, ahol mindenki lesátorozhat, aztán szallonázgatás és lazítás következik. Menni kell, haladni, igyekezni. Az akadályoknál sem kell lecövekelni... Egymást segíteni kell a haladásban. Ha meredek az út felfelé, fogjuk meg egymás kezét, és haladjunk együtt. Ne akadályozzuk egymást, ne lökdösődjünk, mert mellettünk épp szakadék lehet...

Érdekes ez a buzdítás is, hogy az igyekezetben ne legyetek restek...

(megjegyeztem ezeket a tegnap esti prédikációból)

Tükör

A farizeus és a vámszedő imája manapság

Két ember ment fel a templomba imádkozni. Az egyik fiatal, a másik idős. A fiatal megállt és így imádkozott magában.

- Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember. Életunt, panaszkodó, vagy mint ez az idős is. Csak megszokottságból imádkozó, a kákán is csomót kereső. Új énekekkel dícsérlek nap mint nap, elmegyek minden alkalomra.

Az idős pedig térdre borulva, szinte magába roskadva így szólt:

- Istenem elfáradtam a hitharcban. Légy irgalmas hozzám.

Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát megaláztatik, aki pedig megalázza magát felmagasztaltatik.

Két ember ment fel a templomba imádkozni. Az egyik idős, a másik fiatal. Az idős meghajtotta fejét, és így imádkozott magában:

- Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember. Könnyelmű, vagy mint ez a fiatal is. Pillanatnyi hangulata mozgatja, a gyülekezeti élet rendjét nem ismeri. Egész életemben tiszteltem nevedet. Naponta imádkozom gyermekeimért és unokáimért.

A fiatal pedig az előtérben állva, még hátul sem akart leülni, hanem csendben így szólt,:

- Isten, látod milyen üres nélküled az életem. Légy irgamas hozzám.

Mondom nektek ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.

Két ember ment fel a templomba imádkozni. Az egyik karizmatikus, a másik konzervatív. A karizmatikus felemelte a kezét és így imádkozott:

- Isten, dicsőítelek Téged, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember. Szentlelked kenete, áldásod nélküli látszathívő, vagy mint ez a konzervatív is. Böjtölök, éjszakákon át imádkozom, naponta bizonyságot teszek az embereknek.

A konzervatív távol állva még fejét sem akarta felemelni, így szólt:

- Tiszta szívet teremts bennem Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem.

Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.

Két ember ment fel a templomba imádkozni. Az egyik konzervatív, a másik karizmatikus. A konzervatív kezét összekulcsolva megállt, és így imádkozott magában:

- Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember. Érzelmektől hajtott, csak szájjal dícséretet mondó, újdonságokat hajhászó, vagy mint ez a karizmatikus is. Ismerem Igédet, az apostoli hitvallást, segítem a rászorulókat.

A karizmatikus pedig távol állva könnyes szemmel így szólt:

- Isten, megérintettél, és most egész életem átformáló munkádra vár.

Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.

Két ember ment fel a templomba imádkozni. Az egyik presbiter, a másik vállalkozó. A presbiter időben érkezett és csendben így imádkozott magában:

- Isten, hálát adok Neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember. A vasárnapot ágyban töltő, megbízhatatlan, vagy mint ez a vállalkozó is. Szolgálok Neked, látogatom az időseket, néped gondja-baja a vállamon.

A vállalkozó pedig megkésve és fáradtan, fejét a padra hajtva így szólt:

- Isten, szétfolynak dolgaim, légy irgalmas hozzám.

Mondom nektek, ez megigazulva ment haza nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki, felmagasztalja magát megaláztatik, aki pedig megalázza magát felmagasztaltatik.

Két ember ment fel a templomba imádkozni. Az egyik vállalkozó, a másik presbiter.

A vállalkozó megkereste helyét, és így imádkozott magában:

- Isten, hálát adok Neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember. Akiknek csak beszédben áll az Isten országa, az élet sűrűjében tapasztalatlan, vagy mint ez a presbiter is. Üzleti dolgaimat Igéd szerint végzem, és az én adományaimból épült ez az imaház.

A presbiter pedig felment a szószékre és így szólt:

- Isten, nem vagyok méltó, hogy Igédet hírdessem, de fogadj el irgalmadból.

Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.

Két ember ment fel a templomba imádkozni. Az egyik újonnan megtért, a másik régi hívő. Az újonnan megtért örömmel jött és így imádkozott magában:

- Isten, hálát adok Neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember. Boldogtalan, céltalan, vétkek között élő, vagy mint ez a régi hívő is. Megtértem, megkeresztelkedtem, Igéd naponta szól hozzám, és irányítasz.

A régi hívő szokásos lépteivel jött, és magában ezt az éneket dúdolta:

- Üres kézzel menjek-é s úgy álljak-é az Úr előtt?

Mondom néktek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát megaláztatik, aki pedig megalázza magát felmagasztaltatik.

Két ember ment fel a templomba imádkozni. Az egyik régi hívő, a másik újonnan megtért. A régi hívő megállt, és így imádkozott magában:

- Isten, hálát adok, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember. Tékozló, Igéd mélységeit nem ismerő, vagy mint ez az újonnan megtért is. Próbára tettek a nehéz időkben és nem tagadtalak meg, megbecsülnek testvéreim is.

Az újonnan megtért pedig a hátsó padba ült, és szemét egyszerűen egy pillanatra behunyva így szólt:

- Isten, friss fogadalmam a kísértések között pillanat alatt szétporladt. Légy irgalmas hozzám.

Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát megaláztatik, aki megalázza magát, felmagasztaltatik.

Variációk aprópénzre

jobban mondva, mi mindent kaphatunk a boltban, visszajáró helyett.
Leggyakrabban cukorkákkal helyettesítik a banikat, de kaptam már rágcsit, gyufát és papírzsebkendőt is. Ja, gyógyszertárban fájdalomcsillapítóval vigasztalnak.
Ma, a postán, 50 bani helyett egy golyóstollat, magyarán pixet kaptam visszajáróként. Magyarázat is volt hozzá, amely így szólt: ő ugyan nem tehet arról, hogy mindenki "nagypénzzel" jön... Én meg mit teszek? Mosolyogva megköszönöm a pixet, mondom, hogy semmi baj, jó lesz így is.
Végül is, jobb, mintha semmit nem kaptam volna, nem?!

Ti kaptatok már másféle visszajárót?

Kaptam

két szabadnapot a családtól, így csatlakoztam Leához, és Budapestre mentünk (neki) munka-, ill. menyasszonyiruha-ügyben. Mivel kedd reggel korán indult a busz, hétfő este elbúcsúztam a gyerekektől.
Borókának is mondtam, hogy: Légy jó kislány....
Mire ő: Majd meglátom...
Én: döbbent csendben
Boró: rájön, hogy nem a legjobban fogalmazott, ezért gyorsan helyesbített: majd édesapa megmondja, milyen kislány voltam, hogy viselkedtem...

Még alig múlt 3 éves.

Ezt is

sokkal korábban kellett volna "eldicsekedjem". Remélem, Mike mama így is nagyon örül az unokájának. Ami késik, nem múlik alapon, így pótolom. Ábel azt mondta, egyik vágya még a kuruttyos siker mellett, hogy első lengyen jövőre a Zrínyin. Segítsen Isten ebben is, fiam!

Kurutty

Szombaton volt az idei Kurutty verseny megyei fordulója. A körzeti szakaszról nem is meséltem, pedig megérte volna, a kalandok és izgalmak szempontjából. Kárpótlásul nézzetek bele az iskola blogjába, Mónika tanítónéni azért mesélt erről is. A lényeg, hogy Ábelék "Rügyek" csoportja eljutott a megyei szakaszra (szinte-szinte kimaradtak, de aztán mégsem).
Nagyon sok tanulás, készülés előzte meg a versenyt, a kötelező iskolai tevékenységek mellett, persze. A tanítók érdemesnek látták befektetni a gyerkőcökbe, így általános műveltségből megint sokat gazdagodott mindenki, még a szülők is, akik együtt tanultunk velük, vagy (ki)hallgattuk őket. Nagyon értékelem a tanítónők áldozatos munkáját, és ezek nem illendő szép szavak, hanem őszinte köszönöm. Ábel nagyon szereti a kihívásokat, így a versenyre is nagy lelkesedéssel és izgalommal készült. A sok információ-elmélyítés mellett tanulnia kellett a csapatmunkát, irányítani a többieket, hagyni, hogy más is érvényesüljön (negyedikesként ő volt a csapatkapitány, rajta múlott sokminden). Múlt héten kis baleset miatt (testvéri játék, vagy bunyó közben) megsérült jobbkezén a kisujja, és rögzíteni kellett, így még sokkal jobban rá volt utalva a társaira, mert nem tudott írni, furulyázni... Barkával az este meg is állapították, hogy így Ábi életében valósággá vált a Róma 8,28, - Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik az ő végzése szerint hivatalosak - mert ez a baleset segítette sikerre őket.

Nem is tudom pontosan, hány fordulója volt ennek a szakasznak, de a végeredmény örvendetes, hisz a Rügyek első helyen végeztek, ők képviselik majd Bihar megyét az országos szakaszon. Májusban mennek majd Kézdialmásra... Ábel a dobogót célozza meg, de ez csak természetes :).
Örülök, hogy nem fél a plussz munkától, tanulástól, tudja, miért küzd. Lelkes.
Annak pedig még jobban örülök, hogy tudja, a győzelemért Istené a dicsőség, Akihez buzgón könyörögtek Hannával és Jonathánnal itthon, az autóban utazás közben, és a zsűrizés idején is...

ne ítélj...

Ma délelőtt az ítélkezés kapcsán tarthattunk önvizsgálatot. Most este, ugyancsak ezzel kapcsolatban olvastam: "a véleményalkotás nem egyenlő az ítélkezés­sel. A vélemény egy “pil­lanat­felvé­tel” a másikról, az ítélkezés a véleményünk “meg­pec­sételése”. Ítélkezünk, amikor úgy dön­töt­tünk, hogy nem vál­toz­tatunk a másikról alko­tott képen, még ha lehetne, vagy kel­lene, akkor sem. A megítélt “elítél­tet” bezár­juk az irgal­mat­lansá­gunk börtönébe, és már csak azért sem enged­jük ki onnét, mert akkor kiderülne, hogy rosszul döntöttünk."

Ha akarjátok, olvassátok ti is tovább.

Ember tervez, Isten szervez.

Péntek reggel Nagybányára indult József (misszós konferenciára), Dóczé Bálinttal, aki Szlovákiából érkezett, az úticéljuk közös volt. Nekem ez is imameghallgatás, mert nem szerettük volna, hogy szombaton és egyedül utazzon Bányáig, több ok miatt is.
Szerencsésen megérkeztek, majd szombat délelőtt tudta meg, hogy Mocsolyán meghalt Mike Gyula bátyja, apuka legidősebb testvére (remélem jól tudom). Emiatt aztán nem jött haza, hanem elment a temetésre, ami ma délután volt. Onnan hazafelé indult, de ma estére csak Kécig jutott, ahol Mike Páléknál maradt éjszakai szállásra, de persze nagy örömmel, hisz unokatestvérek! Ő is töltekezik most a rokoni találkozásokkal... Remélem, holnap szerencsésen hazaér, ezért imádkozott buzgón a család apraja-nagyja.
Csodálatos ebben az egészben, hogy amit ez a programváltozás bonyodalomként hozott, az csak a mi szemünkben tűnt annak. Hisz Isten úgy intézte, hogy József sokkal közelebb legyen a temetés színhelyéhez, s ráadásul Dóczé testvér szolgálatkészen vállalta, hogy mindhárom gyülekezetben helyettesíti ma a körzetben. Nagyon hálásak vagyunk érte. Isten soha nem ejt hibát.

Rámbizonyították,

hogy nagyobbacska köveket gyűjtöttem az epehólyagba.
József szójárása szerint az "epekrízis" epekedést jelent :))
Olvasgattam a hálón az epediétáról, nem valami szívderítő az a sok tiltás, amit ajánlanak.
Mivel a mozgáshiány is okozója ennek, arra gondolok, tényleg többet kéne mozogjak, mert a lépcsőkön való le-s-fel való rohangálás nem elég. Na, ebben sosem jeleskedtem. Eddig. Az is valami lenne, ha kigondolnám, mi legyen az a mozgásplussz vagy plussz mozgás, hát ha még neki is veselkednék...
Az tetszik, mondjuk, hogy mindenki magának kell kitapasztalja, hogy mi esik jól, és mi nem (mármint az epécskének). Így én startból tesztelem a csokit :D és bizakodó vagyok.

csengettek

Mire leértem az emeletről, kigondoltam, hogy ki lehet az. És másodpercek alatt végigfutott az agyamon egy párbeszéd vele. De nem ő volt, így a beszélgetés esett. Aztán csak mulattam magamon, milyen is vagyok.

Piros esőkabátos néni ajánlott 10 lejért tisztítószeres csomagot, aminek az árával - elmondása szerint - valamilyen gyerekeket lehet megsegíteni. Máskor igen, most nem vásároltam tőle. Szemrehányóan nézett rám emiatt.

A fehér tigris Barnabás kedvence. Meg kell kérdeznem, miért is.

Amikor a semmi van.

Gyökössynek van egy ilyen című írása.
Nem épp semmi, de semmi különös nem történik, legalábbis nem tűnik fel. Pedig a férj elutazott 2 napra, a gyerekek oviban, suliban, holnap Kurutty verseny Ábinak, Barka úgy döntött, nem megy 3 napos kirándulásra (jobb többször kapni abból a pénzből ajándékot, mint egyszerre... - elvből), ma délután szülinapozni is megyünk, meg annyi a dolog (ami megvár). Meghívószerkesztés, vásárlás, beteglátogatás, takarítás, pakolászás, mennyi minden be kell, hogy férjen még a mai napba...

Sokat esik az eső, hideg van - de fűtünk. Elolvastam Polcz Alaine: Asszony a fronton-ját, meglehet, hogy a hatása alá kerültem, csak nem tudatos (vagy már az)? Nem vagyok épp annyira rezignált.
Tudom, hogy Isten jó, mindentől függetlenül.

Ezt is olvastam: az a legjobb a tavaszban, hogy pont akkor érkezik, amikor a legnagyobb szükség van rá. És a szöveg melletti képen tulipánok vannak, havas földben.

Még szép,

hogy ha le lett mosva az összes ablak, akkor nemsokára elered az eső. Olyan viharosan fúj a szél, hogy az esőt mind az ablakokra verte. Szegény kis árvácskáim a konyhaablakban, hajlonganak jobbra-balra, de biztosan jólesik nekik a mennyei zuhany.

Nemrég elültettem a Mártától kapott levendulamagokat is, alig várom, hogy kibújjanak a földből...

Az elmúlt napokban, vakáció lévén, több volt a tenni-venni-való is. Pár napra itt volt Dávid uncsi is, Udvarhelyről. Sokféle csata és háború lezajlott itt a fiúk között :). Ma Váradon jártak a férfiak, mi meg itthon takarítottunk; Boró épp az egereket itatja, amért nem sétáltathatja kint a babáját.

Kerti munkára is hívogatott a napsütés. Veteményezni ugyan nem fogunk az idén sem, de azért a kertet rendbe kell tenni, és József nagy odaadással metszette a szőlőt, gyümölcsfákat, gereblyélte-takarította a kertet. Olykor mi, többiek is segítettünk, amit tudtunk (pl. összeszedni a ház előtti árokból kikerült szemetet, köveket)...

Ma Bécsben is lehetnék, de nem vagyok.

Úgy érzem, belülről is takarítódom...

ez a bejegyzés

Irinek szól, aki nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy bátorítson. Aki jelzi, ha túl hosszan hallgatok, és lereagál minden egyes apró életjelt. Tudom, hogy nemcsak velem teszi ezt, hanem sokunkkal, mégis olyan személyes tud lenni. Alig várom, hogy végre találkozzunk, igaziból is.

Jól mondta, aki mondta, hogy az igazi barátságok a lélekben köttetnek...

... amikor életedben épp szombat van...

Szombaton - Max Lucado írása

Azon a pénteken János nem tudta mindazt, amit mi tudunk ma. Nem tudta, hogy péntek tragédiája a vasárnap győzelme lesz. Később vallja be János az evangéliumában, hogy "még nem értették az Írást, hogy Jézusnak fel kell támadnia a halálból".

Épp ezért olyan fontos az, amit ő szombaton tett.

Tulajdonképpen semmit nem tudunk erről a napról; nincs ideillő igeszakasz, nincs megosztanivaló ismeret. Mindössze annyit tudunk, hogy amikor végre eljött a vasárnap, János még mindig ott volt. Amikor Mária Magdaléna kereste őt, megtalálta.

Jézus halott volt. A Mester teste élettelen. János barátja és jövője el lett temetve. Ő mégsem ment el. Miért? Vajon a feltámadást várta? Nem. Tudomása szerint az ajkak örökre elhalkultak, és a kezek örökre megnyugodtak. Egyáltalán nem várt meglepetést a vasárnaptól. Akkor meg miért volt ott?

Azt gondolnánk, hogy el kellett volna mennie. Ki garantálhatta, hogy azok az emberek, akik Krisztust keresztre feszítették, nem jönnek el érte is? A tömeg elégedett volt egy keresztrefeszítéssel; a vallási vezetők viszont lehet, hogy többet akartak. Miért nem hagyta el János a várost?

A válasz talán pragmatikusan hangzik; lehet, hogy Jézus anyjáról gondoskodott. Vagy talán nem volt hová mennie. Az is lehet, hogy nem volt pénze... vagy energiája... vagy célja... vagy mindegyik hiányzott.

De az is lehet, hogy azért akart Jézus közelében maradni, mert szerette őt.

Mások számára Jézus csodatévő volt. Megint másoknak tanítómester. Másoknak ő volt Izrael reménysége. De Jánosnak, nos Jánosnak mindezt együttvéve jelentette, és ennél többet is. János számára Jézus barát volt.

Ugye, te nem hagynád el a barátodat? Akkor sem, ha az meghalt...
János közel maradt Jézushoz.
Neki tulajdonképpen ez szokása volt. A felső szobában közel volt Jézushoz. A Gecsemáné kertben is közel volt hozzá. A keresztrefeszítéskor ott állt a kereszt lábánál, és csak egy gyors járásnyira volt a sírtól is.

Vajon megértette ő Jézust? Nem.

Örült annak, amit Jézus tett? Nem.

De elhagyta Jézust? Nem.

Na, és mi a helyzet veled? Amikor te vagy János helyzetében, mit teszel? Hogy viselkedsz, amikor életedben épp szombat van? Amikor valahol a péntek tragédiája és a vasárnap győzelme között vagy, mit teszel? Elhagyod Istent? Vagy kitartasz mellette?

János Mellette maradt. És mivel ott maradt, kitartott szombaton is, a közelben volt vasárnap, hogy megláthassa a csodát.